hazai

Kovács Tamás: Keserédes fájdalom fog el, ha a Vajdaságba hazaérve meglátom a cirill feliratokat

2019-09-20Hazai, Szóbelihazai, interjú, interview, Kovács Tamás, színész, színművész

,,Egy nagyon szenzitív srác, aki a saját belső érzékenységét pillanatok alatt szenvedéllyé tudja formálni, és az egész mögött mindig ott van Kovács Tamás, az ember.” – ezek a sorok Dudás Balázstól, a Welcome rendezőjétől vannak, aki már 2016-ban tudta, mi is lakozik igazán ebben a bizonyos srácban. Pimaszság? Vagányság vagy ambiciózus? A vajdasági magyar színművésszel, Kovács Tamással beszélgettünk.

Tavaly szerezted meg a diplomádat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és ezek után három helyről is megkerestek. Végül a Székesfehérvári Vörösmarty Színház mellett döntöttél. Hogy érzed magad az új kihívásokban és a városban?

Szerencsésnek gondolom magam, hogy több megkeresésem is volt. Székesfehérvár mellett döntöttem, mert nem kíván egy folyamatos itt tartózkodást, hiszen közel van a fővároshoz, továbbá azt éreztem, hogy szükség van rám ebben a színházban. Jól érzem itt magam, nagy feladatok várnak rám idén is. Külön öröm, hogy rendkívül tehetséges kollégákkal van szerencsém együtt játszani a jövőben.

Sokan a következő Jávor Pált látják benned, és az egyik legmenőbb magyar színészként tartanak számon. Te milyennek látod magadat valójában 24 évesként?

Nem tudom, mit takar az, hogy menő. Mitől menő, vagy nem menő valaki? Szerintem sokkal fontosabb, hogy hiteles, önazonos és egyenes tudj maradni. Igyekszem helytállni a feladatokban, ami vagy sikerül vagy nem. Egyébként most jó helyen vagyok, szeretem ezt az időszakot az életemben. Nyáron a Sztalker csoporttal – Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös színházi előadásai – bemutattuk a Gyulai várszínházban a Vízkereszt, de amúgy mindegy c. előadásunkat, volt egy kis turné, majd két hónap pihenés következett. Októberben kezdődnek el ismét a próbák.

1994-ben Zentán születtél, és a gyönyörű Szabadkán nőttél fel. Mik azok az értékek és dolgok, amiket fontosnak tartasz, és magaddal hoztál 2013-ban vajdaságiként Magyarországra, azon belül is Budapestre?

Mivel Zentán születtem és Szabadkán nőttem fel, oda jártam óvodába, általános iskolába, gimnáziumba is, oda köt igazán minden. Mindent onnan hoztam. Szeretek hazajárni, ugyanakkor amint átlépem a határt és meglátom a cirill feliratokat az utcán, valami keserédes fájdalom fog el, nem is tudom jobban leírni. Mindig kell 1-2 nap az embernek, míg belerázódik az otthoni levegőbe. Húszan érettségiztünk, abból tizennyolcan eljöttünk, főleg Magyarországra, Ausztriába, Angliába, de egyik osztálytársam Amerikában folytatta a tanulmányait. Fáj látni, hogy fogyunk el a Vajdaságban, ugyanakkor én is ugyanúgy eljöttem otthonról, és meglehetősen keveset járok haza.

Fotó: Bezzeg Gyula

Emlékszel az első emlékeidre Budapesttel kapcsolatban?

Nem tudom, mikor lehettem életemben először Pesten. Valamikor kölyökkoromban, az biztos. A családdal jöttünk a Csodák Palotájába, de egészen pici voltam, nincs is róla emlékem. Később volt kirándulás az általános iskolával is, amikor megnéztünk egy előadást a Nemzeti Színházban, és azt követően körbevezettek minket.

Az egész családodat igencsak a színház és a filmes szellem jellemzi, mivel édesapád Kovács Frigyes színész, testvéred K. Kovács Ákos pedig operatőrként építi karrierjét. Emellett ott van édesanyád, aki újságíróként dolgozik. Mikor jött el az a pont, amikor végleg beszippantott a színházi közeg?

Focista szerettem volna lenni egész életemben, aztán egyik edzésen éreztem. hogy mégsem ez lesz az én utam. Rengeteg versmondó versenyre és amatőr színjátszó csoportba jártam a gimnáziumi évek alatt. Sok pozitív visszajelzést kaptam, úgyhogy úgy döntöttem, belevágok. Nem nagyon tudtam, hová jövök, talán ezért is sikerült elsőre bekerülnöm Színház- és Filmművészeti Egyetemre 2013-ban.

Kit tartasz a legnagyobb példaképednek?

Azokat az idős kollégákat, akik 40-50 pályán eltöltött év után is jókedvvel és hittel tudnak színpadra állni estéről estére.

A legjobban mit szeretsz a hivatásodban?

Mindig más történik az emberrel. Sohasem ugyanolyan egy-egy próbafolyamat és egy-egy előadás sem. Szerintem ez adja a szakma izgalmát.

Kiknek köszönhetsz a legtöbbet az eddigi életed során?

A családomnak. Az határozza meg leginkább az ember személyiségét, amit otthonról hoz. Különösen fontos, hogy 12-14 éves koráig milyen impulzusok érik a gyereket.

Mi volt az eddigi legmeghatározóbb színházi vagy filmes élményed?

Rengeteg emlékezetes pillanat van, már csak az egyetemről is. Sűrű öt év volt, amit ott eltöltöttem. Talán amikor elszáll egy előadás és sikerül belekerülni abba a bizonyos flow-ba… Na, az hihetetlenül jó érzés.

Fotó: Baksa Norbert

Ilyen sok elfoglaltság mellett hogyan és mivel tudsz kikapcsolódni?

