gastronomy

Elhagyatott metróállomásból menő, városi étterem

Párizs városháza évek óta foglalkozik az elhagyatott metróállomások rehabilitációjának kérdésével. Ezek közül 14 a városban van, és különféle projektekre javasolták ezen terek átalakítását. Az úszodáktól a discokig voltak már ötletek. Nemrégiben sikeresen átalakították a Croix Rouge állomást, amely Sèvres-Babylone és Mabillon között található. Anne Hidalgo polgármester által indított „Réinventer Paris 2” (Párizs újépítése) verseny részeként a Novaxia nyerte a versenyt, hogy ínyenc éttermet hozzon létre az egykori metróállomáson. A tervet a Same Architectes építészeti stúdió közreműködésével vezették.

image

image-1

Via Fubiz

Íme a világ legjobb bárjai

Az idő kifizetődik. Ezt bizonyítja a Dante is, egy New York-i 104 éve működő bár, amely éppen a világ legjobb 50 bárjának 2019-es listájának élén áll. A bár 1915 óta működik, de a dolgok akkor vettek valóban fordulatot, amikor az ausztrál Linden Pride és Natalie Hudson összefogott Naren Young kreatív igazgatójával, hogy felújítsa a bárt 2015-ben.

De nem muszáj New Yorkba utaznunk ahhoz, hogy egy szuper bárban találjuk magunkat. Az 50 legnépszerűbb bár listáján rengeteg olyan hely található, amelyeket nyugodtan te is hozzáadhatsz a kívánságlistádhoz. A második legjobb bár London Mayfair negyedében található – a Connaught Hotelben. A listán 6 bár New York-i és 10 pedig az Egyesült Királyságban található. Közép- és Dél-Amerikából, valamint Európából, Ázsiából és a Közel-Keletről származó bárok is felkerültek a listára.

A listát a londoni Roundhouse-ban tették közzé. A lista több mint 500 italszakértő, csapos és író véleményén alapul, akiknek mindegyike hét szavazattal rendelkezett. A kérdés csak az, hogy egyetértesz-e ezekkel a szavazatokkal. Csak egy módon lehet megtudni. Jobb, ha készíted az útleveled.

Via Manofmany

Budapest legjobb pizzái!

 

Már hazánkban is aranykorát élik a kézműves, igazi olasz pizzák. Mivel egyre nagyobb az igény a minőségi alapanyagokból készült ételekre, a gasztróforradalom hazánkban elérte a pizzákat is, mi pedig most megmutatjuk nektek Budapest legizgalmasabb, legolaszabb finomságait és az éttermeket, ahol ezeket megkóstolhatjátok.

Vigyázat, függőséget okoz!

IGEN – Hipszterek Nápolya (1027 Budapest, Margit körút 60.)

Egy hely, ami anno még a Madách téren szolgálta ki emberek tömkelegét, egy igen kis zugból, és hamar belopta magát minden pizzaimádó szívébe. Hamar híre ment azonban az igazi dél-olasz pizzákat kínáló falatozónak, és ennek köszönthetően gyorsan kinőtte a kis üzlethelyiséget és kemencét. Ekkor jött a váltás: 2018-ban nem csak oldalt, de szintet is váltottak: Budára költöztek, ahol egyszerre már több mint ötven vendéget tudnak leültetni, akik a sör mellett más alkoholokat – például Aperol/Limoncello Spritzet, Negroni-szódát – és kávét is kérhetnek. A barátságos kiszolgálás mellé jön a jól megszokott “igenes” könnyed nápolyi ízvilág, vékony tészta, amiket már gluténmentesen és teljes kiőrlésű tésztával is kérhetünk.

Érdekesség, hogy tizennyolc különféle feltétvariációval kérhettek pizzát, legyen szó szarvasgombárósról vagy füstölt sajtos-tellicherry borsos kombókról. 

Tapasztaljátok meg ti is az Igen-érzest!

Pizza Manufaktúra – Falatnyi mennyország (1092 Budapest, Lónyay utca 9.)

A római típusú pizzát kínáló étterem még 2011-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség számára. Elég egyszer benézni hozzájuk egy ebédre vagy olaszos vacsorára, hamar visszajáró vendégként találjuk ott magunkat megint. 

