világutazó

Párizs

 

Már maga a szó sok gondolatot elindít bennünk, hisz Matisse-tól Kassákig, Picassotól Adyig, mennyi kép, hány sor mesél Párizsról? De Párizst elmesélni nem lehet, Párizshoz idő kell. Megkóstolni persze lehet, mint a vörösbort eldugott helyeken, de ha érezni akarod, sokat kell ott lenned. A Montmartre, Pigalle, a Père Lachaise, a kommunárok fala, a nagyok sírjai, az Eiffel-torony, ahonnan messze ellátni és ha fúj a szél, úgy érzed magával visz.

Egy rövid utat mesélek most, csak egy kis részt a városból, a másik oldalt majd máskor. Most kávé és croissant, a vörösbor majd nyáron, vagy ősszel. Kezdjük az öreg hölggyel…tour Eiffel az Avanue Anatole France 5, mert címe is van a hölgynek. A megközelítést a Trocadero felől ajánlom, a metro-amiből sok van, de jól kiismerhetőek a vonalak-, odavisz. Ott már látjuk a torony csúcsát, arra indulunk és amikor két tömb között egy kis utca végén meglátod teljes pompájában, nos, megéri a sétát. Én mindig gyalog megyek, ha lehet, egy várost autóból nem lehet érezni. Ez a program majd’ húsz kilométer volt, plusz 78 emelet az okosóra szerint. De minden méter megérte. Szóval, a torony. Most nem mesélem el, hogy 1889-re épült, a wikin megtalálod a száraz adatokat. DE a 300 méter felfelé azért benne van az ember lábában estére. Lehet persze lifttel menni, (kb 15000 ft), de ha már ott vagyok, megnézem közelről a szerkezetét. Két emelet, nagyjából 750 lépcső, amikor megelőztek vidám fiatalok, kérdezték, miért hagyom, mondtam, hogy a hatszázadik lépcsőnél kiveszett belőlem a versenyszellem. De megéri minden lépés, hisz együtt mozogsz a szerkezettel, finoman billen a szélben, nem is lehetett most feljebb menni, mert ha ngy a szél, a teteje veszélyes lehet. Bár a kaland megérné…

61168925_1054932188044720_343470196813463552_n
Aztán fent egy kávé, alattad a város, lent nyüzsögnek a felfelé törekvők és aztán beállsz a sorba és elindulsz lefelé…lent aztán merre tovább? Louvre, Notre Dame, végülis mindegy, ha már lépcsős nap, legyen a Diadalív. Az sem sokkal magasabb, mint egy tízemeletes ház, viszont a tetejéről látod Párizs fényeit, a sugárutakat és elgondolkodsz, hogy itt ahol állsz, valamikor Napoleon a Grande Armée dicsőségére emeltette Titus diadalívének mintájára. A császár elbukott, de a Diadalívet mégis befejezték, mert a napóleoni csaták mintegy 158 helyszínének – köztük Győrnek is Raab néven és a korszak összesen 660 tábornokának állítottak emléket a császár végakaratának megfelelően. A Diadalív számos eseménynek adott és ad otthont: 1840-ben Napóleon császár hamvait először ide szállították, 1885-ben Victor Hugónak itt adták meg a végtisztességet, 1919-ben az antant ünnepelte itt győzelmét az első világháborúban, majd 1944-ben Párizs felszabadulása alkalmából parádéztak itt a franciák. A francia nemzeti érzés egyik szimbólumaként mind a mai napig kulcsszerepe van számos nemzeti ünnepnapon, így július innen indul a Concorde tér felé a hadsereg felvonulása.

A Diadalív tetejére a Champs-Élysées felőli pillérekben csigalépcsőkön keresztül lehet felmenni és onnan csodálatos kilátást biztosít a nevéhez hűen csillag alakú Étoile térre és a boulevard-jaira, így a Champs-Élysées-re, a Défense negyedre, ahol a Diadalív párja, a Grande Arche látható. Egy napra ennyi elég is, egy jó vacsora, szinte bárhol lehet találni mendenféle nációbéli ételeket, kínaitól a marokkóin át az összes volt gyarmatokig.

