Amikor egy olyan emberrel hozz össze a sors, aki elhivatottan és szenvedélyesen tud beszélni a munkájáról, mint Schleer Tamás, igazán könnyű dolga van a riporternek. Az everrip.com alapítója mélyen és őszintén beszélt munkájáról, történetéről és jövőjéről.
„Honnan jön az egész gondolat, gondolom ez az első kérdés?” tette fel első kérdésemet magától.
Igen, ez lenne az első kérdésem.
Sajnos, tavaly elvesztettem Édesapámat. Ott álltam Apukám sírja előtt és az jutott eszembe, hogy vele és a Nagypapámmal is nagyon közeli kapcsolatom volt, nagyon szerettem őket és mégis elvesztek a képek, a pillanatok a fejemből. Ez az egész onnan kezdődött. Az én fiam, vagy lányom, gyerekem, már nem fogja tudni, ki volt az én Édesapám, Nagypapám. Ott álltam, és az jutott eszembe, hogy nem akarom őket elfelejteni. Nem akarom, hogy elvesszen az emlékük, azt akarom, hogy a világ is büszke legyen, arra hogy ők éltek valaha. Először azt gondoltam, hogy csinálok nekik egy weboldalt, ami csak róluk szól. Ezt az ötletet vittem tovább.
Hogyan kezdtél bele az oldalba? Csináltál valamilyen kutatómunkát?
Kutattam létező, már erre kitalált megoldásokat, nem akartam egyből sajátot csinálni. Először a Gyertyagyújtást láttam és a Gyertyalángot, amit nem hittem el, hogy egyszerűen létezhet. Amikor jobban beleástam magam ebbe a dologba és megértettem az üzleti modelljét, láttam, hogy emlék függő embereket csinálnak, ami szerintem botrány. Nézelődtem tovább, de már inkább Amerikában, amikor megtaláltam a forevermissed.com-ot. Ez már funkcionalitásában takarta mindazt, amire nekem szükségem volt, kivéve a QR kód, viszont nem volt olyan szép, mint ahol én el tudnám képzelni Apukám oldalát. Ekkor mondtam, hogy a legjobb, ha megcsinálom magamnak.
Hogyan működik az oldal?
Bárki feltud tölteni az oldalra az elhunyt barátról, családtagról, ismerősről képeket pillanatokat, amikből összeállhatnak a történetek. Megírja, hogy mikor volt, mi volt, címet ad neki. Leírja az érzéseit, mi volt és hogyan volt. A rendszer az adott illetőről beérkezett anyagot időrendi sorrendbe állítja és összeáll az elhunyt életének története, egy film, ami a legszebb pillanatokat örökíti meg.
Mit gondolsz miben tud még segíteni az oldalad az embereknek?
Hallottál-e mostanában olyanról, aki arról beszél, hogy elveszítette valakijét és éppen gyászol? Látsz- e barátokat, ismerősöket fekete ruhákban járni? Látod-e azt, hogy képes beszélni arról, hogy elvesztett valakit? Ezek eltűntek. Az egész tabu. Én most az ellen küzdök. A magyar ember, magyar társadalom ne tabutémaként kezelje a gyászt és az elengedést. Azt szeretném, hogy, igenis tudjuk megünnepelni az emberi történeteket, az életet és az elmúlást, mindezt méltóságban! Tudjunk tovább haladni a korral és továbblépni, miközben megőrizzük a múltunkat. Büszkeségben és méltóságban! Ezért is publikusak a profilok. Ezt tanácsolják a szakemberek is. A halál nem ciki, nem lehet tabu. Az elengedés egyik része, amikor megünnepeljük az életet!
Ha jól értem, akkor az oldalad az emlékállítás mellett segít az elengedésben is?