Mit kínálnak? 32 centis, könnyed, légies tészta, rusztikus szélek, tökéletes szósz és feltét arány, több mint 20 féle pizzát kínálnak, az alap Margittól a jócskán megpakolt falatokig. A kiszolgálást is a lazaság és segítőkész hozzáállás jellemzi, szóval, ha nem tudnátok választani, akkor segítenek benne. Evés előtt-közben-után pedig erősen ajánlott a telefont a táska mélyére besuvasztani, és inkábbmegcsodálni a falon lévő festményeket.


View this post on Instagram

S U P E R F R E S H #pizza #pizzamanufaktura #ilovepizza #pizzashop #bp #pizzabudapest #basil

A post shared by brnth (@pizzamanufaktura) on


MANU+ –  Az eldugott Olaszország az Astorián (1053 Budapest, Múzeum krt. 7)

Tavaly májusában nyitott meg a Kiskörúton, az Unger-ház udvarán a MANU+, mintegy második részként a már régóta stabilan üzemelő Lónyay utcai Pizza Manufaktúra után. Felvállaltan nápolyi pizzát sütnek, azokból is a tradicionális ízeket, hosszú kelesztésű, finoman levegős tésztával, éppen elegendő feltéttel, kicsit több, kb. egyperces sütési idővel. A kiszolgáló személyzet jófej, gyors és a hely egy igazán kis egyszerű, puritán. Elvitelre is van lehetőség, ha esetleg a városi dzsungelből kiszakadva a Nemzeti Múzeum kertjében vagy a közeli rakparton dobnád be a pizzádat. Főbb ismérve még, hogy a budapesti olaszok is gyakran leugranak ide egy kis „hazaiért”.

Pizzica – Pizza, pasta, Budapest (1065 Budapest, Nagymező utca 21.)

Adott két fanatikus pizzamágus testvért, akik belevágtak az álmukba: létrehozták 2014-ben a Pizzicát. Egy pizzázó, aminek a kisugárzásának hála, egy igazi olasz piazzán érezhetjük magunkat két harapás között.A Pizzica üzlethelyisége szakít a klasszikus olasz enteriőrrel, azaz sehol egy barokkos túlzás vagy festmény, hiszen a srácok igazán minimálra vették a helyiség kialakítását. 

Vigyázat, itt nem kapható háromszögletű szeletet, ollóval (!) vágják a finomságot.


View this post on Instagram

1 Maggio aperti! Május 1 nyitva! 1st of May open!

A post shared by PIZZICA (@pizzica_pizza) on

Pizza dell’arte – Az olasz  vagányság magas foka (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 41.) 

A Piazza dell’arte nemrég érkezett fővárosunkba, az étterem előzőleg Székesfehérváron már törzshelyként funkcionál. Egy hely, ami a hobbi és olasz ételek szeretetének  kapcsolatából nőtte ki magát Budapest vagány pizzázójává. A kiváló pizzákból 28 féle varriációt kóstolhatunk, és hála a szuperlelkes csapatnak az se baj, ha korgó gyomorral, pizzáról álmodozva érkezünk, mivel az itáliai finomságok pár perc alatt elkészülnek.

Ragadj cipőt, vedd lazára a napot és dobj be náluk (is) pár falatot!


View this post on Instagram

🍕😍 #pizza #pizzadellartebudapest #budapest #burratapizza #logo

A post shared by Pizza dell’Arte Budapest (@pizzadellartebudapest) on

Vízalatti étterem nyílt Norvégiában

Tudtad, hogy norvég nyelven az „alatta” és az „alulról” szó a „csodát” is jelenti? A Snøhetta Design által bemutatott új étterem is erről kapta nevét. Az Under-nek egy egészen egyszerű  alakja van – ez egy monolit épület, melynek hossza 34 méter. Ami egyedülállóvá teszi, hogy félig elmerül a norvég tengerpart legdélebbi pontján lévő vízbe.

Under-Restaurant

Az épület félméter vastagságú betonfalakból készült, amelyek a tengeri környezet részévé válnak. A beton vastagsága lehetővé teszi, hogy ne zavarja meg a vízalatti életet. Ahogy az épület elfogadásra került, a tengeri élet részévé vált, ami segíti a kutatókat abban, hogy jobban megismerjék ezt a területet, így ez a masádolagos célja a létesítménynek. A betonszerkezetet úgy tervezték, hogy ellenálljon a durva tengeri viszonyoknak, miközben a tengerfenékre néz. Mivel a szezonok váltják egymást, így az év minden részében egyedülálló élményt nyújt.