61719739_1248407652000936_6084976954778320896_n

Egy másik nap, mikor esős délelőtt volt, a Louvre, a Notre Dame és mire jó idő lett, a Père Lachaise jó programnak ígérkezett.
A Louvre megfizethető, (15 €), hatalmas és követhetlen. Ha a tömeg után megyünk, a fő látnivalókat nem téveszthetjük el, bár hihetetlen, hogy milyen remekművek mellett mennek el az emberek a cél felé sietve. Delacroix mellet elrohanva a Monna Lisa a cél, igen, Monnna, így helyes, csak az idők folyamán a hibás írás maradt meg az emberekben, mint nálunk a Sissi, aki Sisi helyesen, de ez most nem érdekes. De nincs gond, mert a franciák mindkétféle írással kiírják, merre kell menni. A kép előtt különös élményben van része az embernek. Ugyanis senki, vagy nagyon kevesen nézik a képet. Háttal állnak neki és a telefonon nézik, csücsörítve, dokumentálva, hogy ő itt volt. Pedig egy olyan kép előtt állnak, amit Leonardo húsz éven át festett, vannak llyan részletei, ahol több, mint ötven rétegben tette fel a festéket és így sincs a réteg egy milliméter. Ez a háttal álló habitus megfigyelhető minden mestreműnél, a szamiothrakéi Niké, vagy a műloszi Aphrodité, (ahogy többen ismerik: a miloi Vénusz, csak én szeretem az eredeti, archaikus neveket), mindenhol magukat fotózzák az emberek, ahelyett, hogy a műveket csodálnák. Én mintegy hat órát töltöttem el a múzeumban és több, mint nyolc kilométert tettem meg, de nem csalódtam és mindenkinek azt ajánlom, nagyon jó cipőt vegyen fel.

Tovább a Notre Dame-ba, könnyű séta az Ile de la Cité-re. De lehet metróval is, 4-es vonal Saint Michel vagy Cité állomás. Belépő nincs, csak a toronyba, 8,50 €. A Notre-Dame Párizs legismertebb gótikus temploma, a Párizsi főegyházmegye főszékesegyháza. Jelentése “mi Asszonyunk”. 1163-ban III. Sándor pápa tette le az alapkövét, majd 150 évig építették, a forradalom alatt lerombolták, aztán újjáépítették. Szóval kalandos sorsa volt. Maga a templom keresztboltozatos, három díszes kapuval, rózsablakokkl és rengeteg látogatóval. De azért lehet helyet találni a gondolkodásra, imára az öt hajó között. Érdemes megnézni az orgonát, mely a világ egyik legszebb hangú orgonája, 7800 síppal, öt manuállal és 113 regiszterrel. A rózsaablakok szintén csodálatos látványt nyújtanak, főleg napsütésben, amikor szinte olyanok, mintha lángolnának.

Ha már a lélek megkapta a magáét, merüljünk el kissé a túlvilági gondolatokban is. A Père-Lachaise temető (franciául: Cimetière du Père-Lachaise; hivatalos nevén: cimetière de l’Est, „keleti temető”) Párizs legnagyobb temetője (48 ha), a Boulevard de Ménilmontant-on található. A Philippe Auguste metrómegálló (a 2-es vonal) közelében van a főbejárat, míg a Père Lachaise megálló (2-es vagy 3-as) 500 méterre van az oldal felőli bejárattól. A temetőben több, mint 150 híres ember sírja található, a főbejáratnál balra van egy portásházikó, ennak az oldalán QR-kóddal le lehet tölteni a rérképet, angol, olasz, német nyelveken, vagy a főépületben lehet kérni térképet és van angol nyelven vezetés is. Én a megyek és találok, amit találok módszer mellett döntöttem, bár volt pár célpontom, például Gerda Taro, Yves Montand, Delacroix és még pár hasonló név.