Jelenleg épp semmit sem csinálok, mivel van két hónap szünetem. Ráadásul szeptemberben és októberben is nagyon keveset játszom. Októberben ugyan már elkezdünk próbálni, de előadásom még mindig alig van. Az évad eleje sajnos többnyire ilyen, úgyhogy amikor csak tudok, focizok. Ezenkívül még nagyon szeretem olvasással elütni a szabadidőmet.

Megosztanád a BP Magazin olvasóival a közeli és a távoli terveidet a jövőre nézve?

Bízom benne, hogy a már említett Sztalker csoport kinövi magát, és ez a csapat hosszú évtizedeken keresztül együtt lesz még. Továbbá szeretnék színészileg megizmosodni és sokféle műfajban kipróbálni magam. Erre a Vörösmarty Színház egy jó terep. Ezenkívül jó volna világot látni.

Mit jelent Kovács Tamásnak a főváros, Budapest?

A belvárosban lakom, és egyre idegtépőbb, amikor éjjel üvöltenek az angol turisták. Borzalmas, nem lehet aludni, szóval ezt a részét gyűlölöm a fővárosnak. Másrészt szeretem azt, hogy minden itt van egy karnyújtásnyira. Sokáig csak az egyetem jelentette számomra Budapestet. Az utóbbi egy-két évben kezdtem el igazán megismerni a várost és felfedezni azt, hogy mennyi mindent nyújt az ittenieknek, így nekem is.

bzsm

Koltai Róbert: A közönség szeretete tart fiatalon, életben, forrón

2019-09-09Hazai, Szóbelihazai, interjú, interview, Koltai Róbert, színház, színművész

,,Akkor öregszem a leginkább, amikor nincs dolgom. Az nagyon árt.” – mondta valamikor a 75 éves Koltai Róbert. A Jászai-díjas érdemes művész azóta se ad okot az öregedésre; állandó munkában, mozgásban van. Az Indul a bakterház bakterja, a Sose halunk meg Gyula bácsija és még sok színházi és filmszerep gazdája adott interjút a BP Magazinnak – a változatosság kedvéért rohanás közben.

Mindenekelőtt egy aktuális, udvarias, de fontos kérdés: hogy érzi magát mostanában?

Köszönöm, egész jól. Próbálom magam mindig a lehető legjobban érezni, de ehhez kellenek az elfoglaltságok, és hála Istennek, sok a munka, most is éppen egy forgatásról tartok hazafelé. Ezen kívül rengeteg darabban játszom az ország számos pontján, szóval egész évben nagy a jövés-menés. A József Attila színház Balfácánt vacsorára! című darabját játsszuk együtt Kern Andrással, aztán a Katona József Kamrájában a Mi osztályunkat, míg a Budaörsi Latinovits Színházban Szép Ernő: Kávércsarnokában láthat a közönség.

A most legfontosabbak közé sorolnám Batang felé című darabot, ami egy igen fontos témával foglalkozik, a demenciával. Ezzel a darabbal kaptunk meghívást az Országos Alzheimer Café hálózattól, jelenleg élő szerződésünk van 13 várossal, ahol játszani fogjuk a darabot. A másik lényeges dolog a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban látható Lovagias ügy, ahol Kabos Gyula szerepében vagyok látható. Hatalmas népszerűségnek örvend mind a két darab az egész országban, hiszen tele vagyunk, vagyis voltunk vendégszereplésekkel egész nyáron. Hihetetlen, mennyire szereti a közönség ezeket az előadásainkat. Érdekesség, hogy az utóbbiként említett mind a két nagyszerű darabot Gaál Ildikó rendezte.

A 2006-ben elhunyt Zenthe Ferenccel köztudottan jó barátok voltak. S milyen a sors, éppen a róla elnevezett színházban játszik…

Feri szerintem a valaha élt egyik legjobb magyar színész volt, és az egyik legfantasztikusabb, legszerényebb ember, akit pályám során megismerhettem. Semmilyen színészi allűrje nem volt. Boldog vagyok, hogy a Zenthe Ferenc színházban is játszhatok. A Csocsó, avagy éljen május elseje! című film Tata szerepére kértem fel annó, amit el is játszott felejthetetlenül. Ekkor váltunk igazán jó barátokká és kísértük egymást végig a karrierünk során.

Nyilván már sokszor elmesélte, de a BP Magazin fiatalabb olvasói talán még nem tudják: hogyan került kapcsolatba a színházzal, hogyan talált erre a pályára?

Többszöri próbálkozásra vettek csak fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Amúgy 1968-ban végeztem Pártos Géza osztályában. Hálát adok a mai napig azért a csapatért, akikkel együtt tanulhattam a mesterséget, többek között Vencel Verával, vagy Molnár Piroskával és másokkal. A diploma megszerzése után mentem az akkori kaposvári színházba, ahol részese lehettem a színház felemelkedésének. Olyan rendezőkkel dolgozhattam ott akkor együtt, mint Zsámbéki Gábor vagy Ascher Tamás.

Küzdelmes évek után az első filmem a Sose halunk meg volt. Ebből máig, 25 éve tartó siker lett, amelyet még több alkotás követett, többek között a Szamba, a Csocsó vagy a Világszám!. Hihetetlen még mindig az a tudat, hogy azóta nagyjából 2,3 millióan látták a 9 filmemet a mozikban, ami kimagasló szám és ebbe a máig tartó televíziós ismétléseket milliós nézőtáborát nem is számoljuk.

Színészként mi az ars poeticája?

Mindig az volt a legfontosabb, hogy az összes filmemmel, színházi szerepemmel át tudjak adni valami szépet a közönségnek, amelyben együtt található meg a nevetés mellett a fájdalom is. A mindennapi élet dolgait hoztam felszínre a szerepeimben, hol humoros, hol szomorú köntösben. Nagy siker, hogy ezek a számomra fontos filmjeim nemtől, kortól és generációtól függetlenül fogyaszthatóak és egyben szórakoztatóak lettek, amit a közönség reagálása többszörösen visszaigazolt. Külön öröm, hogy a színházak és magyar közönség a szívébe zárta ezeket a műveket.

