A piacon, a szupermarketekben kapható klasszikus jégsalátán kívül érdemes különlegesebb fajtákkal is kísérletezgetni, így az egyedi ízű rukkolával is.
Puffadás, teltségérzet? Felszaladt néhány fránya kiló az ünnepek alatt? A rukkolával könnyedén búcsút inthetsz ezeknek a kellemetlenségeknek. E zöld színű, csipkés szélű növény – más néven borsmustár, – íze leginkább a dióéhoz vagy a tormáéhoz hasonlít, sokan talán éppen ezért ódzkodnak tőle, azonban nem árt tudni, hogy ez a kesernyés, Dél-Európában őshonos zöldség kiválóan méregteleníti a szervezetet, tisztítja a vért és a vesét, kiemelt szerepe van a rákmegelőzésben, magas vérnyomással küszködők is bátran fogyaszthatják, ráadásul serkenti az anyagcsere folyamatokat. Hölgyek számára igazi kincs, ugyanis antioxidáns lévén sikeresen veszi fel a harcot a nem kívánt ráncokkal, fogyaszt és segíti a toxinok szervezetből való kiürülését.
Segíti az emésztést
A rukkola tészták, terhelő fogások mellé kifejezetten ajánlott, jó hatással van az emésztésre, remekül szabályozza a koleszterint, sőt, „őrangyala” a vércukorszintnek is. Elismert olasz séfek konyháiban gyakori vendég e „zöld csoda”, Olaszországban például likőrt (rucolinó) és pesztót is készítenek belőle. Íze annál karakteresebb, csípősebb (egyáltalán ne wasabi- erősségre gondoljunk!), minél nagyobbak a levelei.
Megelőzi a bajt
Bizony, ugyanis csökkenti az egyes daganatos betegségek kialakulásának esélyét, aktív sportolók esetében segíti a tüdő működését is! Szendvicsben vagy húsok mellé fogyasztva, almával, dióval, mandulával együtt elrágcsálva vagy zöld teával kísérve garantáltan padlóra küldheted a káros szabadgyököket.
Vitaminbomba
Sokféle vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, az A-, B2-, B5-, C- és K-vitamin, valamint a kalcium, kálium, vas, magnézium, foszfor és szilícium rendkívül magas mértékben található meg benne.
Balkonon rukkolát?
Igen! Szerencsére nem igényel különösebb gondoskodást, így erkélyeken, kisebb ládákban is termeszthető félárnyékos helyen. Türelmetlenségre szintén nincs ok, hiszen a vetéstől számított négy héten belül már learathatjuk a „rukkola-babérokat.”
Így fogyaszd, hogy fogyassz!
- Adhatjuk szendvicskrémekhez, túróhoz
- Csemegézzük el önmagában egy kevés olívaolajjal és citromlével
- Egy bögre zabkásába keverve
- Mézes-citromos zöld tea kiegészítőjeként
- Teljes kiőrlésű pirítóssal, paradicsommal, retekkel
- Tonhalsalátába aprítva
Ha tehát heti háromszori sporttal, alacsony szénhidráttartalmú ételekkel és rukkolával turbózod fel szervezeted, biztos lehetsz abban, hogy nem fogsz azon aggodalmaskodva toporogni a szekrényed előtt, hogy vajon beleférsz-e a szilveszteri partira szánt estélyi ruhádba.
Photos via Pinterest