Under-Snøhetta-design-underwater-restaurant-in-Norway-5

Az étterem minden este körülbeül 35-40 vendég befogadására lesz képes, akik kiváló minőségű, helyi ételeket kóstolhatnak. Nicolai Ellitsgaard vezeti a konyhát, akinek egy 16 fős csapata lesz, akiket a legjobb Michelin csillagos éttermekből válogattak össze. Az étterem építési munkálatai már befejeződtek. Norvégiában található Lindesnes városában.

Under-Restaurant-Interior-2

Under-Snøhetta-design-underwater-restaurant-in-Norway-1

Under-Restaurant-Exterior-1

Via Man of many

Top városi applikációk

Sokszor érzed magad elveszve Budapest utcáin? Nem tudod, hol egyél, hogy juss haza, vagy éppen hol parkold le az autót a zsúfolt belvárosban? Ne aggódj, az alábbi, rendkívül hasznos applikációkkal segítünk eligazodni a fővárosi forgatagban.

 

Egy nap a városban – ,,Hol egyek ma?”

A Városban appal pillanatok alatt megtalálod a legjobb éttermeket a közeledben Budapesten az Egy nap a városban blog tesztjei alapján. Akár streetfoodról, akár csúcskonyháról van szó, ha nem tudod, hova ülj be, csak előveszed ezt az alkalmazást, és megmutatja a helyes irányt.

74QuKsMV8NadBIBIs

Bolt – ,,Úgy hazaérnék már…”

A Bolt a gyorsaságot és megbízhatóságot fókuszban tartó utazásmegosztó szolgáltatás. Egy koppintás és már érkezik is az autó. A gyönyörű vártól a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérig, bárhová is szeretnél menni Budapesten, a Bolt csak pár percre lesz tőled.

Parkl – ,,Ne…már megint a belvárosban rakom le az autót… Várj, itt van a Parkl!”

A Parkllel garázs az egész város!

Itt van egy okosparkoló alkalmazás, amely komplex szolgáltatásával megreformálja a városi közlekedést, legyen szó zárt téri vagy utcai parkolásról, valamint elektromos autó töltésről.

A Parkl rendszerének köszönhetően egyre több lehetséges budapesti úti célhoz találsz legfeljebb pár perc sétányi közelségben parkolóhelyet. Az utcai parkolás terén kényelmes megoldást nyújt az applikáció, amely az ország bármely közterületi parkoló zónájában elérhető.

MOL Limo – ,,Nem jön a villamos, én meg elkések a melóból… Gyorsan egy Limót!”

Nincs autód? Több száz MOL Limo csak arra vár, hogy bármikor elérhető legyen számodra. Próbáld ki te is a főváros legnagyobb autómegosztó szolgáltatását. Felejtsd el a töltést, a tankolást, a parkolási díjakat, ülj be inkább egy MOL Limóba!

Apple Pay – ,,Végre! Alig viszek magammal valamit az éjszakába!”

Iphone-osok, figyelem! Itt a legújabb fejlesztése az Apple-nek! Ha már meguntad a bankártya és készpénz cipelését, akkor ezt neked találták ki.

Az Apple Pay a fizetés egy gyorsabb és biztonságosabb módja, amelyet OTP Mastercard és Maestro kártyákkal, valamint Simple kártyával lehet használni Magyarországon. Használd ki a bankkártyád összes előnyét az Apple Pay-el iPhone, Apple Watch, iPad és Mac készülékeken. Nincs más dolgod, mint megnyitni a mobilodon a Wallet alkalmazást és hozzáadni a kártyaadatokat. Ne aggódj, szuperbiztonságos!


Limes – Nem csak a gyerekeké a rollerezés

Az utóbbi egy-két évben egyre több rolleres jelent meg Budapest utcáin, eleinte a klasszikus, lábbal hajtós, összecsukható modellek, majd az elektromos változatok is feltűntek, így már csak idő kérdése volt, hogy mikor jelenik meg ez a közlekedési szolgáltatás. Ha reggel keresnénk a rollereket, akkor a budai és a pesti Duna-part egyes szakaszain, illetve az ahhoz közel eső kijelölt területeken találjuk meg őket biztosan, az app térképén zölddel lefedett területen. A használati díja az idő függvényében változik, az egyszeri kioldási költsége 250 Ft, a percdíj utána pedig 50 forint.

Blinkee – Bérelj robogót és ródd vagányan az utakat!

Újabb szintet léptek a közösségi bérlések, most már robogót is kölcsönözhetünk percdíj alapon. Ugye milyen egyszerű? S mi a teendő, ha használni szeretnéd? Töltsd le az alkalmazást, hozz létre egy fiókot, majd foglald le a hozzád legközelebbi robogót, hogy eljuss vele bárhova. Díja 49 forint percenként, ha pedig diák vagy, akkor ez lecsökken 44 forintra.

