színésznő

,,Nekem a valóra váltható álmokat jelenti Budapest” – Tóth Zsuzsi

Szóbeli, ,

 

Kiskorában ezer elképzelése volt arról, hogy mi szeretne majd lenni, de a szíve mélyén mindig is tudta, hogy a színészet az ő útja. Nemhiába, ugyanis a rendkívül tehetséges Tóth Zsuzsi mesélt most magazinunknak eddigi pályafutásáról és sikereiről. Számos színpadi szereplést tudhat már a háta mögött, de alkalmanként a képernyőkön is találkozhattunk vele.

Mesélj egy kicsit magadról a BP Magazin olvasóinak. Mióta érdekel a színjátszás, valamint mikor döntötted el, hogy erre a pályára lépsz?

Azt hiszem, ez már egészen pici koromban kezdődhetett. Az egyik tanárom azt mondta, hogy az a jó színész, aki soha nem nő fel igazán. Igaza volt, hiszen ha visszaemlékszem a gyerekkoromra, akkor olyan beleéléssel tudtam felvenni az üres kagylót és tárgyalni az elképzelt ügyféllel, olyan átéléssel tudtam nyomkodni a játék pénztárgépbe a számokat, és adtam el a bátyámnak a kövekkel teli zacskót, mintha tényleg élesben történne. Bámulatos, hogy egy gyerek milyen önfeledten és belemélyedve tudja eljátszani az orvost, a nővért vagy akár a tanítónőt. Azt hiszem, ezt az érzést kell megtartani. A játékkedvet. Talán valamikor akkoriban fogalmazhatódott meg bennem, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. De istenigazából tizenkét évesen álltam először színpadra, amikor az egyik osztálytársammal rendeztünk egy darabot. A Grincset írtuk át, aminek én játszottam a főszerepét. Az előadás nagy sikert aratott az iskolában, és a bevétel teljes részét a Hetényi Géza Kórház gyermekosztályának adományoztuk. Ott indult az egész. Hiába sodródtam ki néha, mindig visszataláltam erre az útra.

A mai napig szerepet játszik az életedben a jótékonykodás?

Az ember sajnos hajlamos elfelejteni, hogy nem csak a közvetlen környezetének fontos segíteni. Én is sokszor beleesek ebbe a hibába. Alapvetően tévhit, ha azt gondoljuk, csak pénzzel lehet segíteni. Fontos, ha az embernek nincs is lehetősége, legalább egy öleléssel, egy kedves szóval vagy akár egy beszélgetéssel hozzájáruljon ahhoz, hogy a másik embernek jobb napja legyen. Ne rohanjuk el, ha észrevesszük az utcán, hogy valakinek szüksége van támogatásra, akár csak egy jó szóra, mert az élet megvár. Sőt akkor vár meg igazán. 

Hogyan indult a profi színészi pályafutásod?

Gimnáziumban dráma tagozatra jártam, ami után felvettek a Pesti Magyar Színiakadémiára Lengyel Ferenc osztályába. Igazság szerint nem tudom, hogy hol vagy hogy indult el pontosan, mert az ember sosem tudhatja, hogy hogyan kezdődik egy szerelem. Összességében azt hiszem, hogy szerencsésen indult, mert az akadémia után egyből a Veszprémi Petőfi Színházban kezdtem Shakespeare Sok hűhó semmiért című. darabjával. A mai napig nagyon hálás vagyok az osztályfőnökömnek és a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának, mert hittek bennem annyira, hogy ezt a szerepet rám bízták. Az emberek kívülről nem látják, hogy milyen utat jártál be, hiszen általában csak a sikereidről hallanak, a bukásaidról nem. Pedig abból is kijutott bőven. De ez így van jól, ebből mind tanultam. 

A családod miként fogadta, hogy színészi pályára lépsz?

Azt éreztem édesanyámon, hogy akkor lesz ő boldog, ha azt látja, örömömet lelem abban, amit csinálok. Ő pedig ezt látja rajtam, hogy boldog vagyok, így őt is boldoggá tettem.

