Itt vagyok

Csitári Gergő – rendkívüli alázat és kitartás a siker kulcsa

 

Csiti, úgy tudjuk, hogy híres focista szerettél volna lenni. Mi történt ezzel az álommal?

Kereken 15 évvel ezelőtt, volt az életemben egy nagyon nehéz időszak, ugyanis 2 hónap leforgása alatt elszenvedtem egy síp- és szárkapocscsonttörést a pályán, majd elvesztettem édesapámat is, akitől már egy éves koromban focilabdát kaptam szülinapomra. Ekkor a Vasas csapatának utánpótlásválogatott játékosa voltam, de két ilyen „törés” szó szerint fittyet hány az ember addigi álmaira. Egy év lelki és testi felépülés után már semmi nem volt ugyanaz körülöttem, sem az életben sem a sportban. Hirtelen minden sokkal nehezebbé vált… De ennek ellenére addig melóztam, amíg sikerült – ha csak a tartalék csapatig is- eljutnom az első osztály kapujába, bár végül nem léptem pályára nb1-ben. Ekkor úgy döntöttem, hogy megelégszem a harmadosztállyal és mellette a tanulást helyezem előtérbe! A mai fejemmel már egy percig sem bánom ezt a döntésem… Egyébként azóta is az életem része a futball!

 Pár éve még jónéhány plakátról mosolyogtál ránk. Honnan jött a modellkedés? 

A modellkedés egy picit talán a nem beteljesült „sztárfocista” karriernek egyfajta hiánypótlása volt. Sok éven keresztül hívtak castingokra, modellt akartak belőlem faragni, de akkoriban, ha döntenem kellett egy edzés, vagy egy casting között, nem volt kérdés! Mentem a pályára! Aztán ahogy az én fejemben is szép lassan körvonalazódott a sportolói jövőképem, miszerint nem leszek profi labdarúgó, egyre többször játszottam el a gondolattal, hogy ki kéne magam próbálni ebben a szakmában is! Anno a legjobb barátom segítségével, Kasza Tibihez kerültem, aki készített rólam egy fotósorozatot… na azt elküldtem azoknak az ügynökségeknek, akik előtte évekig kerestek engem és annyira tetszett nekik az anyag, hogy 2 hónappal később már két magyar ruhacég tavasz/nyári plakátjairól mosolyogtam…Ekkor kezdtem elhinni, hogy lehet keresnivalóm ebben a szakmában!

Képernyőfotó 2018-12-13 - 18.36.20

Mi volt a legnagyobb kalandod a modellkarriered alatt? 

Inkább élménynek mondanám, nem kalandnak, mikor először eljutottam a Kínai Nagyfalra. Mikor Pekingben éltem és modellként dolgoztam, kaptam egy munkát… jött a diszpó, mikor, hol és kivel vesz majd fel egy kisbusz, ami elvisz a fotózás helyszínére. Esti órák voltak, beültünk a kocsiba a brazil kolleginával és el is aludtunk. Hirtelen arra ébredtünk, hogy egy óriási fekvőrendőrön huppantunk át, majdnem megfejeltük egymást. Kinéztünk az ablakon, egy sorompó és katonák álltak előttünk, majd ahogy továbbgurultunk, megláttuk a világ egyik legcsodálatosabb építményét. Ott esett le számunkra, hogy másnap reggeltől a Kínai Nagyfal lábánál lesz a fotózásunk…

Nehéz volt bekerülni az M2 Petőfi tévébe? Hogyan kezdődött a tévés pályafutásod?

Nekem óriási szerencsém volt a Petőfi TV-vel, mivel amikor én végeztem a tévés tanulmányaimmal, épp csak formálódott a Petőfi TV, ekkor voltunk két hónappal a csatorna indítása előtt. Én pedig frissen végzett zöldfülűként kerültem oda mint segédszerkesztő. Tudtam, hogy rendkívül alázatosan és kitartóan kell majd dolgoznom, hogy lássák bennem azt, hogy nem csupán egy korábbi focista vagy modell srác vagyok, hanem igenis értékes munkaerő. Így ezzel a mentalitással vágtam bele a Petőfi TV-s kalandomba, és meg is lett a gyümölcse, ugyanis tündérmesébe illően alakult az itteni utam. Elég gyorsan társszerkesztővé, később napi adásszerkesztővé váltam, majd amikor legkevésbé számítottam rá – tavaly nyáron-, lehetőséget kaptam, hogy műsorvezetőként próbálhassam ki magam. Azóta vagyok az M2 Petőfi TV élő magazinműsorának, az Én vagyok itt-nek az egyik műsorvezetője, de ha kell, mai napig forgatok riporterként, vagy adást szerkesztek! 4 éve az iskolapadban nem hittem volna, hogy mostanra itt tartok majd!