Igen. Beszéltem gyásztanácsadókkal, beszéltem pszichológusokkal, az ő támogatásukkal alakítottam a teljes emlékoldalt. Fontos volt a véleményük, hogy azt mondják, igen, ez segíti az embereket az elengedésben. És ez egy nagyon-nagyon fontos kijelentés! Csak olyan funkciókat használok, amelyek segítenek az embereknek az elengedésben. Nem akarok lelkileg függő embereket támogatni a mániájuk kiteljesedésében. Erre nagyon figyelek és ez missziója is az oldalnak, hogy ebben segítsen mindenkit. Közben egy kultúráktól, vallástól, politikától, országhatároktól független helyet teremtsek, ahol meg lehet őrizni valakinek a történetét, életének legszebb és legemlékezetesebb eseményeit.
Nem nehéz egy ilyen oldalt szerkeszteni? Mégiscsak egy szomorú dologról beszélünk.
Mert itthon ezt egy szomorú dolognak éljük meg! Máshol, más kultúrában a gyász, a temetés, az elengedés az itt maradottak, az élet ünnepe, egy „vidám” dolog. Van olyan kultúra, ahol bulit rendeznek, képeket hoznak az elhunyt életének eseményeiről, és megünneplik a vele töltött élményeket. Így tényleg fel tudja dolgozni a család, a társadalom a gyászt! Nem úgy, ahogy mi tesszük. Ha végignézed az oldalt, akkor nem a szomorúságról szól, nem borús képek vannak fenn háttérképnek! Próbálok olyan képeket válogatni amelyeknek van egy kis szellemi tartalma az elmúlás, az elengedés terén,de megfelelően szépek, érzelmileg hatásosak, de nem szomorúak.
5 év múlva milyennek látod az oldalt?
Most az 1.0 verziónál tartok, ez a verzió az online digitális életünk halál utáni rendezése, a halál körüli digitális folyamatok, ez az, amivel foglalkozom, ez az én ügyem! Úgy érzem, szeretném megkönnyíteni az emberek számára a halál elfogadását és segíteni az elengedést, miközben megőrzöm a legszebb emberi történeteket örökre.
Jelenleg az oldal ott áll, hogy amit én szerettem volna, és amiért ezt első pillanatban elkezdtem csinálni magamnak, apukám miatt, azt már tudja. Még egy kicsit szépítgetek az 1.0-án és optimalizálgatom, de jönnek a következő fejlesztések amiket már megterveztünk!
1.1 -nél például családfaállítás is lesz. A következőkben tudni fogjuk lezárni a social profilokat és utána kinyúlunk az élők felé és azt mondjuk figyelj te tudsz egyébként rendelkezni, üzeneteket hagyni egyéb ilyen dolgokat csinálni a digitális hagyatékodról.Sokszor könnyebb csak elmondani az érzéseinket, mint papírra vetni. A 2.0 verzió erre fog megoldást kínálni olyan embereknek is, akik tudják, hogy meg fognak halni, vagy olyanoknak, akik előrelátóan akarnak gondoskodni a váratlan helyzetről.
3.0 az arról szól, hogy üzeneteket hagyhatsz embereknek a jövőbe, elmondod az unokádnak, hogy gratulálsz a házasságához. És azt csak akkor kapja meg, ha megházasodott. Írsz egy levelet a jövőbe – ez persze már volt régebben is, az időkapszula-, csak most szeretném, ha érték társulna a technikához. Ezeknek most jött el az ideje!
Ötletekben sose volt hiányom, ez kb. a 10. vállalkozásom, amin dolgozom. Leginkább fiataloknak szóló dolgokat csináltam korábban, de az Everrip különleges. Ez az az ötlet, ami – sajnos kényszerből született – ötlet, de bármit feladnék érte. Ez az ami az ügyemmé vált, ami végig fogja kísérni az életemet és fontos lesz számomra, hogy csináljam.
Ennek ellenére, bármikor boldogan elfelejteném az egészet úgy, ahogy van, ha visszakapnám az Apukámat.