Van tervben újabb film akár színészként, akár rendezőként?

Tervek vannak, de most a fővonal a SZÍNHÁZ. Csupa nagy betűvel.

Az embernek valahogy az az érzése, hogy ön mindig képes megújulni. Folyamatosan a vidámságot és az erőt sugározza, most is ezt hallom ki a szavaiból. Honnan ez a kifogyhatatlan energia?

Sokan mondják ezt rólam, és bevallom én se érzem, hogy 75 éves vagyok. Tény, hogy sose dohányoztam, alkoholt is csak nagyon keveset ittam. Viszont tudom, hogy a vitalitásomban a legnagyobb szerepe a kapott génjeimnek van. Édesapám egy igen életerős, kiváló humorú ember volt, aki mindezek mellett gyönyörűen mondott verseket. Kifogyhatatlan energiáját örököltük mindkét húgommal. A megújulásról pedig annyit, hogy nekem hatalmas erőt ad, ha örömet szerezhetek másoknak, elsősorban persze a közönségnek. A mindennapos szereplés, a színpadi jelenlét tart egészségben, még ha el is fáradok benne – mert jóleső fáradtság, hiszen imádom a munkámat. Hálás vagyok érte, hogy azt csinálhatom, amire születtem, ami igazán boldoggá tesz.

A Drága örökösök című magyar sorozatban mindenki Kálmán bácsiját alakítja. Mi a legemlékezetesebb történet a forgatásokról, amit megosztana a BP magazin olvasóival?

Sajnos a szerződés kiköti, hogy nem oszthatunk meg belső történeteket, viszont annyit elmondhatok, hogy az unokáimnak nagyon bejött az egész sorozat.

Nemrég könyve jelent meg Sose halok meg? címmel. Ennyire meghatározó fejezet az életében ez a film, hogy ezt a címet választotta a kötetének?

Természetesen van szándékos utalás a Sose halunk meg című filmemre. Viszont meg kell mondjam, 75 évesen akaratlanul is számot vet az ember (Koltai Róbert 75. születésnapján jelent meg a könyv – a szerk.). Így jött a cím is – Sose halok meg? – egyfajta “na tessék, itt vagyok! Még meddig?”. Bár engem a korom sose foglalkoztatott, inkább csak tényleg jó elmesélni azt a rengeteg történetet és élményt, amiben eddig részem volt. Ez a könyv nem egy szokásos életrajzi mű, inkább sztorik tömege. Miután kikerült a polcokra, akkor jöttem rá, hogy mennyi minden fontos dolog kimaradt a könyvből. Így már el is kezdtük a következő könyvet a Jaffa kiadó felkérésére Gaál Ildikó szerkesztőmmel, amiben a kimaradt sztorik szerepelnek majd, ezen belül az Én Kabarém világába kalauzolom el az olvasókat. Még az is lehet, hogy valami ilyesmi lesz a november végén megjelenő írásom címe.

Beszélgetésünk végén a kötelező kérdést is felteszem, ahogy azt a BP Magazin olvasói már megszokhatták: mit jelent Koltai Róbert számára Budapest?

Budapest? Ez a szülővárosom, itt nőttem fel. A legtöbb időt az életemben ebben a városban töltöttem, az itteni iskolák padjait koptattam és itt teljesedtem ki. Azonban ez a hely egyenlő a számomra legfontosabb dologgal, mégpedig a színházzal. Bár az igazat megvallva legbelül mindig is vidéki színésznek éreztem magam. Sok-sok más színházban voltam megannyi évet, többek között 25 esztendőt Kaposvárott, aztán Pécs, Szolnok, Veszprém és Szombathely következett. Imádom Budapestet, de a vidéki nézők szeretete épp olyan fontos számomra. Engem a közönség szeretete tart fiatalon, életben, forrón. És ezt nem lehet elvenni.

Fotók: Jakkel Rudolf

bzsm

,,A világon bárhol megállja a helyét a magyar filmgyártás“

2019-06-27Hazai, Szóbelihazai, színészet, színésznő

Gyönyörű magyar színésznő, műsorvezető és modell, akit legutóbb a Korhatáros szerelem Szandrájaként láthattunk a televízióban – Szorcsik Viktóriával beszélgettünk.

Mi vonzott téged a színjátszás világába?

Gyermekkoromtól fogva mindig is a társaság középpontjában éreztem jól magam, már a játszótéren, a homokozóban eldőlt a “sorsom“ – szerettem nevettetni, szórakoztatni más gyerekeket. Ez persze megmaradt mostanra is, csak a homokozót felváltotta a színpad. Korán eldőlt, hogy a színészi pálya az, ami leginkább nekem való és amit szívvel, lélekkel, odaadással szeretnék csinálni. Az első komolyabb szereplésem általános iskola harmadik osztályában kezdődött, mikor édesanyám kezembe adta Petőfi Sándor verseskötetét, és a híres Falu végén kurta kocsma című verssel elindultam a suliban rendezett szavalóversenyen. Nagy sikert aratott az előadásmódom, így nem volt kérdés, hogy a további években is megmérettetem magam. Siker sikert hozott, majd nagyobb vizekre evezve meglovagoltam a városi, megyei versenyeket, ahol szintén élmezőnyben végeztem. Ezt követte az országos verseny, ahol találkoztam az akkori Veszprémi Petőfi Színház igazgatójával, aki ígéretes tehetségnek tartott és felkínált egy lehetőséget, így lettem fiatalon, tizenhét évesen a színház stúdiós növendékeinek tagja. Hat hosszú évet eltöltöttem ebben a remek társulatban, olyan csodás színészekkel, mint Tordai Terike, Kézdy Gyuri bácsi, Trokán Péter, Koltai Róbert, Benedek Miklós, Verebes István, Blaskó Péter vagy Novák Péter. Rengeteget tapasztaltam ott a szakmáról, és megtanultam alázatosnak lenni a hivatásom előtt. Én még a klasszikus neveltetésben részesülhettem; szerencsés vagyok az ott eltöltött éveimért és a fantasztikus szerepekért, amiket eljátszhattam. Majd hívott a nagyváros, Budapestre költöztem, hogy feljebb lépjek a szakmámban. Rengeteg színházban játszottam országszerte – sokat küzdöttem, hogy eljussak oda, ahol most tartok. Minden nap úgy kelek fel, hogy küzdeni kell, menni előre, hiszen az egész életünk egy nagy kihívás és megmérettetés. Én ettől lettem az, aki, így érzem igazán jól magam. Szeretem az életem, és imádom, hogy minden nap tartogat számomra valami újat – ezért lelem örömöm az élet nevű játékban. Az országos ismertséget egy napi sorozat hozta meg
számomra, ahol Judit főnővérként ismert meg egy ország.

