Itt vagyok

Monthly Archives: május 2021

De hová lehet most elutazni nyaralni?

Új magyar nyelvű honlap jött létre azzal a céllal, hogy aktuális információkat nyújtson Európa országainak turizmusával kapcsolatban. A hovautazhatok.hu weboldal egy helyen, egy térkép segítségével mutatja meg, hogy magyar állampolgárok hova utazhatnak szabadon, korlátozásokkal, illetve hol várható a határzárak feloldása.

kep10

A honlap szerkesztői a Békatutaj Kalandtúra-társaság munkatársai, akik utazásszervező tevékenységük miatt egyébként is napi szinten nyomon követik a különböző országok turizmust érintő szabályozásait, olvasható a honlap létrehozásáról szóló közleményben. A szerkesztők várják az olvasók észrevételeit is.

A szerkesztők hozzáteszik: „A térképen egyébként érdekesen kirajzolódik, hogy mely országok nyitottak arra, hogy Magyarországról vendégeket fogadjanak. Ezek általában azok az országok, akiknek gazdaságában egyébként is fontos helyen szerepel a turizmus.”

Meghalt Bálint gazda

Élete 101. évében elhunyt Bálint György kertészmérnök és tévés személyiség, akit mindenki csak Bálint gazdaként ismert.

A környezet ápolása a legcsodálatosabb foglalkozás, amit egy ember kívánhat magának az életben

 – nyilatkozta egyszer az ország kertésze. Bálint gazda egy igazi intézmény lett, akiért nemtől, kortól, világnézettől függetlenül tudtak rajongani tízezrek. Élete átívelt a 20. századon, igazán ismert és közkedvelt azonban nyugdíjasként lett.

Bálint György 1919. július 28-án született Gyöngyösön egy mezőgazdássággal foglalkozó, zsidó középbirtokosi családba, két lánytestvér mellé. Csak később tudta meg, hogy apja, Braun Izidor nem vér szerinti szülője.

Be volt hozzánk szállásolva egy huszár főhadnagy. Kubinyi Arisztidnek hívták. Nagyon-nagyon jóképű fiatalember volt. Az anyám is egy feltűnően szép nő volt. Szép, sudár termetű, égővörös hajú. Az apám pedig beteg volt. Így én tíz évre születtem a fiatalabb nővérem után. Ez csak egy rövid flört lehetett. Úgyhogy énnekem soha senki még egy apró megjegyzést se tett a gyöngyösi emberek közül, de a halmajiak se, pedig falun gyorsan terjednek az ilyen hírek.

A gyöngyöshalászi és halmaji birtokán gazdálkodó, szeszfőzdét és kertészetet is létesítő Braun Izidor saját gyermekként nevelte. Bálint György úgy fogalmazott, ő volt a világítótorony az életében, mindennek az lett az alapja, amit tőle tanult, mind szakmailag, mind emberileg.  Négyéves volt, amikor édesapja kivitte a földekre, és hatévesen kapott egy pónifogatot, a lovakról magának kellett gondoskodnia.

Nálunk fontos volt, hogy kis jótetteket hajtsunk végre… Azt kell mondanom, hogy az életemnek ez az első tizennyolc-húsz éve az, ami nyugodt, békés, kiegyensúlyozott körülmények között zajlott le.

Bálint György Braun Ignáccal és Braun Izidorral

Bálint György 1941-ben kapott diplomát a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben. Ekkor hazaköltözött, és apja betegsége miatt átvette a birtok vezetését, gyakorlatilag családfenntartó lett. Aztán jött a harmadik zsidótörvény, és a családi gazdaság egy részét államosították, csak száz holdjuk maradt. 1942 decemberében az akkor 23 éves fiatalembert behívták munkaszolgálatra. Először Erdélybe, az Ojtozi-szoroshoz került, ahonnan 1943-ban a német betörés miatt menekülniük kellett. A nyugati határszélen dolgoztatták tovább, innen 1944 karácsonyán halálmenetben hurcolták Mauthausenbe, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba. A holokauszt életre szóló traumát jelentett számára, többször került közvetlen életveszélybe, a munkaszolgálat alatt flekktífuszt kapott. Mivel a vidéki társadalomba integrálódott családból származott, az antiszemitizmus felhorgadása is megdöbbentette:

Akkor alakult ki bennem az a gondolat, ha túlélem ezt a megkülönböztetést, meg ezt a rasszista világot, akkor mindent el fogok követni, hogy ez ne történjék meg még egyszer

 – írta később.

Fiatalkori képek budapesti otthonában

Újranyitott a párizsi Disneyland

Miközben a hongkongi Disneylandnek a koronavírus-járvány feléledése miatt újra be kellett zárnia, párizsi testvére, a Disneyland Paris – négy hónapos kényszerpihenő után – július 15-én, szerdán, újranyitott, írja a Local francia kiadása.