61748321_1125041364370841_3413414929099653120_n

Így aztán teljesen véletlenül botlottan Victor Noir sírjába, ami kissé mrghökkentő, több okból is. Az egyik, hogy mész békésen és egyszecsak előtted fekszik egy zsakettkabátos halott felöltözve, cilindere elgurult, keze szétcsapva és a slicce körül mintegy glóriaként fénylik a bronznadrág. Noir nagy nőcsábász volt, de híressé a halála tette. Újságíró lévén a császárságot rendszeresen támadó La Marseillaise című lap újságírója lett és mint ilyen vitába keveredett I. Napóleon öccsének, Luciennek Pierre nevű fiával és Paschal Grousset (a szerkesztő) párbajra hívta Pierre-t. Hogy mi történt, pontosan nem derült ki, de a párbajmegbeszélésen Pierre mellbelőtte Noirt, aki a helyszínen meghalt. A herceg azt állította, Noir megütötte, Grousset ezt tagadta: szerinte a gyilkos lövés előtt nem érte fizikai inzultus az uralkodó unokatestvérét. A bíróság elfogadta a herceg védekezését, és 1870. március 21-én felmentette.

Az újságíró sírját Aimé-Jules Dalou francia szobrász készítette. A síron fekvő emberalak a szalonkabátos Victor Noirt ábrázolja, ahogy elterült a földön a halálos lövést követően. A szobrász igen valóságosan ábrázolta Noirt, erősen dagadó ágyékkal. Ennek köszönhetően az a legenda terjedt el, hogy a szobor csodatévő erővel bír: termékenységet és szerelmet hoz. Meg kell csókolni Victor Noir száját és meg kell simítani a nadrágja alatt dudorodó férfiasságát és egy szál virágot kell tenni a cilinderébe. A nők látogatásától a szobor ágyéki része és a szája is bronzsárgán ragyog. 2004-ben a temető vezetősége kerítéssel vette körül a sírt, hogy megakadályozza a buja jeleneteket. De egy hét múlva a Szabadság, Egyenlőség, Nőiesség elnevezésű, a kerítés lebontására szerveződött csoport tiltakozott és a vezetőség lebontotta a kordont. Hja, kérem, ha demokrácia, akkor szabad a csók, még a temetőben is. Most ennyi fért bele, de szerencsére Párizs tartogat még számunkra csodákat, majd azt is megnézem és akkor azt is elmesélem.

,,Minden ideköt, de szeretek világot látni”

 

A hazai celebvilág egyik tehetséges fotósa, aki fiatal kora ellenére már a nemzetközi karrierét építi, rendezvényeket szervez és képtelen kicsit is lassítani – Vojcehovszkij Richárddal beszélgettünk.

Táncosként kerültél be a média berkeibe. Hány évesen kezdted és milyen műfajban táncoltál?

Elég korán belekerültem a „mélyvízbe”. Tizennégy éves koromban mentem el az első táncórámra testvérem indíttatásából, és pislogni sem tudtam, félévre rá már egy tehetségkutató műsorban találtam magam. Hip-hop táncstílust fúzionáltunk kortárs tánccal és akrobatikus elemekkel, emelésekkel. Nem a versenyzésen volt nálunk a hangsúly, sőt egy idő után csak fellépéseket vállaltunk, így rengeteget utaztunk külföldre is – akkoriban négy-ötszáz rendezvény vendégei lehettünk. Tánciskolát is vezettem száz diákkal négy évig; iszonyatosan szerettem tanítani: jó érzés volt látni az emberek szemében a motivációt, hogy ők táncosok akarnak lenni, és az én tudásomban bíznak. Természetesen ez nagy felellőséggel is járt számomra. Az általam istápolt csapat egyből országos első helyezést ért el.

Egyéb (8)

Hogyan indult a fotográfus karriered?

Mindig is érdekelt a fotózás, már a telefonommal is állandóan képeket készítettem. Amikor a táncból lett egy kis pénzem, vettem egy fényképezőgépet magamnak, és elkezdtem hobbiból fotózni. Az elején minden munkát elvállaltam – ismerősöknek, barátoknak dolgoztam, majd saját projekteket is vittem, és szépen lassan elkezdtem influenszerektől, celebektől felkéréseket kapni. Őket főleg a TV-s múltamnak köszönhetően ismertem, az adta nekem a támpontot és a kontaktjaim nagy részét a karrierem elején. Pont egy hazai híresség, Majka ejtett el egy poént, ami miatt abbahagytam a fix tánc karriert egy labilis fotós jövőért. Rádöbbentem, ha tényleg a fotózással szeretnék foglalkozni és egyre feljebb nyitni, nagyobb cégekkel, komolyabban együttdolgozni, akkor választanom kell. Egyrészt az idő és energia miatt, másrészt azért, hogy komolyan vegyenek. Ezek szerint jó döntés volt!