Mit szeretsz leginkább a munkádban?

A színház a pillanat művészete, és talán ezt szeretem benne a legjobban. A soha meg nem ismételhető pillanatokat, azt hogy a színpadon csak egyszeri alkalom van megélni egy adott pillanatot, ahogy az életben is. Folyamatosan feszegeted a határaidat, mind testileg mind szellemileg. A képzeleteddel, az emlékezeteddel és a lelkeddel játszol, ami nem könnyű feladat. Sokszor fájdalmas újra és újra előhozni magadból olyan emóciókat, amiket mások szeretnek jó mélyre temetni. De ennek is megvan a maga szépsége. Mintha egy pillanatra a múlt és a jelen tényleg találkozna. Igazából csodálatos érzés.

IMG_0844

Kezdetekben mi jelentette a legnagyobb kihívást számodra?

A beszédtechnika. Sok hanggal megkínlódtam. Anyukám rádiós, ezért gyerekkoromtól kezdve nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a bátyámmal szépen megtanuljunk beszélni. Később pedig rájöttem, hogy egy színésznél ez egy örök képzés, ugyanúgy, mint a szellemi, fizikai, testi kondíció. Örök tanulás ez a szakma, és itt persze nem csak a szövegekre gondolok. Itt tényleg holtig tanul az ember.

Több előadásban, filmben és sorozatban is szerepeltél már. Melyik áll közelebb hozzád?

Nehéz lenne választani. Azt hiszem, mindig az áll hozzám közelebb amelyiket éppen csinálom. A színház egy másik család. Olyan emberekkel találkozhatsz, akikre mindig, minden helyzetben számíthatsz. Ilyenkor persze ott vannak a jó öreg vérre menő viták, amiknek általában ölelés a vége. Pont mint otthon. A film pedig maga a varázslat. A 21. században végképp. Szinte mindent létre lehet hozni, amit az alkotók elképzelnek, a határ a csillagos ég. Jó egy varázslatnak a részese, az egyik titka lenni. Mindkettő szerelem a javából. 

Ki volt a leghíresebb színész, akivel együtt dolgozhattál?

Számomra nagyon inspiráló volt együtt dolgozni a Konyha című előadás során Hunyadkürti Istvánnal, Tordi Gézával, Balsai Mónival, Kálid Artúrral és még sorolhatnám. Sokan voltunk, és fantasztikus csapat volt. Rengeteget lehetett tőlük tanulni egy próbafolyamat alatt. Veszprémben együtt játszottam Gál Tamás és Kiss Szilvia felvidéki színészházaspárral, akikből rengeteget inspirálódtam. Velük a mai napig tartom a kapcsolatot, ugyanis nem csak szakmailag, hanem lelkileg is előrevittek. Lengyel Ferenctől szintén rengeteget tanultam. Nagyon hálás vagyok, hogy ő lehetett az osztályfőnököm.

Mi volt az a pillanat, amibe visszamennél?

Ó, több ilyen is van. Sok szép pillanatot kaptam az élettől és sok rosszat is. Hajlamos vagyok átsiklani a sikerek és a örömteli pillanatok felett, mert maximalista vagyok és mindig többet és jobbat várok el magamtól. Pedig ezeket a pillanatokat meg kell élni. Ahogyan a rosszat is, amit persze értelemszerűen mindig a kelleténél sokkal jobban megélek. Vicces, de szeretek szenvedni. Ha mélyponton vagyok, ráteszek még egy lapáttal akár egy keserű hangulatú zenehallgatással. Remélem nem csak én vagyok ezzel így. Belecsöppentem abba a világba, ahol az emberek mindig rosszabbra számítanak, pedig mindig jobbra kellene. Talán ez a küldetésem. Visszakanyarodva a színházra, az mindig egy csodálatos pillanat, amikor a nézőtéren csend van. Olyankor mintha megjelenne egy angyal, de ezt inkább törekszem újra és újra megteremteni és nem visszamenni. 

Hogy telik egy átlagos napod?

