Interjú Kiss Kósa Annamáriával, a Felvidék Szépe szépségverseny főszervezőjével a versenyről, és a Miss Universe Hungary-vel történő együttműködésről.
Készítette: Hegedüs Hedvig Anna
Kérlek, mesélj egy kicsit a Felvidék Szépe versenyről, hogyan alakult ki, mikortól rendezik meg, kiknek szól!
A felvidék szépe szépségverseny idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre. Az ötlet onnan jött, hogy Varga Péter licence tulajdonos ezt az egészet megálmodta, mivel úgy gondolta, hogy Szlovákiában a magyar ajkú lányoknak nincs túl sok lehetőségük a modell szakmában és a szépségiparban elhelyezkedni. Úgy gondolta, hogy egy nagyon jó kiugrópont lehetne a lányoknak, hogy megszervezzük ezt a versenyt. Én az első két évben, mint stylist vettem részt, ugyanis divattervező vagyok, de idén már átvettem az egésznek a koordinálását, szervezését. A verseny egész Szlovákia területén megszólítja a lányokat, az az egy kikötés, hogy a jelentkezők magyarul tudjanak beszélni.
Miért tartjátok fontosnak, hogy magyarul tudjanak beszélni a lányok, akik jelentkeznek?
Mivel anno Felvidék még Magyarországhoz tartozott, így nagyon sok magyar anyanyelvű lakos él még a területen, és minden egyes olyan együttműködés, olyan kulturális esemény, ami az anyanyelvet ápolja és tovább tudja vinni, kötelességünk kicsit felkarolni. Mivel én divattervező vagyok, ezért én inkább ezen a területen tudom a lányokat segíteni a munkájukban, és úgy gondolom, hogy a szépségversenynek is ki kell vennie ebben a részét, hogy tényleg a szlovákiai magyar lányoknak is megadjuk ezt a lehetőséget.
Milyen a fogadtatása a versenynek Szlovákiában?
Úgy gondolom, hogy mivel ez egy egyedülálló dolog, és rögtön az első évben magas színvonallal indítottunk, nagy lehetőségeket adva a lányoknak, ezért ez egyre elterjedtebb és nagyon örülnek az emberek ennek a lehetőségnek. Próbáljuk a maximumot nyújtani nekik. Idén vannak olyan céljaink is, amit sikerült elérni, hogy külföldi világversenyre is ki tudjuk a lányokat juttatni, akik ezzel nemcsak a Felvidéket, hanem egész Szlovákiát képviselhetik. Nagyon sokan jelentkeznek, mindenki meg akarja próbálni, hogy bejusson a döntőbe.
Van valamilyen partner, aki támogatja kint ezt a versenyt?
Minden évben pályáztatjuk a cégeket, hogy álljanak mellénk, ezt egy külön management intézi, egyre több kisebb nagyobb vállalkozás mellénk is áll. Most a verseny helyszínét, ahol a lányok a táborban lesznek, a Hotel Kormorán adja, Ők az egyik főtámogatóink, a másik pedig az x-bionic sphere, akik pedig anyagiakban és helyszínekben is a fotózásokra, ezen kívül nagyon sok egyéb dologban tudnak támogatni minket. A harmadik főtámogatónk pedig az Exit Travel Club, akik az egyik fődíjat, a külföldi utazást biztosítják a nyertes lánynak.
A hotellel az együttműködés csak idei vagy a verseny kezdetétől jelen van?
Idei, ugyan már kisebb rendezvényekben tudtunk együttműködni. A lányokat próbáljuk tovább is, nem csak a verseny alatt foglalkoztatni, hanem divatbemutatókon, rendezvényeken, akár hostess munkában, akár modell szakmában tovább vinni, és a hotel által már több lehetőséget is kaptak a lányok. Most bontakozott ki addig az együttműködés, hogy ott is lesznek elszállásolva és ők adják az egész teret a tábor alatt.
Tudom, hogy van egy együttműködés a Miss Universe Hungary-vel. Mióta tart az együttműködés és honnan jött az ötlet, hogy ezt a két versenyt valahogy össze lehet kapcsolni?
A felvidéki lányok inkább a magyarországi versenyeket követik figyelemmel, mintsem a szlovákot, mert ugye ott is megvan a szlovák Universe verseny, a Miss Szlovákia, de nagyon sokan nem mernek, pontosan a nyelvi gátlások végett jelentkezni. Nagyon sokan Magyarország felé szeretnének inkább orientálódni, és a magyar versenyeket sokkal jobban követik az Szlovákiában élők. Ugyanúgy, mint a magyarországi lányoknak, ez az egyik olyan verseny, ahova nagyon be szeretnének kerülni a mi lányaink is. Felkerestük Vajna Timit tavaly, aki elfogadta az együttműködés ötletét, és idén reméljük tényleg sikerül bejutni a mi királynőnknek is a döntőbe.
Timi hogyan fogadta ezt a felkérést, ezt a megkeresést?
Timivel már pár éve ismerjük egymást, Ő tudta, hogy én miben gondolkodom, és Ő is nagyon jó lehetőségnek látta ezt, hogy magának a Miss Universe Hungary versenynek is tudjuk a jó hírét vinni, és a felvidéki lányok is erre fognak fókuszálni. Abszolút pozitívan állt hozzá, és örült a megkeresésnek. Tavaly el is jött a zsűribe, ő személyesen választotta ki a dobogós lányokat. Idén sajnos nem tud eljönni egy másik program miatt, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jó az együttműködés közöttünk.
Idén jut a Miss Universe Hungary döntőjébe először a Felvidék Szépe királynője?