Kinek a szavára adsz a legjobban? Van mentorod?

Fontos a családom, hiszen ők azok, akik feltétel nélkül szeretnek és őszintén beszélnek velem. Édesanyámmal mindent megosztok és minden kritikát fogadok, megpróbálom építő jelleggel beékelni az életembe. A szüleim soha nem dicsértek túl egyik szereplésem után sem, inkább visszafogott gratulációt kaptam a televíziós vagy színházi szerepeim után. Úgy érzem, ettől maradtam egyszerű és tisztán látó ember. Nem gondolok többet bizonyos dolgokról, mint amik. Rengeteg ismerősöm van, ám nagyon kevés az őszinte barát, aki véleményére adok. Nagy példaképem Leonardo DiCaprio és Bono. Csodálatos emberek, akik nemcsak a szakmájukban kiemelkedőek az egész világ előtt, hanem követendő és példaértékű, amit az emberiségért és a földünkért tesznek! Csodálom őket, lehengerlő a zsenialitásuk.

Van kedvenc szereped? Ha igen, mi?

Rengeteg kedvenc szerepem van. Imádom, hogy színészként mindig új kihívások elé nézek; annyira izgalmas tud lenni. Persze más a film és más a színház. Nem összehasonlítható. Megvan mindkettőnek a varázsa, mindegyik mástól izgalmas. A filmforgatáson van lehetőséged többször is kihozni magadból a legjobbat és újra felvenni, ha hibázol, míg a színházban erre nincs lehetőség. Ott akkor és ott, abban az adott pillanatban lehetsz jó és megismételhetetlen, így sokkal nagyobb a kockázat. Csodálatos, ahogy a színész működik egy-egy munkafolyamat alatt, és ahogy alkalmazkodik az adott helyzetekhez – ezért imádom. A kedvenc szerepem egy kortárs, magyar író, Thúróczy Katalin Macskalépcső című művében Gitta volt. Mindössze kétszereplős stúdiódarabról beszélünk másfél órában. Két nő, két különböző sors, egymástól eltérő vágyak, amelynek tárgya a férfi. Izgalmas, morbid, tragikus, humoros és kicsit abszurd. Imádtam –
hatalmas ívet lehetett benne hozni színészileg, nagy kihívás volt. Nekem ez volt életem jutalomjátéka eddig.

Sokak számára nagy kedvenc lett a Korhatáros szerelem. Mesélj kicsit a forgatásról, az élményeidről!

A sorozat második évadában debütáltam Szandraként – amikor megkaptam a szerepet, szinte repdestem az örömtől. Egy szuper, és az egész ország által kedvelt sorozat második szériájában kapni egy ilyen lehetőséget fantasztikus érzés volt. Büszke voltam. Csodálatos emberekkel és ilyen stábbal együtt dolgozni felemelő érzéssel töltött el több héten át. Egy ilyen forgatás alkalmával jövök rá, hogy érdemes volt eddig küzdeni. Szerettem minden pillanatát, még azt is, amikor egy hosszú forgatási nap után éjszakába nyúlóan kellett hozni a karakterem. Szerencsére ma már itthon is profin működik ez az iparág. Meggyőződésem, hogy a világon bárhol megállja a helyét a magyar filmgyártás. A remek forgatókönyvek, a fiatal, lendületes rendezők és nem utolsó sorban zseniális színészi alakítások felveszik a versenyt a világ minden országával.Büszkeséggel tölt el, hogy ennek én is részese lehetek.

Mi volt az eddigi karriered legszebb pillanata?
Felsorolni is nehéz lenne, mennyi kedvenc karakter színesíti a pályafutásom. Kiemelni belőle csak egy bizonyosat nem is tudnék, hiszen csodás önmagában mindegyik. Minden szerepemet kedvelem és odaadással, átéléssel tökéletesítem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem. Szerettem Jordán Tamással együtt dolgozni, imádok filmeket forgatni és találkozni olyan nagy színészekkel, mint Agárdy Gabi bácsi vagy Gera Zoli bácsi. Rengeteg állomása volt a pályafutásomnak, és rendkívül színes amplitúdókon mozog a mai napig. Csodának élem meg, és hálával tartozom minden egyes pillanatért.

Mik a további terveid? Van olyan célod, amit a közeljövőben szeretnél megvalósítani?
Sok tervem van még az élet nevű játékkal. Nagy hobbim évek óta az utazás: több mint negyven országban jártam már, és vezetek egy utazós blogot is, a Viktória világát, ahol sajátos stílusban számolok be az élményeimről sok fotóval színesítve. Imádok írni. Azt hiszem, ez az, ami a színészeten kívül feltölt. Utazni kell, mert jó – szuper megismerkedni új emberekkel, kultúrákkal és helyekkel. Amikor csak tehetem, megyek; számomra ez olyan dolog, mint mikor az ember levegőt vesz: szükségem van rá. Ki kell szakadnunk sokszor saját környezetünkből, hogy értékelni tudjuk életünket. Az utazás élménye az egyetlen, amit soha senki nem vehet el tőlünk. Csodálatos bolygón élünk, aminek látni kell minden szegletét. Az élet sajnos túl rövid, így nem mindegy, milyen minőségben, hogyan éljük meg a napjainkat és az adott pillanatot. Nagy vágyam, hogy készítsek egy utazós realityt, ami most nagyot ütne. Öt évvel ezelőtt Thaiföldön készítettem egy pilotot külföldön élő magyar emberekkel. Sajnos nem tudtam szponzorokat gyűjteni rá, mert nem vagyok producer, de hiszek még a mai napig benne, sőt úgy érzem most a legaktuálisabb. Az embernek
több lábon kell állnia – nagy a verseny, és ha ki akarunk emelkedni a szürkeségből, nagyon oda kell tenni magunkat. Ezen dolgozom én is.

