Itt vagyok

Az HBO új sorozata: Eufória (videó)

 

Azok, akik rendelkeznek HBO GO-szolgáltatással, a legújabb remek filmek és sorozatok birtokosai lesznek, így az Eufóriát is bármikor elkezdhetik nézni.

Kössék fel a gatyájukat! A csatorna nem viccel – az ugyancsak Eufória című izraeli sorozat alapján megalkották annak még nyomasztóbb és elkeserítőbb, 18 éven aluliakról szóló változatát.

A történet a millenium után született, 16-17 éves tinédzserekről és problémáikról szól. Mire is gondolunk ennek kapcsán először? Szülők, pasik, csajok, buli és suli: a legnagyobb gondjaikat ezek teszik ki a fiataloknak. Gondoltuk eddig! Ebben a sorozatban ugyanis sokkal többről van szó, mint hétköznapi tinigondokról.

Éppen ezért ajánljuk  minden olyan felnőtt figyelmébe a szériát, akinek ilyen korú gyermeke van. 

A híres rendező, Barry Levinson (aki többek között az Esőembert is rendezte) fia, Sam nevéhez köthető a sorozat, aki végre felvállalta, hogy szabadon beszél a tizenéves generáció valós, súlyos problémáiról.

Figyelem, innentől egy kis spoilerezés következik!

A történet egy, a körülményekhez képest már szinte ijesztően normális családból származó gimis lányról, Rue-ról szól, akit az elképesztő színésznő, Zendaya alakít. Belelátunk otthonos, kertes családi házukba, megismerjük a gondoskodó anyát, a kedves húgot, aki bálványozza nővérét. Aztán kezdődik az első sokk: a történet mindjárt úgy indul, hogy Rue hazatér az elvonóról, ahova egy brutális drogtúladagolás után került.

64425074_344564302889595_2131522129282698551_n

Később megtudjuk, hogy az édesapja elvesztése miatt kapott nyugtatókra szokott rá, így került bele abba a körforgásba, amiből csak nagyon kevesen tudnak épen kijönni. A következő sokk az, amikor látjuk, a lánynak esze ágában sincs lemondani azokról a szerekről, amik hatására végre nem érzett semmit. Miközben Rue életét követjük végig, megismerjük barátai, iskolatársai mindennapjait is, akik hasonló gondokkal küszködnek – ezzel elkezd olyan mélységeket ölteni a történet, amivel rádöbbenünk az elkeserítő valóságra.

54513492_399937494169533_8636813874867960304_n

A sztori egy szinte megemészthetetlen szerelem köré épül: Rue beleszeret a városba újonnan költöző transznemű Jules-ba, akit egyébként a nála legalább 20-25 évvel idősebb, perverz férfiak vonzanak.

61601858_2268967119867819_5930891552633654879_n

Ha esetleg az “elvetemültnek” tűnő történet önmagában nem lenne elég nyomasztó, akkor is annak éli meg a néző a remekül komponált epizódok, kameraállások és helyszínválasztások miatt. Mindenre rápakol még egy lapáttal a zeneválasztás, ami egyszerűen eszméletlenül passzol az összes jelenethez.

Bár az Eufória csupán egy kitalált történet, mégis meglehetősen közel áll a 2019-es valósághoz.

PH