Kaotikusan. Sokszor szétszórt vagyok és nem mindig sikerül utolérnem magam. Általában rohangálok jobbról balra, de ez változó. A helyzet az, hogy én sajnos inkább éjjeli bagoly vagyok. Szeretem inkább később kezdeni a napot és később befejezni is. Mostanában próbálom ezt visszaszorítani, mert egyre jobban tolódott ki. Alapvetően reggel nyolc körül kelek, amit próbák követnek, utána igyekszem a délután folyamán minden plusz munkát, többek között a Művészbejáró c. vlogunk stúdió, illetve utómunkáit megcsinálni, ami után sietek vissza a próbára. Ha belefér egyszer-egyszer elmegyek edzeni, amit sokszorosítani kellene, mert az utóbbi időben elhanyagoltam. Amikor forgatásokról van szó van, hogy 14-15 órákat kell talpon lennem, akkor kevésbé van időm másra. 

Mindig a színpadra vágytál, vagy voltak más elképzeléseid is?

Ezer elképzelésem volt. Kiskoromban egy ideig ejtőernyős szerettem volna lenni, majd hamar kiderült számomra, hogy az nem egy szakma. Anyukám miatt viszont sokáig az újságírás is vonzott, de a szívem mélyén mindig a színészet volt az, ami közel állt a szívemhez.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon vágyom egy nagyjátékfilmre és annak főszerepére. Nemrégiben pedig volt szerencsém belekóstolni a Művészbejáró című vlog kapcsán a háttérmunkákba, pontosabban a vágásba. Ez is egyre jobban érdekel, pedig régebben el sem tudtam volna képzelni. Izgalmas a dolgok mögé nézni, hogy hogyan készül el egy film. Alapvetően ezek, amik érdekelnek a jövőre nézve. Most fennáll a lehetősége, hogy vidékre szerződjek, ami azért jó, mert mindig izgalmas egy új családhoz kerülni.

Mit jelent számodra Budapest?

A szerelmet. A hosszú nyári sétákat. A kávéházi zajokat. Az ébredést és a megnyugvást. A sok-sok nevetést, az utcai váratlan ordításokat, a sírást, a patkányos bácsit a 4-6-on. Budapest maga a színház. Itt minden megtörténhet váratlanul ugyanúgy, mint a színpadon. Nekem az álmokat és a valóra váltható álmokat jelenti Budapest.

 

,,A világon bárhol megállja a helyét a magyar filmgyártás“

Hazai, Szóbeli, ,

 

Gyönyörű magyar színésznő, műsorvezető és modell, akit legutóbb a Korhatáros szerelem Szandrájaként láthattunk a televízióban – Szorcsik Viktóriával beszélgettünk.

Mi vonzott téged a színjátszás világába?

Gyermekkoromtól fogva mindig is a társaság középpontjában éreztem jól magam, már a játszótéren, a homokozóban eldőlt a “sorsom“ – szerettem nevettetni, szórakoztatni más gyerekeket. Ez persze megmaradt mostanra is, csak a homokozót felváltotta a színpad. Korán eldőlt, hogy a színészi pálya az, ami leginkább nekem való és amit szívvel, lélekkel, odaadással szeretnék csinálni. Az első komolyabb szereplésem általános iskola harmadik osztályában kezdődött, mikor édesanyám kezembe adta Petőfi Sándor verseskötetét, és a híres Falu végén kurta kocsma című verssel elindultam a suliban rendezett szavalóversenyen. Nagy sikert aratott az előadásmódom, így nem volt kérdés, hogy a további években is megmérettetem magam. Siker sikert hozott, majd nagyobb vizekre evezve meglovagoltam a városi, megyei versenyeket, ahol szintén élmezőnyben végeztem. Ezt követte az országos verseny, ahol találkoztam az akkori Veszprémi Petőfi Színház igazgatójával, aki ígéretes tehetségnek tartott és felkínált egy lehetőséget, így lettem fiatalon, tizenhét évesen a színház stúdiós növendékeinek tagja. Hat hosszú évet eltöltöttem ebben a remek társulatban, olyan csodás színészekkel, mint Tordai Terike, Kézdy Gyuri bácsi, Trokán Péter, Koltai Róbert, Benedek Miklós, Verebes István, Blaskó Péter vagy Novák Péter. Rengeteget tapasztaltam ott a szakmáról, és megtanultam alázatosnak lenni a hivatásom előtt. Én még a klasszikus neveltetésben részesülhettem; szerencsés vagyok az ott eltöltött éveimért és a fantasztikus szerepekért, amiket eljátszhattam. Majd hívott a nagyváros, Budapestre költöztem, hogy feljebb lépjek a szakmámban. Rengeteg színházban játszottam országszerte – sokat küzdöttem, hogy eljussak oda, ahol most tartok. Minden nap úgy kelek fel, hogy küzdeni kell, menni előre, hiszen az egész életünk egy nagy kihívás és megmérettetés. Én ettől lettem az, aki, így érzem igazán jól magam. Szeretem az életem, és imádom, hogy minden nap tartogat számomra valami újat – ezért lelem örömöm az élet nevű játékban. Az országos ismertséget egy napi sorozat hozta meg
számomra, ahol Judit főnővérként ismert meg egy ország.

