Épp a zöldségestől tartott haza, amikor megcsörrent Berettyán Nándor telefonja. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára kereste. Berettyán azt hitte, a főtitkár focizni hívja, ehhez képest színházigazgatói felkérést kapott. A Karinthy Színház élén üresedett meg egy pozíció, miután Bakos-Kiss Gábor a Győri Nemzeti Színház élére került.
Berettyán Nándor Debrecenben született, közgazdasági szakon tanult a Tóth Árpád Gimnáziumban, ám vonzotta a Debreceni Ady Endre Gimnázium dráma szakának közössége, így átjelentkezett, és ott is érettségizett. Bár nem akart színész lenni, a dráma szak miatt elkezdett színházba járni, és mivel a Csokonai Színházban ekkoriban Vidnyánszky Attila volt az igazgató, így lényegében az ő előadásain nevelkedett. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre nem felvételizett, ám amikor Vidnyánszky osztályt indított Kaposváron, egyértelmű volt, hogy nála szeretne tanulni. Fel is vették színészképzésre. Vidnyánszky időközben a Nemzeti Színház igazgatója is lett, így Berettyán másodéves korától már Budapesten töltötte gyakorlatát. Miután 2017-ben diplomázott, odaszerződött. Rendezőként is próbálgatta a szárnyait, majd most,
négy pályán töltött évvel később színházigazgató lett.
A kérdésre, hogy formailag kellett-e tervet vagy pályázatot benyújtania, hogy övé legyen a pozíció, megtudtuk, hogy nem volt ilyen elvárás, „az egész ügy ennyi volt”. Viszont elmondta, hogy a színházat fiatalokkal akarja frissíteni, ennek megvalósítására elvileg garanciát kapott.
Az interjúból kiderül, hogy Berettyán Nándor korábban nem járt a Karinthy Színházban, nem látott ott előadást, de úgy gondolja, hogy minden színházról el lehet képzelni a megjelenő trailerek, darab- és színészválasztás alapján, hogy milyen irányt képvisel az intézmény.
Nem érzi problémának, hogy Vidnyánszky Attila komolyabb szakmai tapasztalat nélkül kérte fel igazgatói pozícióba, feleli a kérdésre, hogy mennyire tartja korrektnek, hogy Vidnyánszky, aki maga is felszólalt a színházi belterjesség ellen, volt tanítványát, társulatának egyik tagját bízza meg egy ilyen feladattal.
-Hát kit nevezzen ki? Ő engem ismer.
Majd gyorsan hozzáteszi, hogy volt osztályvezető tanára próbálta lebeszélni arról, hogy elfogadja a pozíciót, és valójában Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára szerette volna, ha vállalja a felkérést. Vidnyánszky Attilára visszatérve kiegészítette gondolatát:
-Szerintem ezt meg kell érteni, hogy ez egy magánszínház, itt ő nevez ki. Nyilván engem nevez ki, akit ismer.
Berettyán bevallotta, hogy fél a rá váró kihívás nehézségeitől, de bízik azokban az emberekben, akik mellette lesznek és segítik a munkáját.
Amikor a beszélgetésben előjött a politikai befolyás és a színházi működés kapcsolata, arról kezdett el beszélni, hogy szerinte úgy lehet csökkenteni a művészi életben kialakult kulturális szakadékot, ha a politikát kihagyják a darabválasztásból. Szerinte a színháznak nincs akkora hatása a politikára, mint azt a benne dolgozók feltételezik. Gulyás Márton arra is kíváncsi volt, hogyan látja Vidnyánszky Attila szerepét, aki már a magyar színházi világ omnipotens alakja, a finanszírozások is a személyéhez köthetők. Berettyán ezzel a felvetéssel nem értett egyet:
-Határozottan mondom azt, hogy az egyáltalán nem úgy működik, hogy Vidnyánszky eldönt valamit, és az úgy is lesz.
A FreeSZFE közösségének pedig azt üzente, hogy szerinte azzal semmit sem érnek el, ha nem járnak be az egyetemre, vagy passziváltatnak.
-Azt gondolom, hogy ha Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy ők szabadon tanulhatnak az egyetemen, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt a szabadságot ők meg fogják kapni.
Az ország jelenlegi legfiatalabb színházigazgatója társulati tagságát a Nemzeti Színházban nem szünteti meg. Ezt a döntését anyagi okokra hivatkozva hozta meg, mert külsősként jóval többet keresne, mint a színházi tagok, így tisztességesebbnek látta, ha nem mond fel. Az aggályokra, miszerint havi tizenöt-húsz előadás mellett nem sok ideje marad a Karinthyra, ezt a választ adta: eleget tud tenni mindkettő kötelezettségének.
