édesség

Tinder-randiból sikeres vállalkozás

 

Napjaink legnépszerűbb társkereső alkalmazásán is megtalálhatja az ember élete szerelmét. Sőt még annál is többet. Az Édesség-és Szelfimúzeum alapítóival, Lillával és Balázzsal beszélgettünk.

Mit kell tudni rólatok, mióta ismeritek egymást?

Balázs: Bármilyen meglepő, Tinderen ismertem meg Lillát 2017 nyarán, azóta alkotunk egy párt. Annyira megtaláltuk az összhangot, hogy fél év után már meg is nyitottunk egy vállalkozást – belevágtunk egy közös projektbe. Ez lett a Szelfimúzeum.

Lilla: Az üzlet és a párkapcsolat viszonya sokszor nem felhőtlen, de képesek vagyunk átlendülni a problémákon.

Egyéb (11)

Milyen nehézségeket szül együtt dolgozni? Gyakoriak a konfliktusok?

Balázs: Még azon munkatársak között is kialakulnak nézeteltérések, akiket nem fűz össze érzelmi kötelék, hát még így! Ha az ember a párjával működteti az üzletet, nemcsak magánéleti konfliktusok merülhetnek fel – ami minden párkapcsolatban adódhat –, hanem még a munkán is tudunk veszekedni. Bár előfordul néha, hogy valamiben nem értünk egyet, de jól tudunk együtt dolgozni, kiegészítjük egymást.

Lilla: Abszolút más a mentalitásunk az életben és a munkában is, ami viszont hasznos lehet az utóbbi szempontjából. Más skillekkel, képességekkel rendelkezünk, így mindenki azt az oldalt tudja erősíteni, amiben jó. Mindketten maximalisták vagyunk, így egymástól is megköveteljük a minőségi munkát – talán ez a sikerünk kulcsa.

Egyéb (3)

Melyikőtök az erősebb személyiség?

Balázs: Ez elég változó, mindketten erős személyiségek vagyunk a magunk módján. A munkában is eltérő a habitusunk: én szeretek vehemensen, gyorsan dolgozni, úgy, hogy hatékony legyek. Igyekszem minél több tennivalót elintézni egy-egy nap, hogy jöhessenek újabb kihívások; ezáltal fejlődünk. Állandó pörgésben és emelt energiaszinten vagyok, azonban kevésbé figyelek a részletekre, amikre Lilla viszont igen, mivel aprólékosan és pontosan dolgozik. Mindkettőnk munkamódszerének vannak előnyei és hátrányai. Például szerintem is fontosak a részletek, de nem szabad elveszni bennük, mert közben megelőz a piac. Természetesen az sem jó, ha valamit túl gyorsan és hanyag módon viszünk véghez.

Mindig is vállalkozói szelleműek voltatok?

Lilla: Ez meglepő, de egyáltalán nem. Eleinte gyógytornásznak tanultam, majd a gyógyszeriparban helyezkedtem el és termékmenedzsmenttel foglalkoztam. Balázs pedig az IBS-re járt egy évet, jogra két és fél évet, de végül egyiket sem végezte el, hiszen jöttek a szabadulós játékok, a PániQ-Szoba, és egész más projektekbe kezdett bele.

Honnan jött az ötlet, hogy együtt alapítsátok meg Európa első Édesség- és Szelfimúzeumát?

Balázs: Részt vettem egy üzleti tárgyaláson, ahol a fülembe jutott, hogy a tengerentúlon van egy hasonló létesítmény. Hazaérkeztem, megmutattam Lillának a múzeum képeit Instagramon, és tavaly januárban elhatároztuk, mi is megvalósítjuk itthon. Azt írták róla, hogy folyamatosan teltházzal működik, így jó befektetésnek tűnt. Az ötlet megszületésétől kezdve tizenegy hónap után pedig már meg is nyitottunk.

Egyéb (2)

Elsősorban desszertezni érkeznek a fiatalok vagy fotókat készíteni?

