A Corvette nyolcadik generációja igencsak nyögvenyelősen érkezett meg, hiszen többször is el kellett tolni a hivatalos premier dátumát technikai nehézségek miatt. Most viszont végre itt van álcázás és tabuk nélkül, mi pedig nem győzzük összeszedni az állunkat a padlóról.
Először is fontos újdonság, hogy az új középmotoros elrendezésnek köszönhetően alaposan megváltozott az autó karaktere. A vezető csaknem fél méterrel előrébb került az előző generáció óta, emiatt pedig rövidebb és meredekebben lejt az orr, a hátsó traktus pedig értelemszerűen elnyújtottabb és jóval hangsúlyosabb, mint eddig bármikor.
A belső tér is teljesen új, a műszerfal alacsonyabban ül, a légbefúvók pedig egészen el lettek keskenyítve.
Érthető, hogy a nagy központi kijelző így már nem fért el beépítve, így a “lebegő” megoldást választották a gyáriak, de legalább stílusosan a vezető felé fordítva az egész panelt.
A cikk befejezéséért kattints IDE!