Minek köszönheted a népszerűséged, hogy megannyi hazai és külföldi hírességet fotózhattál?

Azt vallom, hogy nem elég, ha valaki jó a hivatásában, rengeteg más is hozzáad ahhoz, hogy a végeredmény sikeres legyen. A kapcsolatépítés nálam az egyik legmeghatározóbb tényező, sokféle rétegben próbálok helytállni, ezért is jöttek az életembe a rendezvények szervezése is. Ami miatt népszerűségnek örvendek hazai, illetve külföldi hírességeknél az az, hogy náluk nagyon fontos a szimpátia, a lazaság és a fotózás/forgatás gördülékenysége. Alap dolog természetesen a produktív, profi munka, de azt a lehető legkevesebb kínnal szeretik. A rutinom mellé kreatív gondolkozás is párosul – ez a két dolog együtt adja a sikeremet.

Egyéb (7)

Ki az, akinek mindig kikéred a véleményét munkáid kapcsán? Van mentorod?

Számomra testvérem véleménye a legmeghatározóbb, az ő szavára adok szakmai szempontból, hiszen ő is fotózik. Nemcsak a szépet és a pozitívat látja munkáimban, ráadásul a legtöbb kritikát tőle kapom. Sosem azt mondja, amit hallani akarok, mindig képes elfogulatlan lenni velem szemben. Nem vagyunk egyformák, ő sokszor a negatív következményekre világít rá, de ebből mindig tudok merítkezni, hiszen jó hallani egy másik szemszöget is. Mentorom nincs, de rengeteg ember inspirál szakmailag külföldről, valamint családom és barátaim mindenben mögöttem állnak.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Egyfolytában igyekszem képezni magam, folyamatosan próbálok tanulni, így mindig a legfrissebb munkáim között vannak épp a kedvenceim. Nagyon büszke vagyok a 2017-es Playboy decemberi címlapanyagomra, amit Budai Brigiről készítettem. Akkor főleg glamour/fashion témában dolgoztam, ma már inkább a reklámfotózásban szeretnék előre törni. A TripToTheMoon RTL-es televíziós sorozathoz is nagyon jó emlékek fűznek: én készíthettem el az imidzsfotókat, aminek a keretein belül egy hónapig utazgattunk Európában. Ezen kívül nemrég fotóztam a Barátok közt 20. jubileumi kampányát. Szerencsére egyre több nagyobb cég keres meg reklámfotózások és kampányfilmek kapcsán, aminek nagyon örülök, hiszen ezen a vonalon szeretnék tovább fejlődni.

Nemrég elindítottátok a Blacklist BP bulisorozatot a Lockban. Mi a célja ezeknek a rendezvényeknek?

Legjobb barátommal, Chris Vance-szel (Vivien Vance Ceo) vágtunk bele a rendezvényszervezésbe hobbi gyanánt, akivel már a kezdetekkor nagyon megtaláltuk a közös hangot. Mai fiatalként mi is szeretünk folyamatosan menni, pörögni, jó zenékre bulizni, ezért is kezdtük el a Blacklistet. Szerettünk volna egy kis külföldet hozni a budapesti éjszakába. A Lock Club tökéletes helyszín az eleganciája, férőhelye és elrendezése miatt – itt tudtuk a legideálisabb módon megvalósítani az elképzeléseinket.