Mit adott neked Budapest?

Húsz éve élek Budapesten, ez a város az otthonom. Tudom, a szakmám Budapest-központú, hiszen itt van minden, ami számít. Vidéki lányként viszont én is a nyugalmat keresem hosszú távon, de amíg hajt a vágy, hogy maradandót alkossak, itt a helyem a nagyvárosban. Imádom a nyüzsit, de már a másik oldal erősebb bennem. Sokszor keresem a nyugalmat, szeretem a csendet, amikor nincs semmi zaj és csak a belsőre figyelhetek. Szeretek kirándulni, a természet a lételemem. Minden hétvégén görkorcsolyázom és sokat sportolok, amikor csak tehetem, edzek. Magyarország az egyik legcsodálatosabb helyek egyike. Itt minden megvan, amire az ember vágyik: csodás tavak, hegyek, várak. Budapest mára a világ leglátogatottabb nagyvárosai között van számon tartva. Szeretek reggel felpattanni a rolleremre és végighasítani a rakparton a Duna mellett. Gyönyörű helyen élek és szeretném, ha ez így is maradna.

,,Budapest a bázisunk” – Völgyesi Gabi

2019-04-16Hazai, Szóbelihazai, interjú, völgyesigabi

A ,,szuperatmoszférát” teremtő kétgyermekes családanyával, a Unique zenekar énekesnőjével, Völgyesi Gabival beszélgettünk.

Hogy telik egy átlagos napod?

Attól függ, hogy új dal, egy-egy kiemelt koncert vagy TV-s szereplés van-e éppen terítéken. Nemrég volt a Unique húszéves, amit egy jubileumi nagy koncerttel ünnepeltünk meg, így most sok médiaszereplésünk szól erről az eseményről.

A PR munka nagy részét én szoktam elvégezni, műsorokban szerepelni, interjúkat adni. Számomra ez természetes, nem esik nehezemre. Sőt, általában szervezni is szeretek, belefolyni a kreatív folyamatokba. Régebben volt menedzserünk, aki intézkedett helyettünk zenekari ügyekben, de nem volt egyszerűbb egy közvetítőn keresztül dolgozni. Manapság inkább több segítőnk van, akikre különböző részfeladatokat bízunk.

,,Meglehet, a korom miatt, de azt érzem, az van elvégezve, amit én végzek el. Nehezen delegálom a feladatokat, de belátom, hogy muszáj.”

Ha ezek mellett marad szabadidőm, sokszor zongorázással és énekléssel töltöm otthon, tehát gyakorolok. Ezentúl a testem nevelésével is sokat foglalkozom, valamint gyakran előveszem a spanyolt vagy az angolt. Ha nincs munka, keresek magamnak.

Miért tanulsz spanyolul?

Egy kedves rokonom, Vladimir Peruban született, onnan jött Magyarországra – megismerte édesapám testvérét, Marit, szerelmesek lettek és Stockholmba költöztek. Minden nyáron hazajöttek és gyermekkorom immanens részeivé váltak. Vladimir sok éven át hívott engem és a páromat Peruba még a gyerekek előtt. Ebben a témában Ádám volt a legnagyobb ”ellenfelem”, hiszen az utazás tetemes összegbe került és őt más dolgok izgatták inkább. Végül beadta a derekát és egy hónapot töltöttünk kint, ami hatalmas felüdülés volt. Az utazás előtt elkezdtem tanulni spanyolul, hogy az élmény még kerekebb legyen és az ott lakókat nyelvükön tudjam megszólítani.

Ez volt a kedvenc helyed, ahova utaztál?

Nagyon különleges volt, hiszen meglehetősen messze kellett utazni, távoli kultúrába, ahol egész más minden, mint itthon. Nem voltak még gyermekeink, így az mondhatni másik időszámítás volt, szabadabban dönthettünk. Egy ,,utazó junkie” vagyok – kis túlzással – mindegy, hogy hova, csak menjek. Nagyon inspirál, ha távol vagyok, jó érzés néha kilépni az itthoni, megszokott környezetből.

Honnan meríted az energiádat?

Személyiségemből fakadóan szeretem a pörgést, és az eseménydús napokat. Ami fontos, hogy számomra izgalmas teendők legyenek a homlokteremben: ilyen például a Unique-ot virágoztatni, vagy az idősebb kori Gabi-projekteket tervezni. Nagyon feltöltenek a családi hétvégi programok is, az utazásaink, vagy amikor külön-külön játszhatok a fiaimmal vagy tölthetek minőségi időt az emberemmel.

Mindig is énekesnő szerettél volna lenni?

Nem mindig. Gyermekként az volt az álmom, hogy világhírű sztár legyek, az éneklésben is főként a ”szuperség” vonzott – nem egyszerű énekesnő akartam lenni, hanem olyan, aki fantasztikusan végzi a munkáját. Ezért aztán a Unique-kal is eleinte nemzetközi ismertségre vágytam és végül Magyarországon lettünk ismertek – ez egy szűkebb kör, mint ahogy én ezt gyermekként megálmodtam, Ez ma már nem bánt, hiszen kevésbé mozgat ez a célkitűzés, legalábbis nem idealisztikusan.

Van újabb célkitűzésed?