Játékos ételkompozíciók

 

Ez az I Like Food Better Than People című sorozat, ami Marzia Gambanak köszönhető. A rendkívül színes és minimalista fotóin különböző ételeket láthatunk művészi köntösbe burkolva, amelyek formáikkal, színeivel és megvilágításukkal nyűgöznek le minket. Marzia túlmutat az élelmiszerek alapvető értékein, és egészen egyszerűen mondhatjuk azt is, hogy igazi műalkotásokat hozott létre.

Az eredetileg Olaszországból származó lány most New Yorkban él, mint fotós, fotószerkesztő és saját galériájának büszke tulajdonosa.

marzia-gamba-photography-food-01

marzia-gamba-photography-food-02

marzia-gamba-photography-food-03

marzia-gamba-photography-food-04

marzia-gamba-photography-food-05

marzia-gamba-photography-food-06

marzia-gamba-photography-food-07

marzia-gamba-photography-food-08

marzia-gamba-photography-food-09

marzia-gamba-photography-food-10

marzia-gamba-photography-food-11

Via Fubiz

Svájci étterem a hegyoldalban

 

Képzeld el, hogy egy meredek, havas hegyoldal kacskaringós útjain autókázol, majd hirtelen egy furcsa kabinszerű épületnél találod magad. Ez nem más, mint az ikonikus hegyvidéki Äscher étterem. Nagyon népszerű helyszíne a különböző üzleti találkozóknak. Viszont nagy kihívást jelenthet egy ilyen vendéglátóhely fenntartása Svájcban. Először is még vannak problémák az infrastruktúrával és a terjeszkedés is igen korlátozott a földrajzi adottságait illetően.

Up-for-sale-is-the-ascher-restaurant-in-Switzerland

 

Via Man of many

Kényelmi ételek – Ez lenne a jövő?

 

A ,,Trends on Trends’’ magazin egy nagyon érdekes cikket publikált a közelmúltban, a kényelmi ételek jövőjéről. A Food Root, Elise Kornack és Anna Hieronimus fotósokkal dolgoztak együtt, Davide Luciano-val és Emily Elyse Miller-el, hogy szemléltetni tudják a jövőnk kényelmi ételeit. A különböző, ízletes fogásokat dobozokba helyezve fotózták le. Egy igazi gasztronómiai forradalomra számíthatunk.

davideluciano-0 (1)

davideluciano-1

davideluciano-2

davideluciano-5

davideluciano-4

Via Fubiz

Martin Miller ginjének titka a tiszta sarkvidéki víz

3000 kilométer hosszú utat bármilyen okból meg lehet tenni, de a Martin Miller Gin egy igazán különleges okot ad erre. Ahhoz, hogy megszülessen a tökéletes gin Angliából Izlandra kell hajózni, hogy összekeverjék az Északi-sark legtisztább vizével. Így éri el a Miller Gin tisztaságát és lágyságát, amely már a védjegyévé vált. Martin Miller Ginje egyébként 1998-ban született Londonban a minőségi gin hiánya miatt.

martin-millers-gin-5

martin-millers-gin-3 (1)

 

Via Man of many

Batch Blends – Avagy a felnőtt Coca-Cola

Coca-Cola-Batch-Blends-2

A Coca-Cola ismét egy újdonsággal állt elő. A „Coca-Cola Batch Blends” két új ízben jelent meg, amelyek kétszázötven ml-es kiszerelésben került a polcokra. Fogyaszthatjuk önmagukban vagy koktélokhoz is keverhetjük. Az egyik kávé és a csokoládé ízű, míg a másik karamell és kávé, amely kicsit édesebb. Mindkettőt igazi Brazil kávéval készítették. Az első ehhez hasonló Coca-Cola terméket már régen kivonták a forgalomból, a Batch Blends pedig már egy érettebb verziója ennek, de pontosan arra emlékeztet minket. Kifejezetten felnőttek számára készítették.

Coca-Cola-Batch-Blends-1

Hozzájutni nem egyszerű, ugyanis csak a kiválasztott bárokban és éttermekben került bemutatásra és csak néhány kávézó és szálloda kínálatában lesz megtalálható ez a Batch Blend sorozat. Így maradhat nagyon különleges ez a termék. Jó vadászatot kívánunk!

Via Manofmany