Kinek a szavára adsz a legjobban? Van mentorod?

Fontos a családom, hiszen ők azok, akik feltétel nélkül szeretnek és őszintén beszélnek velem. Édesanyámmal mindent megosztok és minden kritikát fogadok, megpróbálom építő jelleggel beékelni az életembe. A szüleim soha nem dicsértek túl egyik szereplésem után sem, inkább visszafogott gratulációt kaptam a televíziós vagy színházi szerepeim után. Úgy érzem, ettől maradtam egyszerű és tisztán látó ember. Nem gondolok többet bizonyos dolgokról, mint amik. Rengeteg ismerősöm van, ám nagyon kevés az őszinte barát, aki véleményére adok. Nagy példaképem Leonardo DiCaprio és Bono. Csodálatos emberek, akik nemcsak a szakmájukban kiemelkedőek az egész világ előtt, hanem követendő és példaértékű, amit az emberiségért és a földünkért tesznek! Csodálom őket, lehengerlő a zsenialitásuk.

Van kedvenc szereped? Ha igen, mi?

Rengeteg kedvenc szerepem van. Imádom, hogy színészként mindig új kihívások elé nézek; annyira izgalmas tud lenni. Persze más a film és más a színház. Nem összehasonlítható. Megvan mindkettőnek a varázsa, mindegyik mástól izgalmas. A filmforgatáson van lehetőséged többször is kihozni magadból a legjobbat és újra felvenni, ha hibázol, míg a színházban erre nincs lehetőség. Ott akkor és ott, abban az adott pillanatban lehetsz jó és megismételhetetlen, így sokkal nagyobb a kockázat. Csodálatos, ahogy a színész működik egy-egy munkafolyamat alatt, és ahogy alkalmazkodik az adott helyzetekhez – ezért imádom. A kedvenc szerepem egy kortárs, magyar író, Thúróczy Katalin Macskalépcső című művében Gitta volt. Mindössze kétszereplős stúdiódarabról beszélünk másfél órában. Két nő, két különböző sors, egymástól eltérő vágyak, amelynek tárgya a férfi. Izgalmas, morbid, tragikus, humoros és kicsit abszurd. Imádtam –
hatalmas ívet lehetett benne hozni színészileg, nagy kihívás volt. Nekem ez volt életem jutalomjátéka eddig.

Sokak számára nagy kedvenc lett a Korhatáros szerelem. Mesélj kicsit a forgatásról, az élményeidről!