Ha valamit elkezdek, abban nagyon szeretném a maximumot kihozni. Hamarosan egy szimfonikus koncertet adunk a MOMkultban, ahol egy komolyzenész gárdával egészül ki a Unique zenekara. Akkorra szeretném felfejleszteni a régóta szunnyadó – hét éven át szerzett – zongoratudásomat és zongorán előadni egy-két dalt.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Bár jogász vagyok a szakmámat illetően, nincs kiépítve a karrierem. Minden alap megvan hozzá, azonban hiányzik a több évtizednyi gyakorlat – ha oda váltanék, nagyon erős anyagi visszarántás lenne számomra, és rengeteg energiámba kerülne. Emellett viszont többször éreztem azt – így felnőtt fejjel –, hogy bennrekedtem a gyermekkori álmomban. Néha kipróbálnám, milyen egyszerűen ügyvédként élni a hétköznapjaimat.

Mi volt az a pillanat, amibe visszamennél?

Nincs ilyen. Remekül érzem magam most, tele vagyok tervekkel. Vannak pillanatok, amik gyakran eszembe jutnak, és ezek leginkább a két kisfiamhoz, Martinhoz és Eliothoz köthetőek. Rajtuk keresztül lehet engem igazán megszólítani. Ameddig valaki nem lesz szülő, el sem tudja képzelni ezt az érzést – ezt magamról tudom, hiszen amíg nem lettem édesanya, addig én sem értettem, nem éreztem a szülői lét rezdüléseit.

Mesélj nekünk egy kicsit a Sztárban sztárban eltöltött idődről!

Én hívtam fel a kreatív producert, és megkérdeztem, szerepelhetnék-e a műsorban. Meglepődött a sallangmentes kérdésemen, aztán megkért, hogy küldjek egy demót. Tűkön ültem, azonnali pozitív reakcióra szomjazva. Aztán öt hosszú, várakozás teli nap után megkaptam a válaszemailt: „menő vagy”! – boldog voltam.

Nem volt idegen a szituáció, hiszen a Nagy Duett alatt, Sági Szilárd párjaként is éreztem már a munkaterhet, tudtam, mennyi energia- és időbefektetéssel jár majd a részvételem. Rengeteget kellett gyakorolni otthon is – ez sokszor lemondással járt a családom és a barátaim felé. Amit megtanultam az ezekhez hasonló showműsorokról, hogy amíg zajlanak, nagyon bennük kell lenni.

Nagyon szerettem volna jó pár előadó bőrébe belebújni, mégis nehezen kaptam meg ezeket a szerepeket. A döntéshozók sok olyan karaktert is szántak nekem, amelyek először bevehetetlen várnak tűntek számomra – főként emiatt volt nagy kihívás számomra a Sztárban sztár.

Gyermekeid hallgatnak Unique-ot?

Persze, muszáj nekik (mosolyog)! Imádom, amikor elkezdik énekelni a dalainkat a kis rózsabimbó szájukkal, amihez – főként Eliot részéről – érdekes csípőmozgások párosulnak. Ő az, aki inkább muzikális: a maga ötéves szintjén gyakran komponál – egymás után leüt különböző hangokat a zongorán dinamikai különbségekkel, majd megkérdezi tőlem: ,,Anya, ez micsoda volt?” – és el kell neveznem azt a félpercnyi kis ”művet”, amit ő szerzett.

Mit adott neked Budapest?

Sok helyen éltem a fővároson belül: Angyalföldön nagymamámnál, Zugló kertvárosi részén és momentán Óbudán, ahol először egy kisebb lakásban töltöttük el 10 évet Ádámmal, majd onnan átköltöztünk a jelenlegi kertes házunkba – én egyszerűen idetartozom. Mindenhol megtalálom azt, amiért jól érezhetem magam az adott környéken, például nagymamámnál, és később Zuglóban a vonatsínekhez közel laktunk, és azóta szeretem a zakatoló vonat hangját. Megnyugtat, mert a gyermekkoromra emlékeztet.

,,Szuperatmoszférát” igyekszünk kialakítani Ádámmal a családunknak, ezért is élünk most Óbudán, Budapest ,,tüdejében” – számunkra nagyon fontos az egészséges életmód. Gyakran kirándulunk a közeli erdőkben, vagy a városon belül a Bazilika környékén, szeretünk a Duna parton és a Váci utcánál sétálgatni, biciklizni, a gyerekekkel rollerezni. Jó időben sokszor ellátogatunk a Normafához is. Egyébként nem csak a főváros, hanem egész Magyarország kedves számomra, a csodálatos tájaival, amiket volt szerencsénk az elmúlt húsz évben a koncertjeinkre jövet-menet látni.

Nem vágyom egyáltalán arra, hogy külföldön lakjunk. Szeretek kirándulni és utazni, de Budapest a bázisunk.

,,A legnagyobb elismerés az, amikor boldog arcokat láthatunk a közönség soraiban.’’- SaberZ

2019-04-02Hazai, Szóbelidj, hazai, SaberZ

Makrai Benedek és Maczeovics Kristóf azon sikeres magyar dj páros alkotói, akik az elmúlt időszakban nagyon keményen dolgoztak azon, hogy világszintű hírnévre tegyenek szert. A legnagyobb külföldi előadók, mint például W&W, Tiesto, Hardwell, Timmy Trumpet és még sorolhatnánk, hogy kik pörgetik zenéiket a legnevesebb fesztiválokon, eseményeken.

Körülbelül egy éve jelent meg az a zenétek, amely világszerte hatalmas sikert aratott. Mesélj nekünk egy kicsit erről.