Az európai Disney-birodalom Franciaország egyik legnépszerűbb látnivalója, amelynek a járvány miatt márciusban be kellett zárnia. A szórakoztatóközpont már júniusban bejelentette, hogy július 15-től fokozatosan újranyit.

kep88

A Disneyland Paris jelenleg csökkentett látogatószámmal üzemel: a szokásos napi 40 ezer látogató helyett mindössze 12 ezret fogad. Ezen felül 11 év felett minden látogatónak és dolgozónak kötelező a maszk viselése, a kézfertőtlenítő használata, legalább egyméteres távolságot kell tartaniuk, belépőket pedig kizárólag online (előre) lehet vásárolni.

Nepál újra megnyitotta hegycsúcsait a hegymászók előtt

Újra járható a Mount Everest (Csomolungma), a világ legmagasabb hegycsúcsa és a többi nepáli hegycsúcs, miután a helyi hatóságok a pandémia miatt csaknem öt hónapja tartó zárlatot feloldották.

A tavaszi szezon minden expedícióját felfüggesztették március 13-án a koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére. A nepáli kormány az elmúlt hónapokban nem adott ki engedélyeket a hegymászásra.

Mira Acsarja, a nepáli idegenforgalmi hivatal igazgatója csütörtökön jelentette be, hogy a Himalája hegycsúcsait megnyitották és elkezdik az engedélyek kiadását az őszi szezonra, ami szeptember végétől december elejéig tart.

A hegymászók számára 414 hegycsúcs nyílt meg, a nepáli kormány pedig egyúttal az idegenforgalmat kiszolgáló szállodák, éttermek, túrákat szervező irodák tevékenységét is engedélyezte a gazdaság felpörgetése érdekében.

A nemzetközi repülőjáratok augusztus 17-től járnak ismét. Acsaja megjegyezte, még nem dőlt el, pontosan milyen intézkedések várnak a külföldről érkezőkre, az illetékesek szerint valószínűleg be kell mutatniuk egy negatív koronavírustesztet és két hétre önkéntes karanténba kell vonulniuk az expedíció előtt.

kep7

 Nepál több mint négymillió dollár (1,2 milliárd forint) bevételhez jut évente a hegymászóktól beszedett díjakból. A Csomolungma megmászásának engedélye 5500 dollárba (1,6 millió forintba) kerül a megszokott útvonalon, az ettől eltérő útvonalra pedig 5000 dollárt (1,5 millió forintot) kell fizetniük a külföldieknek ősztől.

Ismerje meg Budapest giga-műemlékfelújítását!

A Palazzo Dorottya a Dorottya utca 6.-ban kiváltságos épület. Neves építészek, így Hauszmann Alajos, Pollack Mihály tervezték, majd 1825-ös megépülése óta az utókor nem hagyta, hogy 200 éves fennállása alatt az enyészetté váljon. Átépítették, bővítették a három utcára nyíló épületet, amely legutóbb 10 éve esett át ráncfelvarráson. Ezúttal olasz belsőépítész-iroda, a milánói Lissoni & Partners közreműködésével, a TSPC generáltervezésében születik újjá a pesti belváros három értékes műemléképülete.

A tömbrehabilitációs munkálatokban három különböző korszak épülete érintett, így

  • az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca által határolt részen elhelyezkedő, úgynevezett Mahart-ház (az egykori Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság székháza) szecessziós jegyekkel rendelkezik,
  • a Vörösmarty tér felől a Futura-ház (más néven Münnich-ház) modernista stílusjegyekkel büszkélkedhet,
  • míg a Wekerle utca felől pedig az egykori Bank-székház (Weber-ház, az egykori Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár székháza) historizáló stílusáról ismert.

AZ ÉPÜLETEKBEN  SZÁLLODA, DUNAI PANORÁMÁS APARTMANOK, EXKLUZÍV LAKÁSOK, ÉTTERMEK, ÜZLETHELYISÉGEK, TETŐTERASZ ÉS SKY ÉTTEREM KAPNAK HELYET.

A műemléki védettség alatt álló épületek homlokzatai teljes egészében megmenekülnek, az épületbelsőkben a védelem alatt álló tereket és építészeti elemeket értékmegőrző szemlélettel integrálja a tervezőcsapat. Különleges értéket képviselnek például a Weber-ház gazdag belső díszítéssel és egyedülálló oszlopcsarnok-térképzéssel rendelkező földszinti bejárati terei, a belső domborművek vagy a Mahart-ház előcsarnoka és díszlépcsője, ahol a hajózási társaság motívumai is megjelennek.

