…olvastam ma reggel az utcán az iroda felé félúton. Be kell vallanom, hogy elgondolkoztam rajta, miért jöttem vissza Budapestre és vajon miért itt élem mindennapjaimat, ahelyett, hogy Milánóban maradtam volna. Miközben lepergett előttem eddigi életem, döbbentem rá, hogy minden elérhető már itthon is. Sőt. Bár jó pár év eltelt a külföldi tanulmányaim óta, hiába élek Magyarországon, semmiben nem szenvedek hiányt. Tulajdonképpen ez is csak választás dolga, mint az is, hogy egy napot boldogan töltünk-e el, vagy sem. Ha jobban belegondolok, csodálatos életem van, szerető családom, barátaim és kozmopolita módon élhetem mindennapjaimat.
Mit jelent számomra ez az életstílus?
Kérlek Titeket, hogy ne gondoljatok semmi kirívó dologra.
Egyszerűen szeretek finom, egyszerű ruhákban, könnyű ételek és italok mellett, egy jó társasággal kellemes időt eltölteni, így nyár végén, ahogy régebben is az olasz egyetemi évek alatt is, ráülni kedvenc kis Vespámra és meg sem állni a kedvenc éttermünkig, ahol ma is egy gasztronómiai élménnyel lepett meg a séf Bennünket.
A választásunk a céklarizottóra esett, fokhagymás tigrisrákkal és természetesen egy pohár finom fehérborral.
Imádtuk a rákok ropogását, a rizottó színvilágát, a nyár végi szellő illatát és a belváros lüktető mozgását.
Amit a legfontosabbnak tartok, hogy bár laktató volt az ebéd, mégis megújult erővel mehettem tovább koraesti találkozómra.
A nap végén az alattam elterülő város fényeit figyelve újra eszembe jutott az a bizonyos reggeli mondat, hogy csak rajtunk múlik az, hogy milyen életet élünk és hogy melyik utat választjuk.
Ne felejtsétek el, holnap is egy új nap vár ránk és egy újabb döntés!