art

Neon művészet

A Cream Electric Art egy kreatív produkciós stúdió, amely egy újabb CGI-konstrukcióval állt elő. Egyedi neon feliratokat jelenít meg szokatlan helyeken, mint például erdőben, gyárakban, aluljárókban és sok más olyan helyen, amelyek általában nem túl vonzó környezetként ismertek.

A képek a „Lásd, amit mások nem látnak” üzenetet hordozzák magukban, amelyenek értelmezését a Cream Electric úgy tűnik, hogy nyitva hagyta, mivel a művészek nem adtak több szöveges leírást a képekről. Szó szerint is lehet értelmezni, de a dobozon kívül is lehet gondolkodni.

Cream-Electric-Art-1

Cream-Electric-Art-2

Cream-Electric-Art-3

Cream-Electric-Art-4

 

Via Fubiz

Magával ragadó interaktív kiállítás Párizsban

A teamLab egy japán művésztársulat, ami épp most költözött Párizsba a La Villette-be egy kiállítás keretin belül, amely a „Határokon túl” címet viseli. Ez a kiállítás egy álomvilágba szállít minket, ahol a látogató színész és nem néző, mivel minden lépésünk vagy mozdulatunk befolyásolja magát a digitális folyadékokat, ami a kiállítás fő alkotóeleme. Egy varázslatos utazást kínál a művészet, a tudomány és a technológia között.

te-1

te-2

te-3

e-4

te-6

te-7

te-8

te-9

te-10

te-11

te-12

Via Fubiz

Bangkokot ellepték a T-Rexek

A japán művész, Hajime Sorayama az AMKK kurátora, Azuma Makoto közreműködésével létrehozott egy hatalmas szobrot, melynek neve „SORAYAMA Space Park by AMKK”, amely tükrözi a térbeli elképzeléseit és a természet csodáit.

A hold-szerű felület tetején álló 12 láb magas T-Rex szobrot, Bangkok központi nagykövetségének tetején helyezték el, valamint minden nap ezrek járnak csodájára. Az eredeti műnek számos kis másolatát készítették el és helyezték ki a város különböző pontjaira.

Hajime-Sorayama-2

Hajime-Sorayama-3

Hajime-Sorayama-4

Hajime-Sorayama-5

Via Fubiz

Banksy ideiglenes kiállítása

A velencei előadása után Bansky a múlt héten meglepő munkával tért vissza London központjában.

A művész ezúttal egy kirakatba fektetett egy ideiglenes installációt, amely a kapitalizmus disztopiáját tükrözi, és amelyet ironikusan „bruttó hazai terméknek” nevezte el.

Az installáció egy nappalit ábrázol, amelyben alkotásait úgy rendezte el, hogy az tükrözi a társadalom legnagyobb problémáit – a művész szerint. Megtalálhatjuk például a híres Kellogg’s tigrist, amelyet a nappaliban található szőnyeg jegyében áldoztak fel. A művek online is elérhetőek.

Gross-Domestic-Product-2-

Gross-Domestic-Product-3-

Gross-Domestic-Product-4-

Gross-Domestic-Product-5-

Gross-Domestic-Product-1-

Via Fubiz

Fa szobrok, melyeket a természet ihletett

A francia-argentin művész, Pablo Reinoso a fa metamorfózisának szakértője. A franciaországi Malakoff-i stúdiójában olyan alkotásokat készít, amelyek kifinomult műszaki ismereteket igényelnek. Ez a helyzet például az ő installációs sorozatánál, amelyet designként definiálunk, humorosan „Spagetti padoknak” hívva. A nyilvános helyeken és a múzeumokban egyaránt szimbolizálják az anyag vad állapotba való visszatérését, de ugyanakkor a környezet emancipációját is. Kissé olyan, mintha a természettel szeretne beszélgetni.

reinoso-spaghettis-fubiz-0

reinoso-fubiz-3

reinoso-spaghetti-fubiz-

reinoso-spaghetti-fubiz-1

reinoso-spaghetti-fubiz-2

reinoso-spaghetti-fubiz-4

Via Fubiz

Hihetetlen toll rajzok

Mark Powell hihetetlen golyóstoll rajzokat készít rédi újságokra, borítékokra és képeslapokra. A tinta harmonikusan keveredik az általa használt felületekével. Könnyen gondolhatnánk, hogy ezek a rajzok már eredetileg a papíron voltak. Pedig nem!

A művész elmagyarázta, hogy az általs használt összes alapanyag különbözik egymástól. Mark Powellnak tehát minden alkalommal alkalmazkodnia kell az egyediségükhöz.

Via Fubiz

Egy törött iPhone műalkotássá vált

Egy Reddit felhasználó törött iPhone-ját műalkotássá változtatta, mivel az összes részét felbontotta az apró részletekig és egy gyönyörű fakeretbe helyezte. Az eredmény lenyűgöző, és valóban egy művészeti alkotásnak néz ki. A mű szerzője már „bekeretezett” más iPhone modelleket is, mint például egy iPhone 5-öt, 4S-t és egy 4-et is. Az összes alkatrész pontos esztétikai sorrend szerint van rendezve, átalakítva ezt a hétköznapi tárgyát ikonikus kortárs műként.

Via Fubiz

Banksy eladja művészetét egy online áruházban

A „Bruttó hazai termék” elnevezésű, rövid ideig tartó üzlet folytatásaként Banksy nemrégiben megnyitotta online áruházat. Áruházában találhatunk olyan darabokat, amelyeket az utcai művész személyesen írt alá, mint például a húsz megfigyelő kamerából készített babahordozó vagy migráns figurákkal felszerelt teherautó.

bienvenue-1 camion-1 écureuil-1 mobile-bébé-1 veste-1

Via Fubiz

Amikor nincs szükség szavakra

 

A rotterdami holland fotós Claire Droppert olyan stílust képvisel, melyben ötvözi az egyszerűséget és a minimalizmust. A „Csend II” sorozatában – amely a „Csend I” folytatása – kiemeli a természetben uralkodó mély csendet. Tájképein nincs emberi jelenlét, ködös és fehér. Ebben a sorozatban egy békés menedékbe repíti a közönségét, amelyet semmi sem zavarhat meg.

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Silence II series

Via Fubiz

Marokkó titokzatos utcái éjszaka

Al Mefer egy spanyol fotós, aki az utolsó lenyűgöző képsorozatával Marokkó egy másik oldalát tárja elénk: Marokkó éjszakai életét. Ebben a sorozatban a fényekkel és színekkel játszik inkább. Al Mefert különösen a természetfeletti képek vonzzák, és ezalól ez a sorozat sem kivétel. A ,,Marokkói éjszaka” fotósorozat, szinte már irreális színeket ábrázol, ami megteremti azt a bizonyos természetfeletti légkört.

 

Al-Mefer-Marocco15

Al-Mefer-Marocco13

Al-Mefer-Marocco12

Al-Mefer-Marocco11

Al-Mefer-Marocco10

Al-Mefer-Marocco9

Al-Mefer-Marocco8

Al-Mefer-Marocco7

Al-Mefer-Marocco6

Al-Mefer-Marocco5

Al-Mefer-Marocco3

Al-Mefer-Marocco2

Via Fubiz