A belsőépítészeti megoldásokért Piero Lissoni olasz sztárépítész és dizájner felel. A szakember New Yorkban és Milánóban működő irodájához számos hotelberuházás, közösségi tér és kulturális létesítmény tervezése kötődik Londontól Moszkván át New Yorkig.

ÁTRIUM

Az épületegyüttes fő látványossága a belső udvar: a több mint 1000 négyzetméter alapterületű, intenzíven beültetett kertben a szálloda étterme kapott helyet. A belső udvar lefedésére acéltartókra helyezett üvegtető készül, amely elektromos fűtéssel rendelkezik majd. A belső udvarra a Weber-ház és a Münnich-ház szállodai szobái és a Mahart-ház apartmanjai néznek. A térben az épített környezet és a természet nyújt majd harmonikus, egyedi térélményt: a tervek szerint látványos, zöld környezetben kávézhatunk majd. Az átalakítás történelmi előképpel is bír: a Futura-ház helyén korábban Hofrichter József építész tervei alapján készült háromemeletes, a Magyar Királyhoz elnevezésű szálloda állt, melynek érdekessége, hogy belső udvarában 1866-ban Strohoffer István tervei szerint kerti lugas épült, majd azt Feszl Frigyes később üvegszalonná alakíttatta át.

Bemutatták a Marvel új sorozatát

Május 21-én mutatta be a Marvel’s MODOK című sorozat első évadát a Disney-hez tartozó Hulu nevű streamingszolgáltató. A produkció mögött a kultikus Robot Chicken készítői, Eric Towner és Alex Kramer állnak − írja a Blikk.

kep5

Az elborult és néha felháborító poénok, a karikatúrába illő karakterek sem hiányoznak a produkcióból. A sorozat főszereplője egy világuralomra hajtó szupergonosz, aki egy lebegő székben ül, óriási feje van és hiperintelligens, ennek ellenére az élete lassan romokban hever.

A sorozat egyedi animációja mellett a történetmesélés sem mindennapi. A szériában a főszereplő zűrös hétköznapjai és balhés magánélete szórakoztatja a közönséget.

Meghalt az FIA korábbi elnöke, Max Mosley

81 éves korában elhunyt Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke.

Mosley 1940. április 13-án született, édesapja Sir Oswald Mosley szélsőjobboldali politikus volt, akit Adolf Hitler is támogatott, sőt barátok voltak. Fiatalon belekóstolt az autóversenyzésbe, amelyben nem volt igazán sikeres, így később többedmagával saját csapatot alapított, név szerint a March Engineeringet. Ezzel párhuzamosan a sportdiplomáciába is belekóstolt, ami aztán sokkal jövedelmezőbb lett számára, 1993-ban pedig őt választották az FIA elnökévé. Szoros barátságot ápolt a Formula–1 akkori legfőbb vezetőjéve, Bernie Ecclestone-nal is.

kep4

Óriási szerepe volt az F1-es autók (és pályák) biztonsági fejlődésében, viszont az ő nevéhez köthető a sportvilág egyik legnagyobb szexbotránya is, amikor 2008-ban olyan orgiát tartott, amelyen legalább öt prostituált vett részt, a jelenlévők közül pedig többen is náci tisztnek öltöztek be. Az eset után az F1 és a globális autósport szponzorai a távozását követelték. Ennek is köszönhetően 2009-ben már nem indult újra a szervezet elnöki pozíciójáért, a helyére Jean Todt, a Ferrari korábbi csapatfőnöke került.

Később Ecclestone azt mondta, rettenetesen megbánta, hogy akkor nem állt ki Mosley mellett.

Az autósport történetének egyik legbefolyásosabb vezetője egy ideje a rákkal küzdött, halálhírét Bernie Ecclestone megerősítette. Mosley-t az FIA saját halottjának tekinti, és több korábbi F1-es versenyző is megemlékezett róla különböző közösségi oldalakon.

Úgy tűnik, megvan a német válogatott új kapitánya

Bejelenthetik ma a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: több mint valószínű, hogy érvényesül a papírforma, és Hansi Flick lesz Joachim Löw utódja.

A Bayern Münchentől távozó szakember már a német szövetség (DFB) székházában van, és hamarosan aláírja szerződését – írja a Bild.

Mint ismert, a nyári Európa-bajnokságot követően Löw 15 év után távozik posztjáról. A 61 éves tréner 2006 óta a német válogatott szövetségi kapitánya, eddig 191 alkalommal irányította az együttest, amellyel 2014-ben csúcsra ért, Brazíliában világbajnokságot nyert. 122 győzelem mellett 37 döntetlen és 32 vereség a mérlege.

Flick 2019 novemberében vette át a Bayern irányítását, még ebben az idényben megnyerte a csapattal a Bajnokok Ligáját, a Német Kupát és a Bundesligát is. A mögöttünk hagyott kiírásban a bajnokságot ismét behúzta, időközben pedig megegyezett a vezetőséggel, hogy felbontja eredetileg 2023-ig szóló szerződését.