A sorozat második évadában debütáltam Szandraként – amikor megkaptam a szerepet, szinte repdestem az örömtől. Egy szuper, és az egész ország által kedvelt sorozat második szériájában kapni egy ilyen lehetőséget fantasztikus érzés volt. Büszke voltam. Csodálatos emberekkel és ilyen stábbal együtt dolgozni felemelő érzéssel töltött el több héten át. Egy ilyen forgatás alkalmával jövök rá, hogy érdemes volt eddig küzdeni. Szerettem minden pillanatát, még azt is, amikor egy hosszú forgatási nap után éjszakába nyúlóan kellett hozni a karakterem. Szerencsére ma már itthon is profin működik ez az iparág. Meggyőződésem, hogy a világon bárhol megállja a helyét a magyar filmgyártás. A remek forgatókönyvek, a fiatal, lendületes rendezők és nem utolsó sorban zseniális színészi alakítások felveszik a versenyt a világ minden országával.Büszkeséggel tölt el, hogy ennek én is részese lehetek.

Mi volt az eddigi karriered legszebb pillanata?
Felsorolni is nehéz lenne, mennyi kedvenc karakter színesíti a pályafutásom. Kiemelni belőle csak egy bizonyosat nem is tudnék, hiszen csodás önmagában mindegyik. Minden szerepemet kedvelem és odaadással, átéléssel tökéletesítem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem. Szerettem Jordán Tamással együtt dolgozni, imádok filmeket forgatni és találkozni olyan nagy színészekkel, mint Agárdy Gabi bácsi vagy Gera Zoli bácsi. Rengeteg állomása volt a pályafutásomnak, és rendkívül színes amplitúdókon mozog a mai napig. Csodának élem meg, és hálával tartozom minden egyes pillanatért.

Mik a további terveid? Van olyan célod, amit a közeljövőben szeretnél megvalósítani?
Sok tervem van még az élet nevű játékkal. Nagy hobbim évek óta az utazás: több mint negyven országban jártam már, és vezetek egy utazós blogot is, a Viktória világát, ahol sajátos stílusban számolok be az élményeimről sok fotóval színesítve. Imádok írni. Azt hiszem, ez az, ami a színészeten kívül feltölt. Utazni kell, mert jó – szuper megismerkedni új emberekkel, kultúrákkal és helyekkel. Amikor csak tehetem, megyek; számomra ez olyan dolog, mint mikor az ember levegőt vesz: szükségem van rá. Ki kell szakadnunk sokszor saját környezetünkből, hogy értékelni tudjuk életünket. Az utazás élménye az egyetlen, amit soha senki nem vehet el tőlünk. Csodálatos bolygón élünk, aminek látni kell minden szegletét. Az élet sajnos túl rövid, így nem mindegy, milyen minőségben, hogyan éljük meg a napjainkat és az adott pillanatot. Nagy vágyam, hogy készítsek egy utazós realityt, ami most nagyot ütne. Öt évvel ezelőtt Thaiföldön készítettem egy pilotot külföldön élő magyar emberekkel. Sajnos nem tudtam szponzorokat gyűjteni rá, mert nem vagyok producer, de hiszek még a mai napig benne, sőt úgy érzem most a legaktuálisabb. Az embernek
több lábon kell állnia – nagy a verseny, és ha ki akarunk emelkedni a szürkeségből, nagyon oda kell tenni magunkat. Ezen dolgozom én is.

Mit adott neked Budapest?

Húsz éve élek Budapesten, ez a város az otthonom. Tudom, a szakmám Budapest-központú, hiszen itt van minden, ami számít. Vidéki lányként viszont én is a nyugalmat keresem hosszú távon, de amíg hajt a vágy, hogy maradandót alkossak, itt a helyem a nagyvárosban. Imádom a nyüzsit, de már a másik oldal erősebb bennem. Sokszor keresem a nyugalmat, szeretem a csendet, amikor nincs semmi zaj és csak a belsőre figyelhetek. Szeretek kirándulni, a természet a lételemem. Minden hétvégén görkorcsolyázom és sokat sportolok, amikor csak tehetem, edzek. Magyarország az egyik legcsodálatosabb helyek egyike. Itt minden megvan, amire az ember vágyik: csodás tavak, hegyek, várak. Budapest mára a világ leglátogatottabb nagyvárosai között van számon tartva. Szeretek reggel felpattanni a rolleremre és végighasítani a rakparton a Duna mellett. Gyönyörű helyen élek és szeretném, ha ez így is maradna.