Budapest legizgalmasabb macaronjai. Ezek készülnek a Sas utcában, a Bazilika szomszédságában, a Chez Dodóban. A hely alapítója, Szalai Dóri egészen különleges személyiség. Azt a kedvességet, pozitív kisugárzást, amit az első pillanatban tapasztalunk tőle, és az általa kialakított kávézóban, megtalálhatjuk a macaronjaiban is. Vele és üzlettársával, Váry Péterrel beszélgettünk.

Egy jó történet minden elmesélés alkalmával hordoz újdonságot magában. Tudjuk ezt mi is, ezért kérjük Dórit, mondja el nekünk, hogyan lett egy közgazdászból a főváros legizgalmasabb macaronjainak készítője. Pontosan tudja ennek az igazságát Dóri, valamint üzlettársa, Péter is, akik sokszor azon kapják magukat egy-egy új munkatárs interjúztatásánál, hogy 40 perce mesélik a történetüket…

De honnan is kezdődött a tündérmese? Mint említettük, Dóri közgazdászként végzett, ám mióta az eszét tudja, a konyhában sürgött-forgott. A macaronnal először 2011-ben, a Gossip Girl nevű sorozatban találkozott. Akkor azt gondolta, ez egy luxusdesszert, ezért biztosan az íze is olyan, amilyennek első látásra tűnik: isteni, pasztelszinű, gyönyörű ékszer.

„Egyszer besétáltam egy budapesti kis kávézóba, vettem egyet, bár az akkori fizetésemhez képest iszonyat drága volt. Borzalmas volt az íze – kezdi történetét Szalai Dóri. – Azt mondtam, ennél én biztosan milliószor jobbat tudok… Hamar rájöttem, iszonyatosan nehéz feladat az elkészítése. Ez nem tántorított vissza, egy kisebb vagyont költöttem a próbálkozásaimra, ám mindnek katasztrofális lett a vége.”

Megszállottan próbálkozott hetekig, egy tanfolyamot is kipróbált, ahol már némi sikerrel járt, ám otthoni körülmények között ismét kudarcot vallott. Így hát azt vette a fejébe, hogy oda megy, ahol biztosan megtanulhatja a macaronkészítés fortélyait: Párizsba.

Dodónál

A franciaországi tanfolyam elvégzése után folytatta a munkáját itthon egy reklámügynökségnél, de amikor a nap végén hazaért, mindig macaront készített otthon. A kísérleteit folyamatosan bevitte a kollegáinak, valamint a műveiről készített képeknek elindított egy Facebook-oldalt Chez Dodo néven, ami franciául annyit tesz: Dodónál.

„Az volt a célom, hogyha beleharapsz egy macaronba, az olyan élmény legyen, mint a bórkostolás, folyamatosan jöjjenek az ízek. Az irodában nagy kedvenc lettem emiatt, majd elkezdtek rendelgetni is tőlem, szájhagyomány útján terjedt a hírem. Fél év elteltével már egy telekommunikációs cég is megkeresett, ekkor már nagyon keveset aludtam, mert annyi megrendelésem volt, hogy máshogy nem bírtam. Aztán rájöttem, ez nem mehet így tovább.”

„Írtam egy üzleti tervet, és vártam, hogy valaki beleszeressen. Olyan partnert kerestem, akiben tudok bízni, és aki szintén újat szeretne mutatni a macaronnal. Ő lett Váry Peti, akit régóta ismerek. Az első tervünk az volt, hogy viszonteladóknak értékesítünk, és a második lépés lett volna egy kis kávézó. Utána arra gondoltunk, hogy annyira szép a macaronkészítés folyamata, hogy nem érdemes elbújtatni, így lett látványkonyhánk.”

Mivel az indulás nem volt túl könnyű – elsősorban pénzügyileg –, Dóri elvállalt októberben egy 1500 fős megrendelést karácsonyra egy banknak, így az építkezés kellős közepén még egy nagy feladat hárult rá. A megnyitás végül december 24. előtt egy nappal történt, nem az ideális körülmények között, ahogy eltervezték. Akkora tömeg alakult ki a boltnál, hogy idő előtt, 16 órakor megnyitottak, és három óra alatt minden elfogyott.

A következő év elején aztán két cikk jelent meg róluk, melyeknek hatására özönlöttek az emberek, és a legoptimistább jóslatokat is hamar túlszárnyalták. Napi több száz darab macaront adtak el, aminek természetesen örültek, ugyanakkor nem voltak rá felkészülve. Folyamatosan tele volt a bolt, mindennap kiürítették a készletet, volt, hogy azt vitték el, ami éppen csak elkészült. Bezártak este, majd ott maradtak késő éjszakáig, hogy másnapra legyen termék. Nem volt még gyártási terv, ad hoc volt, mit készítenek és hogyan tárolják.

