“Nem emlékszem még csak olyan pillanatra sem amikor meginogtam. 18-19 éves koromtól kezdve nekem ez volt az utam és én ezt tudtam is.”

Egy ideje mindenki azzal kezdi az interjút veled, hogy miért lett vége. Mi inkább azzal kezdenénk, hogy hogyan kezdődött?

6 évesen levittek az uszodába és ott ragadtam. Évekig úsztam, aztán vízilabdára váltottam. Nem azzal a szándékkal, hogy válogatott vízilabdázó legyek, hanem inkább azért, hogy jól érezzem magamat. Aztán minden elég jól alakult.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a pályafutásod során?

Csak egyet nem tudok kiemelni. Nyilván a győzelmek a legemlékezetesebbek és szerencsére abból volt jó sok. A válogatottal nyert olimpiai és világbajnoki aranyak, klubszinten pedig a Bajnokok Ligája győzelmek, de nem szívesen választok közöttük. Én viszont talán nem is ezekre vagyok a legbüszkébb, hanem arra hogy milyen jó csapatokban és milyen kiváló játékosokkal játszhattam együtt. Sokat segítettünk egymásnak, örülök hogy részese voltam az elmúlt 15-20 év magyar vízilabdájának.

Mi volt a legnehezebb pillanat?

Az már önmagában jó, hogy nem jut azonnal az eszembe egy nehéz pillanat sem.  Volt néhány gyilkos edzésem és meccsem is. 1-2 fájó vereség, de a nehézségek és fájdalmak az élsport részei, erősebbé, tapasztalttá tesznek. A Peking utáni (2009-2012) válogatott “kudarcokra” nem szívesen emlékszem vissza, de inkább azért nem, mert azokban a csapatokban több volt, mint negyedik, ötödik helyek.  Sajnálom hogy nem jött ki.

Mire vagy a legbüszkébb az életedben?

Arra, hogy milyen csapatokban játszottam és kikkel lehettem együtt. A válogatott játékosokat nem kell bemutatnom, de a tíz Olaszországban töltött év alatt is szinte egy világválogatottban játszottam. Szívesen emlékszem erre vissza. Ha pedig nem sport, akkor egyértelműen a családomra. Örülök és hálás vagyok,hogy vannak.

Ki segített Neked a legtöbbet és ki volt az az ember, akitől tanácsot kérhettél?

Sokan segítettek a pályafutásom alatt. A családomat mindenképpen ki kell emelnem. Például a nagymamám vitt le és kezdetben hordott le nap mint nap az uszodába és szinte minden és mindenki hozzám igazodott már egészen kiskoromtól. Ez mindig nagy áldozat a családtól. Én is csak később láttam, éreztem, hogy mekkora.Ha pedig a szakmát nézem, akkor nem tudok kiemelni senkit. A mindenkori edzőim nyilván sokat segítettek, de azért én igyekeztem mindenkitől sokat tanulni.

Volt olyan pillanat, amikor feladtad volna? És ha volt, mi tartott vissza?

Nem emlékszem még csak olyan pillanatra sem amikor meginogtam. 18-19 éves koromtól kezdve nekem ez volt az utam és én ezt tudtam is. Szerettem vízilabdázni! Nemcsak a meccseket, hanem az edzéseket is. Jó volt a közeg, szerettem és a mai napig szeretem az uszoda hangulatát. Soha nem akartam mást csinálni.

Gyermekeid is a Te pályafutásod fele kacsingatnak?

Igen, mondhatjuk. A nagyobb fiam 9 éves és úszik. Minden délután van edzése és idéntől egy héten egyszer reggel, valamint iskola előtt is. Kegyetlen világ és büszke vagyok hogy csinálja. A kisebb most jár vízilabda előkészítőre hetente kétszer-háromszor. Ők sokat voltak uszodákban, egészen kiskoruktól ebben a közegben élnek, de legalábbis hatással volt rájuk.

Részemről annyi a fontos, hogy sportoljanak, de hogy mi lesz belőlük szerintem az másodlagos.

Merre tovább? Maradsz itthon, közel a vizilabdához, vagy más terveid vannak?

Május 26-án volt az utolsó meccsem, a bajnoki döntő 5-ik mindent eldöntő találkozója. Nyertünk, örülök, hogy így ért véget! Azóta viszont labdát sem fogtam.

A Ferencváros vízilabda szakosztályának elnöke lettem, sokat dolgozom, az edzések nem is hiányoznak. A nagy meccsek bizonyosan fognak. Az új munkát szeretem. Szeretek is dolgozni, megvalósíthatok olyan dolgokat, amik előre vihetik a vízilabdát. Tényleg szinte minden adott hozzá! Patinás klub, kiváló csapat, megfelelő háttér.

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy fogok a vízilabdától teljesen független dolgot is csinálni még, ha itt lesz az ideje. Szóval a kérdés második felére válaszolva, vannak vízilabdán kívüli terveim is!

Mit jelent Neked Budapest?

Budapestet nagyon szeretem. Sokfelé jártam a világban, sőt tíz szezont Reccoban, Olaszországban is játszottam. Mindig szívesen jöttem haza. Fel sem vetődött hogy esetleg ott maradjunk.Egy folyamatosan fejlődő város, tele lehetőségekkel. Minden adott hogy az ember jól éljen és jól érezze magát. A külföldi barátaim is szeretik, mindig szívesen jönnek ide.