Először is szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy felelhetünk a kérdésekre, és el tudjuk mesélni röviden, hogy mi történt, illetve mi fog történni velünk. Az “átütő” zene a Ryhthm Of The Night volt, amit Maurice West holland producer/dj-vel karöltve készítettünk el. Ez egy régi dance klasszikus feldolgozása, amit úgy alakítottunk, hogy a mai fesztivál trendeknek megfelelő legyen. Úgy gondolom ebből a dalból sikerült egészen sokat kihozni, hiszen a Spotifyon több mint 2 millió stream felett jár, a beatporton 2 hétig listavezető volt a big room charton, 1 hónapig szerepelt a dutch dance top 40 listáján, és végül de nem utolsó sorban pedig a tavalyi év 190. legtöbbet játszott zenéje lett a dj szetteket tekintve.

Úgy tudjuk, hogy nem régiben öt hetet töltöttél el egy kínai városban. Szerinted ez minek köszönhető, hogy egy magyar dj páros már Ázsiában és nemzetközi szinteken is hódít?

Igen így van. Wuhanban voltam, ahová lekötöttek mint vendég rezidens dj 5 hétre. Ez több dologból áll össze. Egyrészt annak is köszönhető, hogy most az ázsiai zenei piac radikálisan elkezdett virágzásnak indulni, így folyamatosan keresik az előadókat. Másrészt az évek során úgy gondolom, sikerült annyi, és olyan minőségű zenéket kidobni nagynevű kiadókon, ami eljuttatta a SaberZ nevet Ázsiába is. Véleményem szerint leginkább ennek a két dolognak köszönhető az, hogy ezzel a lehetőséggel élhettünk.

Rengeteg saját zenétek jelent már meg. Mi vagy ki inspirál titeket egy-egy zene elkészítésekor?

Inspirációnk mondhatni, hogy elég sok van. Arra is volt már példa, hogy egy klasszikus darab hallgatása közben jött egy óriási inspiráció, ami sokat segített egy zene elkészítésében. A rock zenét is ide tudnám sorolni, hiszen ez Kristófnak, illetve nekem is rengeteget szokott segíteni, ha ötlet hiányban szenvedünk. Az előnye a duónak az is, hogy ha egyikünk elakad, vagy szimplán nem érzi annyira az adott zenét, akkor a másik ki tudja segíteni ebben az időszakban, szóval bátran mondhatom, hogy egymást is inspiráljuk.

Mi volt számotokra az eddigi legnagyobb siker, elismerés?

Legnagyobb sikernek talán azt könyvelhetjük el, hogy meghívást kaptunk Hardwell kiadójának estjére tavaly Októberben, ami Amszterdamban került megrendezésre az Amsterdam Dance Events keretein belül, de nyugodtan állíthatom, hogy minden egyes fellépést sikerként élünk meg. Számunkra pedig a legnagyobb elismerés az, amikor boldog arcokat láthatunk a közönség soraiban. Ez az, ami igazán visz minket előre.

Tavaly novemberben egy nagyobb változás következett be a SaberZ életében. Mi történt?

Igen, valóban bekövetkezett egy nagyobb változás, mivel Kristóf úgy döntött, hogy nem fog többet fellépni járni. Ő mindig is egy csendesebb nyugodtabb ember volt mint én, ezért is egészítjük ki egymást tökéletesen. Néhány nagyobb fellépés után belátta, hogy neki ez a része a dolognak nem tetszik, és inkább 100%-ban a zeneírásra fogja fektetni a hangsúlyt. Én ezt a döntést tiszteletben tartom és elfogadom, hiszen mindenkinek a mentális és fizikai egészsége a legfontosabb. Ettől a változástól függetlenül ugyanúgy egy duoként vagyunk jelen a zeneiparban, csak én jobban koncentrálok a fellépésekre, Kristóf pedig teljesen a zeneírásra. Különben ez a jelenség abszolút nem egyedi, rengeteg világhírű duo van az elektronikus zenei szcénában, akik hasonlóan működnek, mint mi.

Hol képzelitek el magatokat öt év múlva? Vannak nagy terveitek a jövőt illetően?

Abba, hogy mit hoz a jövő nem igazán szeretünk belemenni, hiszen ez egy olyan “szakma”, ami nagyon hamar változhat jó és rossz irányba is. Természetesen szeretnénk minél több helyen fellépni a világon, ami lehetőséget adna arra, hogy megismerhessünk idegen kultúrákat, új arcokat, és ami talán a legfontosabb, hogy találkozhatnánk minél több rajongónkkal. Zene írás terén pedig szintén a maximumot akarjuk nyújtani, mivel a minőségi zenék kiadása, neves kiadókon a brandünk építésének az egyik alapköve.

SÁ

,,Megyek előre, csinálom, amiben minden hitem” – Elyazgi Dénes

2019-02-26Culture, Hazai, Szóbelihazai, mozgókép, videó, zene

,,Legfontosabb számomra a siker. Az ember csak akkor tud fejlődni és tovább haladni az élet számos rögös és nehéz területein, hogyha sikerhez vezet minden egyes lépése, amit a célja érdekében megtesz.” Elyazgi Dénessel beszélgettünk.

Mesélj egy kicsit magadról – mikor és hogyan varázsolt el a kreatív videózás világa?

Mint sokan másokat, engem is gyerekkorom óta érdekel mindenféle-fajta mozgóképes alkotás, és ezen belül mindig is a zenés videók látványa és mozgalmassága nyűgözött le leginkább. Miből is fakadhat nálam ez a szenvedély? Nehéz megfogalmaznom, de úgy érzem, egy ilyen mértékű alázat és vágy valami iránt zsigerből fakad. Gimnázium utolsó évében sikerült egy olyasfajta paródia videót készítenem a Szomszédok című, anno’ nagy sikert aratott sorozat egyik meghatározó jelentéből, ami néhány nap alatt több tízezres nézettséget generált az egyik videómegosztó oldalon. Akkor döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni – emberekhez eljuttatni, általam készített vagy éppen közreműködésem során megalkotott, maradandó, kézzel nem fogható, de akár száz évnél is tovább nézhető mozgóképes alkotást. Azóta már számos kisfilm, kisebb-nagyobb reklámok és még több zenei videoklip elkészítésének a résztvevője lehettem. Főiskolás éveim alatt betekintést nyerhettem a rendezés, operatőrködés, forgatókönyvírás, vágás világába. Legfőképp a rendezés, asszisztencia érdekelt. Szeretek irányítani, tenni-venni a forgatásokon és emberek között lenni. Időközben hobbiszinten elkezdtem foglalkozni kisebb videók szerkesztésével, vágásával. Ez az irány olyannyira megtetszett, hogy manapság már főtevékenységgé nőtte ki magát nálam. Elsősorban itt szeretnék köszönetet mondani legjobb cimborámnak, Egri Zoltánnak, aki segített az alapokban kiigazodni és rálátást nyújtani erre a bonyolult és komoly logikát igénylő világra.