Krisz és én is rengeteget utazunk külföldre, ezekből a tapasztalatokból és élményekből akartunk új ízt, új színt hozni az itthoni éjszakai életbe. Többször jártunk együtt Dubajban, London, Ibiza stb. és az ottani bulik nagyon inspiráltak minket – jó volt látni, milyen látványosan oldják meg kint a bottle service-t, mindenféle show-elemekkel fűszerezik az italok kihordását. Egy afroamerikai srác a dj-nk, aki nagyon jól hozza a külföldi hangulatot, hiszen tudja, mi szól külföldön a legmenőbb klubbokban. Bárki jöhet ezekbe a bulikba, de mindig van face control és a ruházatra is nagyon odafigyelünk a reputáció és a rendezvény jellege miatt.

Egyéb (10)

Mit jelképez rajtatok a maszk?

Nincs jelképük, csak izgalmassá teszik a rendezvényeket, és egy jó brandet rájuk lehet húzni. Annyira megtetszett a vendégeinknek, hogy a lányok ezekben a LED-es maszkokban szervírozzák fel a kért italokat, hogy most már mindenféle álarcot, majom fejet, szürreális figurát belecsempészünk egy-egy buliba, hogy mindenki számára emlékezetes maradjon az éjszaka. Marketingszempontból is jó taktika, hiszen rengetegen levideózzák a showt, amit csinálunk, így terjed a hírünk a közösségi médiában.

Kivel volt a legjobb együttdolgozni?

Nagyon szociális típus vagyok, könnyen megtalálom mindenkivel a közös hangot. Nincs kifejezetten ”legjobb volt veled dolgozni” személy, rengeteg hírességgel imádom a közös munkát. Ilyen például Josh Cartu, a kanadai származású Ferrari-pilóta és luxusautógyűjtő üzletember, de mindig élmény a munka többek között Zimány Lindával, Tolvai Renivel, Majoros Péterrel, Tóth Gabival, Vasvári Viviennel, Kárpáti Rebekával, hogy említsek egy pár nevet. Velük nemcsak jó fotók születnek, hanem jól is érezzük magunkat együtt, közel állnak hozzám barátként is. Még nem igazán terjedtem el a Fashion magazinok világában, nagyon szeretnék, de nem olyan könnyű ezekbe a berkekbe bekerülni.

Jelenleg milyen fotózásokat vállalsz?

Ahogy kezdek egyre feljebb jutni a ranglétrán, szűrnöm kell a munkákat. Jelenleg csak reklám fotózásokat/videózásokat vállalok cégeknek, magánembereknek.

A Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatója vagy, de nem fotográfus szakon. Érdekel a marketing világa?

Igen, METU-s vagyok és hamarosan végzem, már elkezdtem a szakdolgozatomat is – igyekszem több lábon állni. Az egyetem előtt öt évet tanultam az akkor még Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskolában, tehát nem új fogalom számomra a kereskedelem és a marketing. Számomra a brandépítés nagyon fontos, emiatt is szól bele az életembe a marketing. Tudnom kell, hogyan adjam el magam, miként építsek fel egy másik márkát – enélkül nem lennék ott, ahol vagyok.

Egyéb (6)

Mit adott neked Budapest?

Amikor hirtelen nagyot ívelt felfelé a karrierem, megfordult a fejemben, hogy kiköltözöm Dubajba és ott építem tovább, de végül ez nem így lett. Huszonhárom éves koromra szinte bejártam a fél világot: szemtanúja voltam az indiai nyomornak, jártam Szaúd-Arábiában, Kínai nagyfalon, Mexikóban, éltem egy nyarat Kanári-szigeteken, láttam a hatalmas csillogást és a luxust Amerika számos pontjain, voltam egyhónapos körutazásokon Európában is, de a végén mindig olyan jól esett hazajönni. Sosem költöznék el, mert itt van a családom és a barátaim, de a nemzetközi karrier számomra nagyon fontos, emiatt utazom ennyit.

Budapesten úgy érzem, minden megvan. Gyönyörű a város, van benne éjszakai élet, télen, nyáron és minden időszakban imádom. Bár az átlag magyar gondolkodást néha kevésbé tolerálom, mégis megtalálom azokat a személyeket itthon is, akik motiválnak engem, viszont sokszor hiányzik az amerikai, laza mentalitás.

Száz szónak is egy a vége: Live.Work.Create

PH