Itt vagyok

Rosszul csinálod: miért kell megismerned Európa keleti részét ugyanúgy, mint a nyugatit?

 

IMG_7826

Ez Európa leggyönyörűbb kastélya… de hallottál már róla egyáltalán?

Bárki, aki már letért a járt útról, és meglátogatta Európa „másik” felét, az első kézből szerezhetett tapasztalatot arról, hogy milyen erős a különbség Európa keleti és nyugati területei között. Természetesen Párizs, Róma, Amszterdam és Zürich legkedveltebb helyei gyönyörűek, de valójában ez csak az érem egyik fele.

Keleten rejtőznek a legelképesztőbb történelmek, kultúrák, szokások, műalkotások, kastélyok, építmények, emberek… A lista ezért szinte végtelen. A következőkben elmondjuk, hogy miért kell megismerned Európa keleti részét is.

IMG_8851

Az emberek Keleten

Ellentétben az elterjedt nyugati hiedelemmel, az emberek Keleten barátságosak, kedvesek és nagyon vendégszeretőek. Azok az utazók, akik már bemerészkedtek erre a területre, tudják, hogy a kelet-európai emberek az egyik legvendégszeretőbbek a világon: tárt karokkal fogadnak be az otthonaikba, hogy kipróbálhasd a helyi ételeket, megismerkedj a népviseletükkel és őszintén remélik, hogy biztosították a jóllétedet az országukban.

Olcsóság

Igaz, hogy nem annyira, mint a 90-es években, de még mindig olcsónak számít ellátogatni Kelet-Európába, főleg másokkal összehasonlítva. Csak vigyázni kell azzal a néhány kivétellel, ami erősíti a szabályt – Moszkva például a világ egyik legdrágább városaként ismert.

Autentikusság

A Kelet-Európában szerezett élmények jóval hitelesebbek lehetnek az utazó számára, hiszen jóval kisebb tömeggel és kevesebb emberrel kell számolni (legalábbis most), mivel mindezidáig nem vetették alá a tömeges turizmusnak. Ez egy jóval valóságosabb élményszerzési lehetőséget biztosít – a megérkezés pillanatától egészen a távozás utolsó perceiig. Emellett számos kalandot is magában foglal – például ne számítsunk rá, hogy minden ki lesz írva angolul. De ez az, ami ezt igazán autentikus és elképesztő élménnyé teszi.

Az érintetlen táj

Lenyűgöző helyek az egész világon találhatók, de Kelet-Európában más nincs is. Ha érintetlen területeket, hullámzó hegyeket, lenyűgöző (és olcsó) sípályákat akarsz látni, akkor irány Kelet és fizesd a töredékét annak, amit Európában bárhol máshol kifizetnél.

IMG_1429

Kelet-Európa még nem nyugatiasodott el

Európában az a legjobb, hogy sok szempontból még nem nyugatiasodott el. Bizony, nagyon sokan még angolul sem beszének. Persze, van sok McDonalds és minden más elképzelhető gyorsétterem, de ugyanilyen számban (vagy talán még nagyobban) találhatsz kis falba vájt kávézókat, helyi csehókat és őrültebbnél őrültebb üzleteket.

A történelem

Kelet-Európa elképesztően zajos történelmi múlttal rendelkezik, de ezt sokkal inkább leckeként fogják fel, mintsem egy rossz dologként. Olyan országokat, mint Bosznia-Hercegovina, nagyon megviselte a történelem – főleg a 90-es évek elején –, de ma már egy remek utazási cél lehet. Az emberek soha nem fognak megfeledkezni a háborúról, de nagyon optimista “bocsáss és felejts” hozzáállással rendelkeznek. Reménykednek a jövőben, és nem bánkódnak a múlton.

A szuveníreket megéri megtartani

Amíg Nyugaton aprópénzért tudsz venni tucatnyi kulcstartót, addig Keleten alig több pénzért gyönyörű kézműves termékeket, kézzel készített sálakat, horgolt ajándékokat, iparművészeti remekeket és különböző textilből készült tárgyakat vihetsz haza. Ezek azok az ajándékok, melyeket éveken keresztül őrizgetsz és szívesen adsz át a gyermekeidnek is. Ints búcsút a hógömböknek!

Most vagy soha: Kelet-Európa sem lesz ott örökké

A globalizáció hatása az utazásra és a turizmusra sokkal gyorsabb, mint azt gondolnánk, és jóval nehezebb rejtett kincsekre bukkanni. De higgy nekünk, ott vannak! Csak másik ösvényt kell választanod és szét kell nézned, mielőtt a tömegek befolynának mindenhova… Őszintén szólva, az elmúlt pár évben a turizmus eléggé beözönlött Keletre, de ennek ellenére még mindig megéri a látogatást.

 

World of Wanderlust