Almásy Jacqueline grófnő 1895-ben látta meg a napvilágot a család kétegyházi kastélyában. A Békés megyei dekoratív lány 22 évesen lett Bissingen-Nippenburg Károly gróf felesége, aki a Császári és Királyi 13. Jász-Kun Huszárezred egyik főhadnagya volt. Szenvedélyes szerelmük és házasságuk azonban nem tarthatott sokáig, hiszen férjének katonatisztként a nagy háború kitörésekor be kellett vonulnia. Az ifjú nemes ezredével együtt hősiesen végigharcolta a galíciai és a tiroli frontot, ám balszerencsétlenségére a világháború utolsó évében, július 6-án egy olasz repülőgépbomba repeszeitől súlyosan megsérülve elvérzett a Piave folyó menti, Termine di Cadore nevű falucska közelében.
A fiatal özvegy csak úgy tudta feldolgozni gyászát, hogy a családi hagyományt követve ő is versenyló- és kutyatenyésztésbe fogott. E foglalkozások egyébként korábban sem voltak idegenek tőle, hiszen 1913-tól férje haláláig csaknem minden évben megnyerte az országos női díjugrató versenyt Andrássy Géza gróf Kedély nevű lovával. Mivel versenylóistálló-tulajdonosként később több európai derbin is részt vett saját nevelésű paripáival, 1923-ban eljutott a franciaországi Deauville-be is. Ezen a normandiai fürdőhelyen ismerkedett meg a világhírű és dúsgazdag, de előző feleségét már háta maga mögött hagyó Louis Cartier párizsi ékszerkirállyal, aki 48 éves fejével rögtön udvarolni kezdett a 28 éves arisztokrata lánynak.
Trianon elvette, ez meg visszavette
A családtagjai kivételével mindenki mással zsugori gallt annyira megidézte a magyar lány, hogy az első találkozó után rögtön utána repült Budapestre, ahol addig zsongott Jacqueline körül, míg elérte, hogy az ifjú özvegy beadja a derekát.
Az amerikai Vanity Fair magazin szerint a pár 1924. január 10-én házasodott össze Budapesten. A lakodalomra a kétegyházi családi kastélyban került sor. Esküvőjük után egy évvel született meg a magyar fővárosban gyermekük, aki a Claude keresztnevet kapta. A srácot kisiskolás évei után egy svájci nevelőintézetben taníttatták. A família ekkor döntötte el azt is, hogy csak az őszi és a téli hónapokat töltik Magyarországon, a tavasz és a nyár varázsát már párizsi házukban és földközi-tengeri nyaralójukban élvezik.
E kétlaki életmód fenntartása érdekében vásárolták meg Hatvany Lajos bárótól Budapesten a Tárnok utca 5. szám alatti palotát. Az 1928-ban megköttetett, 210 millió koronás vételár mind a két félnek megfelelt. Az ékszerkirálynak azért, mert viszonylag olcsón jutott hozzá egy harmincszobás budavári ház tulajdonjogához, az író-irodalomtörténészként ismert főúrnak pedig azért, mert a Jövő című lapban megjelent, nemzetgyalázó írásai miatt ekkor szabott ki rá a bíróság négyévnyi fegyházat, mellékbüntetésként pedig további hatezer pengő pénzbüntetést, tízévnyi hivatalvesztést, valamint 250 ezer pengő értékben vagyoni elkobzást is. Bár nemzetközi nyomásra Hatvany pár héttel később kegyelmet kapott, az adásvételi szerződést már nem lehetett visszadátumozni.
A bírósági ítélethez érdekes adalék, hogy amikor Hatvany Lajos a Tanácsköztársaság regnálása alatt októbrista lett, és heti rendszerességgel tartott Tárnok utcai házában zenés szalont Károlyi Mihálynak és a modern magyar irodalom jeleseinek, a ház egyik lakóját, nevezetesen Szabó Dezső nemzeti érzelmű írót annyira felháborította szállásadója forradalmi világnézete, hogy
első felindulásában a báróra akarta gyújtatni a palotát.
Kedélye csillapodásával, ám dühét megtartva írta meg itt az Elsodort falu című regényét, amely országos hírnevet és elismertséget hozott neki. A kommün bukása után a rendkívül impulzív író bocsánatot kért a bárótól meggondolatlan kijelentéséért.
A Cartier család nagy gondot fordított budai lakhelyének berendezésére. A pár az értékesebb bútorokat Párizsból hozatta, a Loire-menti kastélyok eladósodott tulajdonosainak XVI. Lajos korából származó ülőgarnitúráiból rendezte be. Ezeket a tárgyakat vonattal és magánrepülőgéppel utaztatták Pestre. A többi használati tárgyat és kelléket (szőnyeg, függöny, csillár, festmény stb.) a Schmidt Miksa neves bécsi bútorgyáros kiscelli kastélyában kialakított mintaboltból válogatták.