Képernyőfotó 2018-12-13 - 18.35.29

 Mi volt a legnehezebb pillanat? 

Két nagyon nehéz időszakom volt! Mindkettő mélyvíz, mindkettőben fulladoztam, de végül sikeresen „túléltem”…☺ Az első még a kezdetekkor: ekkor segédszerkesztőként dolgoztam második hónapja, amikor úgy alakult az élet, hogy az egyik napi szerkesztőtől megvált a tévé és az akkori főszerkesztő bennem látta a megoldást. Nem mondom, hogy elsőre nem volt óriási falat egy élő műsor szerkesztése, majdnem bele is buktam, de kb 2 hónap szenvedés után elkezdtem elhinni magamról, hogy meg tudom csinálni, sőt mi több, jó vagyok! Hasonló  helyzet volt a másik esetnél is, amikor műsorvezető lettem. Az időszak első két hónapjában még a gyermekkori asztmám is előjött annyira fulladtam a mély vízben az izgalomtól, ugye mégiscsak egy esti élő műsorról beszélünk, aminek megvannak a maga nehézségei és persze a varázsa is. De szépen fokozatosan elkezdtem megtanulni úszni, mára már nincsenek ilyen mértékű félelmeim! Szeretem a kihívásokat és az élet folyton elém is gördíti a megugrandó akadályokat! De ez így van jól, így fejlődik az ember! Ugye amibe nem halunk bele, az megerősít…

Melyik volt a kedvenc interjúd?

Nagyon nehéz kérdés. Nem is nagyon szeretnék kiemelni! Mikor szerkesztő voltam, voltak portrébeszélgetéseink is. Óriási élmény volt a vezérlőből látni, ahogy az általam felépített beszélgetéseken megnyílnak az alanyok vagy mikor belépett egy régnemlátott meglepetésvendég, és azzal milyen hatást étünk el… Egyébként műsorvezetőként is rendkívül sok, de nagyon különböző élményben volt részem. Meghatározó pillanat egy olyan zenésszel beszélgetni, akinek a koncertjeire anno kissrácként apukámmal együtt csápoltam – biztos büszke rám, még ha nem is focista lettem-, de olyanokkal is akik az elmúlt években már a barátaimmá váltak. Viszont az ember néha akár egy pszichológussal folytatott beszélgetésben is megtalálhatja önmagát. Egyébként rendkívüli élmény volt a napokban a saját húgommal interjút készíteni…na ezt pár éve még egyikünk sem gondolta volna…

Mit adott neked Budapest? 

Én Kismaroson nőttem fel a Dunakanyarban. 26 évesen költöztem Budapestre, bár 8 éves korom óta minden délutánomat itt töltöttem a foci, majd a suli miatt. Viszont amikor végleg Pestre költöztem, na akkor váltam igazán felnőtt emberré. Egy egészen új kapcsolatrendszerem alakult ki, sok-sok új és bátran mondhatom, igaz baráttal. Anno a modellkedés, suli és foci mellett a budapesti éjszakák buliszervezésében is részt vettem néhány barátommal. Nagyon sokat köszönhetek Gém Petinek és Béres Atti, DR BRS-nek, ugyanis ők vettek be a csapatba amikor igazán el voltam veszve és csak az utamat kerestem itt Budapesten! A kezdetekkor még csak havi egy-két belvárosi bulit szerveztünk és hívtuk le az ismerőseinket. Ebből a kis társaságból lett a mai talán legnagyobb buliszervező csapat, a Rock The City, azóta heti szinten is megszámlálhatatlan bulival. Én mióta a médiában dolgozom, már csak tiszteletbeli tagja vagyok az RTC-nek, viszont sok-sok barátot és értékes emberi kapcsolatot köszönhetek nekik és annak az időszakomak. Szóval talán ezt kaptam Budapesttől: a felnőtté válásomat, valamint az ezzel járó új barátokat és fontos ismerősöket.

Szerintem 5 év múlva hol leszel és mit fogsz csinálni?

5 év múlva már nagyon szeretnék családot, feleséget, gyereket! De ha szakmailag kérdezed, akkor talán a nagy álom egy saját ötlet által megvalósított műsor, aminek én vagyok a szerkesztője és a műsorvezetője is egyben! Valamilyen portréjellegű, mélyebb beszélgetős műsorra gondolok, amiben őszintén megnyílnak az emberek előttem… Ha már úgyis említettem, hogy szeretem a mélységet…