Itt vagyok

Bálna Terasz – Hogy mindenki jól érezze magát

Három év alatt a Bálna Terasz új színfoltot hozott Budapest életébe. A baráti társaság által létrehozott bisztró rövid idő alatt olyan hely lett, amely kihagyhatatlan része a főváros meglátogatásának. Kovács Péterrel, az egyik tulajdonossal a változásokról, a hely küldetéséről, összetételéről és arról is beszélgettünk, mit szólnak hozzá, ha valaki „mekis” kaját eszik náluk…

Sokan nem hittek abban, hogy a Bálnát meg lehet tölteni ötlettel. Mi úgy gondoljuk, sikerült.

A Bálna és a környéke 2015 júliusában Budapest egy méltatlanul kevésbé frekventált részének számított. Amikor először megláttuk, beleszerettünk a helyszínbe. Az engedélyeztetések elcsúszása miatt a nyár közepén tudtunk megnyitni. Az első célunk az volt, hogy egy könnyed „meeting pointot” hozzunk létre, ahol a budapestiek munka után egy ital mellett élvezhetik a gyönyörű panorámát, a dunai levegőt. Szerencsére hamar a város egyik kedvenc teraszos helye lettünk, és örülünk, hogy másoknak is megmutathatjuk, milyen csodálatos a budapesti panoráma a Bálna Teraszról.

Az elejétől úgy láttátok, hogy jó sztori lesz a tietek?

Szeretünk Budapesten élni, szeretjük annak egyre színesebb mivoltát. Tudtuk, hogy a Bálna Terasszal egy új színfoltot tudunk hozni a városba. Szerencsére a mi szerelmünk hamar átragadt a barátainkra, ismerőseinkre, akik hírül vitték a Bálna Teraszt. Nagyon hamar kedvelt hely lettünk. Ezután tűztük ki célul, hogy egy olyan „must see” helyet alkossunk, amit a városba látogató turistáknak is fel kell rakniuk a budapesti bakancslistájukra.

STM_6196Milyen változásokon ment át a hely?

Az idei a negyedik szezonunk, melyet elkezdtünk a Bálna Terasszal. Az évek során folyamatosan bővítettük az egységeinket, most két részből áll a Bálna Terasz: az első eredeti „kis teraszból”, mely közvetlenül a Duna mellett található és az idő közben hozzánk csatlakozott nagy teraszból, mely a Bálna középső részén van. A kezdeti délutáni, munka utáni italos helyből eljutottunk odáig, hogy mára már meleg konyhánk is van és a nyitvatartási időnk is kibővült, hiszen reggel tíztől panorámás reggeli ajánlattal, déltől pedig bisztróételekkel várunk mindenkit. Tavaly pedig megnyitottuk zárt belső részünket a Bálna Bisztrót, mely az egész évben várja a vendégeket.

Bulik is szoktak lenni, vagy a terasz csak étteremként funkcionál?

A kezdeti alapkoncepciót megtartva minden este hét órától élő, naplementés dj-szettel és minden hónapban valamilyen tematikus extra itallappal várunk mindenkit. Szeretnénk megtartani a Bálna Terasz lazaságát úgy, hogy hozzánk bárki, bármikor úgy tudjon bejönni, hogy nem érzi feszültnek magát. Az a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát és élvezze a gyönyörű budapesti panorámát, miközben mi finom ételeket és italokat szolgálunk fel nekik. Hozzánk nem ciki biciklizés után, vagy kutyasétáltatás közben betérni egy italra. A kutyusoknak is jár a hűsítő ital és a szép panoráma, de az is jól érezheti nálunk magát, aki az egész napos irodai stresszt nálunk engedi ki. Büszkék vagyunk rá, hogy a romantikus első randik specialistái is lettünk, sőt a születésnapokat is szívesen hozzák hozzánk a nagyobb baráti társaságok. Bulikat nem tervezünk, továbbra is szeretnénk egy teraszos bisztró maradni, ahonnan bárki könnyedén belevetheti magát a budapesti éjszakába.

Első számú bakancslistás helyszín

Úgy tudjuk, egy nagyobb baráti csapat áll a tulajdonosi háttérben.

Igen, a legendás múltra visszatekintő balatoni érdekeltségű Renegade Pub és a budapesti rendezvényekkel és reklámügynökséggel foglalkozó BudNight csapatának szerencsés találkozása és közös gondolkodásának eredménye a Bálna Terasz. A kezdetek óta barátként tekintünk egymásra, és nap mint nap tanulunk egymástól újdonságokat, melyeket folyamatosan építünk be a Bálna Terasz fejlesztésébe.

Egy tulajdonos mindig a helyszínen van?

A tulajdonosok minden tagja aktív résztvevője a Terasz életének, mindenki más területen vezeti az üzlet sikeres működését. A heti meetingeken mutatjuk be és vitatjuk meg az aktualitásokat, és közösen hozunk döntéseket, így folyamatosan mindenki képben tud lenni mindennel. Természetesen gyakran vagyunk lent, saját baráti találkozóinkat is ide szoktuk szervezni, a Bálna Terasz tényleg egy szerelemgyerek.

STM_6080Mi a jellemző, inkább külföldiek járnak hozzátok, vagy magyarok is kijönnek a belvárosból hozzátok?

A vendégeink hatvan százaléka magyar, akik a városi zsúfoltság után kijönnek hozzánk a Duna-partra, hiszen tömegközlekedéssel, biciklivel vagy gyalog is könnyen megközelíthetők vagyunk, valamint a parkolás is könnyen megoldott, hiszen a Bálna mélygarázsában bőven akad hely, ahol ráadásul az első óra ingyenes. A tudatos, külföldieket célzó kommunikációinknak köszönhetően már célzottan keresnek fel minket a fővárosunkba érkező turisták, büszkék vagyunk rá, hogy a Bálna Terasz sokuk első számú budapesti bakancslistás helyszíne lett.

Mennyiben járul hozzá a sikeretekhez a helyszín, a Duna-part, illetve az, hogy közel vagytok a Szabadság hídhoz, ami nyáron nagyon népszerű?

Budapest mind a magyarok, mind a külföldiek körében évről évre egyre népszerűbb. Európa egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai desztinációja. A városunk évről évre fejlődik, szépül és színesedik, ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a vendéglátó iparág forradalmát éli hazánkban. Természetesen a szakma, a hozzáértés, a jó alapanyagok, a megkülönböztető kommunikáció ugyanolyan fontos részét képezik egy hely sikerességének, mint a jó lokáció, azt hiszem, nem is lehetne csak egy elemet kiemelni ezek közül.

STM_6004Be lehet-e vinni „mekis” kaját a Bálna teraszra…?

„Igen, de az elfogyasztását inkább otthon ajánljuk… Helyette mindenképpen javaslom megkóstolni a saját kézműves Bálna Terasz Burger variációinkat, egy óriási házi Bálna Terasz Limonádéval, ha megkóstoljátok megértitek majd, miért!”

További részletek a Bálna Terasz honlapján és a Facebook-oldalán!