„Eredetileg csak egy cuki kávézót szerettünk volna. Ma már brandként funkcionál a Chez Dodo. Akkor ezt egyáltalán nem gondoltuk volna.”

Mára már 16-an vannak. Mindenre van rendszerük, és figyelmet fordítanak arra, hogy ne legyenek túlterhelve a munkatársaik. Fontosnak tartják, hogy olyan szisztémákat hozzanak létre, amik élhetőek. Háttérkonyha is lesz hamarosan a szomszéd épületben, vendég nélkül, de az utcáról ugyanúgy követhetőek lesznek a folyamatok.

„Az a missziónk, hogy a macaronnal teremtsünk tradíciót Magyarországon. Mindig megújulni valahogy ebben a süteményben – folytatja Dóri. – Hiszek ebben a süteményben és hiszem azt, hogy ha a legeslegjobb anyagokból van elkészítve, a legnagyobb odafigyeléssel, akkor tényleg isteni tud lenni.”

Eközben meg is kapjuk a kóstolónkat, és nehéz vitatkoznunk az isteni jelzővel. Nem is akarunk. De a legjobb talán az benne, hogy nincs az a túl édes, túl cukros érzésünk, amikor beleharapunk Marionba. Merthogy a macaronok olyannyira megszemélyesítettek, hogy Dóri és Péter végig úgy beszélnek a sütikről, hogy „ő ilyen” és „ő olyan”, ráadásul minden macaronnak külön neve van Amélie-től Vincentig.

Vendéglátóink ráadásul olyan bátrak, hogy megkínálnak minket Christiannal is, ami whiskeys-baconös ízesítésű! Gyorsan jelezzük, ezt hamar kiszúrtuk már a boltban is, de eszünk ágában nem lett volna ilyet kérni. Micsoda hiba lett volna! Nem véletlen tartják Chez Dodo macaronjait a legizgalmasabbaknak a fővárosban. Amikor Péter a jövőbeni terveikről beszél, azt mondja, nem szabad megállniuk a fejlődéssel.

Száz méterre elhallatszó nevetés

„A stagnálás hanyatlás – véli Péter. – Pénzügyileg valóban sikertörténetet írunk az első pillanattól. Választanunk kellett, vagy megcsináljuk a háttérkonyhát, vagy visszaesünk. Van tervünk arra is, hogy új boltokat nyissunk. Ha Magyarországon lesz új Chez Dodo, akkor csak Budapesten, de külföldről van több megkeresésünk, és folyamatosan készülünk fel minden folyamatnál arra, hogy a lehető legegyszerűbb legyen kialakítani több boltban is ugyanezt a rendszert.”

Már lassan másfél órája beszélgetünk, és még száz kérdésünk lenne a macaronokról, a kávézóról, Dóri személyiségéről… És pont utóbbin nem tudunk túllendülni, mert van egy olyan érzésünk az első pillanattól kezdve, hogy amellett, hogy valóban különleges terméket állítanak elő, az ő személyisége is kell a sikerhez.

„Nagyon erősen perszonalizált a márka – árulja el Péter. – Amikor az üzleti tervet raktuk össze, nagyon pozitív tényező volt, hogy Dóri itt áll majd a kirakatban, ő készíti a macaronokat, ismertük a stílusát, tudtuk, hogy nagyon mosolygós, nevetős, kedves, ha nyitva van az ajtó és nevet egyet, az az Erzsébet térig elhangzik… Ebből a szempontból tudatos döntés volt, fontos támpont. Dóri szerepeltetése sokáig nem volt általános, a termékekre fókuszáltunk. Azt vettük észre, hogy a közönség igényli, hogy találkozzon vele, és meg kell jelenítenünk a kommunikációnkban.”

Hogy miért igényli Dórit a közönség, arra nem kellett másfél óra, hogy rájöjjünk. A kedvessége és közvetlensége kisugárzik az egész helyre, és nem kockáztatunk sokat, ha azt mondjuk, benne van a macaronjaiban is. Éppen ezért nem csodálkoznánk, ha a Budapestről induló kis helyiségből valóban nemzetközi sikertörténet válna.

Tudtok titkot tartani? Mi is! Mert már tudjuk, mi lesz az őszi újdonság, de azt nem árulhatjuk el. A nyárit ugyanakkor igen: koktélokból készült macaronok. Keresd őket a Sas utcában!

Kántor Barnabás