A Bild szerint Flick – aki korábban Löw segítője volt a válogatottnál – a 2024-es hazai rendezésű Eb végéig kötelezi el magát, és évi 6,5 millió eurót kereshet majd.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F CSOPORT
1. FORDULÓ (június 15.)
18.00: Magyarország–Portugália (Budapest, Puskás Aréna)
21.00: Franciaország–Németország (München, Allianz Aréna)

2. FORDULÓ (június 19.)
15.00: Magyarország–Franciaország (Budapest, Puskás Aréna)
18.00: Portugália–Németország (München, Allianz Aréna)

3. FORDULÓ (június 23.)
21.00: Portugália–Franciaország (Budapest, Puskás Aréna)
21.00: Németország–Magyarország (München, Allianz Aréna)

kep3

Meglepő döntés: ő lett az évtized művésze

Drake az évtized művésze lett, Pink Ikon-díjat kapott, The Weeknd nyerte a legtöbb, összesen 10 díjat vasárnap éjjel a Billboard Music Awards gáláján.

Drake kanadai rapper eddigi rekordmennyiségű díjainak számát 29-re növelte és megkapta az Évtized Művészének járó elismerést is. A rapper 2009-ben került először a Billboard 100-as listájára, azóta neki lett a legtöbb listás dala a világon, összesen 232. Vasárnap ő lett a legtöbbet streamelt dalok díjának nyertese is.

Pink amerikai énekesnőnek ítélték oda az Ikon-díjat. A művészhez a színpadon csatlakozott kilencéves lánya, akivel akrobatikus légtornász-mutatványt adtak elő a Cover Me In Sunshine című dalra.

Az NBC televízión közvetített show egyik előre felvett produkciója volt Pink és Willow Sage Hart szereplése. A Nick Jonas vezette díjátadó élő részei szabad téren zajlottak, maszkot viselő nézőközönség előtt.

kep2

A legtöbb díjat, összesen tízet The Weeknd vette át, a 16 jelölésből övé lett többek között a legjobb előadó, a legjobb férfi előadó, a Blinding Lights című dalért a Hot 100 lista legjobb dala, valamint After Hours című lemeze a legjobb r&b album díja is.

A néhai Pop Smoke rapper posztumusz öt díjat nyert, ő lett – egyebek mellett – a legjobb új előadó, a legjobb rapelőadó, debütáló lemeze a legjobb rapalbum. A tavaly otthonában meggyilkolt rapper helyett a díjakat édesanyja vette át.

A gálán fellépett DJ Khaled, H.E.R., Migos, Alicia Keys, akit Michelle Obama volt first lady jelentett be, Karol G, a twenty one pilots, a DuranDuran, Jimmy Jam & Terry Lewis, a Jonas Brothers és a Glass Animals.

Hatalmas meteor Magyarország felett

A szemfülesek egy hatalmas meteort láthattak Magyarország egén.

A meteor a légkörbe érve óriási fénycsóvát húzott maga mögött, melyet szabad szemmel is lehetett látni hazánk felett. A ritka, ám annál döbbenetesebb látványt hazánk több pontjáról is lehetett látni éjfél után pár perccel.

meteor az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek (meteoroidok) keltenek a légkörben, miközben, a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt. Népies nevük hullócsillag.

babona szerint ha valamit kívánunk a jelenség megfigyelésekor, akkor az beteljesedik. Ha egy hullócsillag kiemelkedő fényességgel jár, tűzgömb névvel illetjük (hangrobbanás esetén: bolida), és a zuhanás után esetleg megtalálható kőzetanyagot meteoritnak nevezzük.

Vannak rajmeteorok, amelyek az év egy időszakában térnek vissza mindig.[1] Ezek a rajok üstökösökkisbolygók anyagából keletkeznek, és nagyjából azzal azonos pályán keringenek a Nap körül. A fiatalabb rajok kevésbé oszlanak szét a pálya mentén.

A meteorok másik csoportja a sporadikus meteorok. Ezek nem köthetőek meteorrajokhoz, az év minden szakaszában hullanak. Megfigyelhető, hogy hajnalban több hullik belőlük. Ekkor a Föld mozgásirányában helyezkedünk el (ábra), míg a haladási iránnyal ellentétesen csak a leggyorsabb szemcsék érik el a földi légkört.

Hazánkban Konkoly-Thege Miklós hatására kezdtek el foglalkozni szimultán meteorészleléssel, azaz a meteorok két helyről történő egyidejű megfigyelésével (1905 környékén). Terkán Lajos számolta ki az észlelésekből a radiánspontokat és a magasságadatokat. Magyarország jelenleg is előkelő helyet foglal el az amatőr meteorészlelések terén.

kep1