Mit szeretsz leginkább a munkádban és miből nyersz inspirációt a mindennapi munkádhoz?

Mindent, és ezt minden túlzás nélkül mondhatom! Azt szeretem és leginkább az inspirál, hogy a jó cél érdekében maradandót alkothatok. Kreatív lehetek abban, amit csinálok. Azt csinálom, amit szeretek, ami a hobbim és, ami a szakmám egyben. Mindennap úgy kelek fel, hogy ma is le szeretnék tenni valamit – ha csak egy parányi dolog is jut aznapra – az asztalra. Imádom a nyüzsgést, az emberekkel való együttműködést, hogy nemcsak egyedül, hanem többed magammal érhetünk el nem is akármilyen sikereket.

Sok ismert emberrel dolgoztál együtt. Vannak emlékezetes pillanatok? Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Ismét közhellyel kell éljek, mert minden egyes pillanat, amit ismert emberekkel tölthetek, az általuk nekem szánt és elkészítendő projektjeikkel foglalkozhatok, az mind emlékezetes. Rengeteg, a médiában, televízióban, zenei körökben ismert személlyel volt már alkalmam együtt dolgozni. Ami a legszebb, hogy sokakkal barátságot kötöttem az elmúlt évek során. Ha most felsorolnám mindegyikőjüket, akkor valószínű, hogy a kedves olvasók sokasága kattintana tovább egy másik oldalra. Ezért csak néhány büszkeségemet emelném ki, amiknek a megalkotásánál ott lehettem, akár vágástechnikámmal lendíthettem előrébb a produkció értékét, és egyben hozzásegíthettem az előadókat a még nagyobb nézőszám eléréséhez.

Ilyen például a 2018 áprilisában elhunyt svéd származású dj, Avicii, akinek két klipjében is produkciós asszisztensként dolgozhattam (Pure Grindig és a For A Better Day). Hálásan köszönöm Majoros Zsoltnak (Sunny Studio), akitől a felkérést kaptam. Magyarország egyik legszebb női hangjának, Radics Giginek segíthettem a Végtelen hajó c. videoklipjében rendezőasszisztensként. Az egyik leghallgatottabb mulatószene társvágójaként működhettem közre: Kis Grófo – #LÁVKÓMA. Az itthon nagy sikereket elért előadópáros több klipjét is én vághattam. Az egyik ilyen például: Rico x Miss Mood – Mágnes.

Az egyik nagy kedvencem, ami hatalmas közönségsikert aratott, a BSW – GUCCI című videoklip, melynek vágásához is az én nevem fűződik.

Egy nagyon kedves dalhoz készített videoklip vágói kreditjét is én zsebelhettem be: Margaret Island feat. JumoDaddy – Járom Az Utadat.

Szeretném megemlíteni kedves barátomat is, Grósz Bencét (Lmen Prala), akinek aktívan hozzájárulunk munkásságához, hogy minél többen megismerjék és elismerjék, azt, amibe minden hitét beleveti. Utolsó, felkapott közös munkánk: Rizkay, Tibbah – Beatmaking 26. (közr. Lmen Prala).

Nagyon sok örömmel, rengeteg új ismeretséggel, baráttal, boldog perccel és néha nehéz, de annál inkább eredményes pillanattal lettem gazdagabb, hogy másfél évet eltölthettem a Holnap tali! című ifjúsági sorozatban. Itt utómunka-felelősként vehettem részt a gyártói folyamatban.

Hol képzeled el magad 5 év múlva?

Nehéz kérdés, már csak azért is, mert a “mi” szakmánk napról-napra hozhat új dolgokat, lehetőségeket. 5 év múlva szeretnék vezető lenni egy sikeres cégnél. Saját lakást, saját kocsit, gyerekeket, egy szép feleséget magam mellett tudni, de ki nincs hasonlóképp ezzel?! – viszont minden egyes munkámra tudok építkezni, de ha úgy alakul, akár rombolni is. Nem tudom mit hoz a holnap, főleg azt nem, hogy hol leszek, milyen lesz, kiket-miket nyerek, vagy veszítek el mire oda kerülök, hogy azt mondhassam: “Minden célomat elértem!”

,,Megyek előre, csinálom, amibe minden hitem, alázatom és energiám belerakom: a mozgóképkészítésbe.”

Mit adott neked Budapest?

Ha nem Budapesten élnék, biztos vagyok benne, hogy mindaz, amit most elmondhattam magamról csak némileg lenne igaz rám. Rengeteg vidékről származó barátom, munkatársam és kapcsolatom van. Sokan csak néhány éve költöztek Budapestre, sőt igazság szerint számottevően kevesebb törzsgyökeres budapesti munkakapcsolatom van. Ebből a tényből következtetek arra, hogy akik itthon nagy dolgokat szeretnének elérni, azoknak az első úti céljuk Budapestre vezet. Imádom Budapestet, a belváros – ahol jelenleg is élek – nyüzsgését, kiülős helyeit, bulikat, pubokat és éttermeit. A gyönyörű hídjainkról csodálkozva nézni a Duna hullámait, ahogy a pesti partól Budára pillantok, vele minden egyes részére és Budapest azon pontjaira, ahol még inkább egyre közelebb kerülhetek az ismeretségi körömhöz.