Az utóbbi. Olyan érdekes termeket igyekeztünk létrehozni, amik Instagram-ready-k, hiszen a mai világban, amit nem fotózol le, az meg sem történt. Mindenki szép helyeken szeretne fényképeket készíteni, megmutatni magát a világnak – mi ennek adunk teret. Szolgáltatásunkat elsősorban az emberek nem maguk miatt veszik igénybe, hanem azért, hogy kitegyék a különböző közösségi oldalakra.

Milyen süteményeket lehet kapni a cukrászdátokban?

Nincs sokféle édesség, de nagyon jó minőségű alapanyagokból dolgozik díjnyertes „sztárcukrászunk”, Sitkei Balázs, aki ezt a címet a Szakma Sztár Fesztiválon nyerte el 2015-ben. Vendégeink nagyon kedvelik az aprósüteményeinket: linzert, islert és az egyedi, csak nekünk készült édességeket is. Kínálunk például flamingó formájú és unikornisos finomságokat, amiket különleges termeink dizájnjához alakítottunk.

Mitől különleges a múzeum VIP terme, amit különböző események esetén lehet kibérelni?

Ezt a helységet nem szelfizésre találtuk ki, hanem különböző zsúrok megtartására, hogy privát szférában lehessen ajándékozni, sütizni. Emiatt sokkal letisztultabb stílusú: egy esőerdő hátterű kanapé és egy hosszú asztal található benne, a lámpákról pedig fehér kristályok lógnak. Tizenöt fő befogadására alkalmas.

Milyenek az eddigi visszajelzések?

Szerencsére folyamatosan kapunk visszacsatolást, így az érdeklődés alátámasztja, hogy van kereslet arra, amit létrehoztunk. Többek között Vasvári Vivi, Hódi Pamela és Nádai Anikó is ellátogatott már hozzánk puszta kíváncsiságból – a celebek általában nem is szólnak, hogy jönnek, csak megjelennek. A legtöbb embernek nagyon tetszik a Múzeum – személyesen megmondják nekünk és sokan e-maileket is írnak. Reménykedtünk benne, hogy idővel beindul, de arra nem számítottunk, hogy ilyen gyorsan berobban a köztudatba.

Egyéb (12)

Miért éppen Budapesten hoztátok létre a múzeumot?

Balázs: Bár mindketten vidékiek vagyunk – Lilla pécsi, én pedig Kaposváron születtem, már jó ideje a fővárosban élünk és tudjuk, hogy ez az üzlet máshol valószínűleg nem működne, hiszen Magyarország meglehetősen Budapestközpontú. Nekem itt vannak a vállalkozásaim, az összes szabadulószoba és már a múzeum is, így sok minden ideköt.

Mit kedveltek Budapestben?

Balázs: Nagyon szeretjük ezt a pörgős életet, amit ad a város. Hároméves korom óta itt lakom, és el sem tudnám képzelni az életemet máshol. Utazni szeretünk, jó néha egy kicsit kilépni a mindennapi életből és más kultúrába csöppenni. Ilyenkor kipihenjük két hétig a nagyvárosi életet, de utána mindig szívesen jövünk haza, újult erővel pörgünk, két-három hónapot dolgozunk, aztán újra jöhet egy kis pihenés. Főként a zöldövezeteket kedveljük, nem a belvárost, ezért is lakunk Budaörs határán. Üzletemberként itt tudok érvényesülni, cégeink az emberek szórakoztatásával foglalkoznak, így elengedhetetlen, hogy közel legyünk a tűzhöz.

Tervezitek bővíteni, újítani a helyiségeket?

Most egy darabig nem, hiszen nagyon friss a Múzeum, nemrég nyitottunk, de bizonyos idő elteltével szóba jöhet. Legkésőbb egy év után biztosan lecserélünk egy-két termet, installációt. Folyamatosan figyeljük az érdeklődést és igyekszünk ahhoz igazodni, ha kell, változtatni.

PH

Fotók: Hack Dávid