Önmegvalósítás művészete írásban Az a mesterség, amit nem csak a művészek, festők, szobrászok, zenészek és írók tudnak művelni. Ez a késztetés, egyszer mindenki életében bekövetkezik. Aki mer nagyot álmodni és elég bátor, csodálatos dolgokat vihet véghez ezen úton. Írjunk meg együtt saját életünk regényét. Ki tollat ragadva látja önnön megvalósítását, egyfajta Nirvánaként éli meg történeteit. Minden kezdet nehéz, de a tartalom megéri. Leírunk egy betűt, amiből szó, mondat, fejezet lesz egy lélegzetvételnyi idő alatt. Majd magunk után hagyunk egy olyan históriát, ami nem ad fejtegetésre okot, mint egy absztrakt kép. Ugyanis szárnyaló gondolatokat osztunk meg. Ha írni szeretnél, csak csináld. A sok kicsiből a végén össze fog állni a kép.
Hagyjuk, hogy az eszme megszólaljon a papíron. Ha elhagyott az ihlet, csak ülj le, nézz körül és hallgasd, lásd, érezd az életet. Mindenben ott van egy történet. Hiszen egy önmegvalósító embert, folytonos filozofikus kérdések hajtanak. Készek befogadni a környezetüket, átformálni a maguk képére. Ezzel elérni egy független, egyéni látásmódot. Egy önmegvalósító ember nem csodára vár, nem követ csordát, és talán nem is hajtja vagy vezeti. Önmagától ír önmagának. És boldog lesz, ha azt asztalnál ülve leírt szavaival később hatással lesz, akár egyetlen emberre. Írással érzelmeket, élményeket, álmokat, tapasztalatokat, véleményeket közvetít. Amivel kihat, hiszen a leírt szavaknak erejük van. Megszerethetnek, elgondolkodnak, megosztanak, vagy figyelembe se vesznek. De ne felejtsük el, az önmegvalósítás célja nem az, hogy másoknak bizonyítsunk. Még az elején el kell döntenünk, mit akarunk. Önmegvalósítani vagy önérvényesíteni? Maslow piramisa segítséget nyújt a folyamathoz: 1: Fiziológia 2: Biztonság 3: Szeretet 4: Megbecsülés 5: Kognitív 6: Esztétika 7: Önmegvalósítás. Egyiket sem a hiány motiválja. Ne érezzünk korlátokat. Ez a recept nagyon egyszerű, ugyanis semmi másra nincs szükség, csak R.Á.D. Realitás, Álmodozás, Döntések nagy adagban és egy csipetnyi elhatározás, hogy el is indulj. Egy olyan úton, ami nem lesz egyenes, de egyszerű sem. Megannyi ösvény, sok csalódás, még több öröm vár rád. Az életet pillanatokban éljük meg. Majd a végén ott állunk egyedül, megveregetjük saját vállunkat, hiszen megcsináltuk és tudjuk, hogy megérte. Elfeledjük a sok könnyet, verítéket, mert már nem fog számítani. Ott leszünk ahol lenni akartunk.
Kifejezzük magunkat környezeti korlátok nélkül. Meg tudjuk alkotni saját harmóniánkat, és mindig csak egyre magasabb szinteket tudunk meglépni. Ahol a bennünk rejlő lehetőségeket ki tudjuk bontakoztatni. Meghaladva saját magunknak állított akadályainkat, át tudjuk lépni a társadalmi hamis normákat. Fogd meg hát saját kezed, porold le magad és indulj el az álmok útján. „Soha nem lehetsz túl öreg egy újabb cél kitűzéséhez és egy újabb álom megálmodásához. – Les Brown”
Írta: Cathy Neige