Igen, mert tavaly sajnos nem jött össze. Volt egy olyan gond, hogy a Miss Universe Hungary szabályzatában benne van, hogy magyar állampolgárnak kell lennie a döntős lánynak, tavaly sajnos evégett nem sikerült.
Mit gondolsz ez az együttműködés a lányoknak milyen pluszt adhat?
A lányoknak ez egy nagyon nagy kihívás és lehetőség, és úgy gondolom, hogy az, hogy egy anyaországi versenyen vehetnek részt, ez nekik egy nagy kitüntetés. Nagyon sokan kimondottan ezért jelentkeztek a mi versenyünkre, hogy bejuthassanak a Miss Universe Hungary döntőjébe.
Csak a győztes kerül be egy másik versenybe vagy más lehetőségek is várnak a lányokra?
Idén úgy szervezzük a versenyt, hogy a 12 döntős lányból az est folyamán megválasztjuk a top 5-öt, akiknek szeretnénk biztosítani egy további versenyen való részvételt. Vannak más versenyek is, akikkel leszerződtünk, ilyen például a Magyar Világtalálkozó Szépe, ahova az egyik udvarhölgy biztos, hogy tovább jut. A Miss Grand világversenyre fog kijutni a top 5-ből az egyik lány, a Miss Face of Beauty világversenyre is megvettük a licencet, és van még egy magyarországi verseny, a Miss Supranational Hungary, ahova szintén szeretnénk a top 5-ből eljuttatni valakit.
Tehát akkor nem csak a Miss Universe, hanem vannak más versenyek is.
Ha lehetne természetesen több lányt is bejuttatnánk a Miss Universe Hungary-be, de egyelőre megelégszünk azzal, hogy a királynőnk képviselhesse a kisebbségi magyarságot.
Említetted, hogy más munkákat is tudtok a szépségversenyen résztvevőknek biztosítani, szívesen mennek el a rendezvényekre, vagy kicsit unszolni kell őket?
Ez típustól függ szerintem, de azok a lányok, akik jelentkeznek egy szépségversenyre, már van bennük egy ilyen ambiciózusság, hogy ők igenis szerepelni szeretnének, és ebből szeretnének esetleg egy kis plusz pénzt keresni. Eddig nem volt belőle gond, nagyon szívesen vállalnak bármilyen megjelenést. Természetesen próbáljuk minél színvonalasabb rendezvényekre eljuttatni őket, akár divatbemutató, akár televíziós megjelenésről legyen szó. Ez élteti őket, hogy minél több helyre tudják vinni a Felvidék Szépe hírét.
Mennyire nagyszabású, mekkora a nézettsége, a látogatottsága a Felvidék Szépe versenynek?
A rendezvény évről évre egyre színvonalasabb és jobb. Idén úgy gondolom, hogy tényleg sikerül egy olyan exkluzív döntőt létrehozni, ami ennek a műfajnak megfelel, és tényleg elkápráztatja nemcsak a döntős lányokat, hanem a nézőket is és a támogatóinkat is. Úgy gondoljuk, hogy a szépségverseny kibontakozása a döntő, aminek meg kell adni a módját, ami egy szép színvonalas kultúr rendezvény, egy show műsor legyen.
Van médiatámogatója a versenynek?
Médiatámogatónk nagyon sok van, Felvidéken az összes olyan magyar írott és online média, aki létezik, mind mellénk állt, ők is úgy gondolják, hogy ezt muszáj picit jobban beépíteni a köztudatba. Magyarország felé is nyitunk, itt is próbáljuk megszólítani a médiát, és sikerült is elérnünk, hogy a Duna TV most már harmadik éve közvetíti a döntőinket, aminek nagyon örülünk.
Ha van még bármi, amit szívesen elmesélnél a versenyről, azt kérlek, ne tartsd magadban!
Még a döntőről annyit elmondanék, hogy hasonló az egésznek a felépítése, a gerince, mint a Miss Universe Hungary versenynek. Ugyanúgy lesznek tour-ok, amikor bikiniben, koktélruhában, estélyiben vonulnak fel a lányok. Idén most az az egy érdekesség lesz nálunk, hogy a show alatt élőzene fogja végigkísérni a versenyt, nem lesznek plusz fellépők. Azt szeretnénk, hogy a lányaink mindvégig a színpadon legyenek, és rajtuk legyen a hangsúly. Ne úgy jöjjön le, hogy fellépők-lányok-fellépők, hanem egy show legyen, ami a lányokról szól, abban a másfél órában a legtöbbet tudják magunkból megmutatni, akár estélyiben, akár fürdőruhában.
Abba a hibába már beleestünk tavaly és tavalyelőtt, hogy nagyon sok fellépőt meghívtunk, akár Magyarországról, akár szlovákiaiakat, így a lányoknak nem volt meg az a lehetőségük, hogy minél többet tudjanak a színpadon mutatkozni, pedig ez az Ő estéjük, erre készülnek már jóformán fél éve, a felkészítő tábor alatt pedig pláne. Szakemberek készítik fel őket, jön hozzánk például Rubint Réka edzést tartani. Megvannak nálunk is a különböző alversenyek: Miss Sport, Miss Bikini, Miss Talent. Nagyon sűrű a program, és azért van ez a tábor, hogy mi is megismerjük a lányokat, és ők is felszabadultan, magabiztosan tudjanak színpadra állni. Mivel nálunk nincs annyira hagyománya a szépségversenyzésnek, nagyon sok 17-18 éves gyönyörű lány jelentkezett, akiknek abszolút nincs tapasztalata, akiket fel kell készíteni. Nagyon sok szakember dolgozik már hónapok óta a projekten és most lesz majd a nagy hajrá.
Szeretnék sok sikert kívánni a felkészítő táborhoz és a döntőhöz is, izgatottan várjuk az eredményt!