Koltai Róbert

Koltai Róbert: A közönség szeretete tart fiatalon, életben, forrón

,,Akkor öregszem a leginkább, amikor nincs dolgom. Az nagyon árt.” – mondta valamikor a 75 éves Koltai Róbert. A Jászai-díjas érdemes művész azóta se ad okot az öregedésre; állandó munkában, mozgásban van. Az Indul a bakterház bakterja, a Sose halunk meg Gyula bácsija és még sok színházi és filmszerep gazdája adott interjút a BP Magazinnak – a változatosság kedvéért rohanás közben.

Mindenekelőtt egy aktuális, udvarias, de fontos kérdés: hogy érzi magát mostanában? 

Köszönöm, egész jól. Próbálom magam mindig a lehető legjobban érezni, de ehhez kellenek az elfoglaltságok, és hála Istennek, sok a munka, most is éppen egy forgatásról tartok hazafelé. Ezen kívül rengeteg darabban játszom az ország számos pontján, szóval egész évben nagy a jövés-menés. A József Attila színház Balfácánt vacsorára! című darabját játsszuk együtt Kern Andrással, aztán a Katona József Kamrájában a Mi osztályunkat, míg a Budaörsi Latinovits Színházban Szép Ernő: Kávércsarnokában láthat a közönség.

A most legfontosabbak közé sorolnám Batang felé című darabot, ami egy igen fontos témával foglalkozik, a demenciával. Ezzel a darabbal kaptunk meghívást az Országos Alzheimer Café hálózattól, jelenleg élő szerződésünk van 13 várossal, ahol játszani fogjuk a darabot. A másik lényeges dolog a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban látható Lovagias ügy, ahol Kabos Gyula szerepében vagyok látható. Hatalmas népszerűségnek örvend mind a két darab az egész országban, hiszen tele vagyunk, vagyis voltunk vendégszereplésekkel egész nyáron. Hihetetlen, mennyire szereti a közönség ezeket az előadásainkat. Érdekesség, hogy az utóbbiként említett mind a két nagyszerű darabot Gaál Ildikó rendezte.

A 2006-ben elhunyt Zenthe Ferenccel köztudottan jó barátok voltak. S milyen a sors, éppen a róla elnevezett színházban játszik…

Feri szerintem a valaha élt egyik legjobb magyar színész volt, és az egyik legfantasztikusabb, legszerényebb ember, akit pályám során megismerhettem. Semmilyen színészi allűrje nem volt. Boldog vagyok, hogy a Zenthe Ferenc színházban is játszhatok. A Csocsó, avagy éljen május elseje! című film Tata szerepére kértem fel annó, amit el is játszott felejthetetlenül. Ekkor váltunk igazán jó barátokká és kísértük egymást végig a karrierünk során.

Nyilván már sokszor elmesélte, de a BP Magazin fiatalabb olvasói talán még nem tudják: hogyan került kapcsolatba a színházzal, hogyan talált erre a pályára?

Többszöri próbálkozásra vettek csak fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Amúgy 1968-ban végeztem Pártos Géza osztályában. Hálát adok a mai napig azért a csapatért, akikkel együtt tanulhattam a mesterséget, többek között Vencel Verával, vagy Molnár Piroskával és másokkal. A diploma megszerzése után mentem az akkori kaposvári színházba, ahol részese lehettem a színház felemelkedésének. Olyan rendezőkkel dolgozhattam ott akkor együtt, mint Zsámbéki Gábor vagy Ascher Tamás.

Küzdelmes évek után az első filmem a Sose halunk meg volt. Ebből máig, 25 éve tartó siker lett, amelyet még több alkotás követett, többek között a Szamba, a Csocsó vagy a Világszám!. Hihetetlen még mindig az a tudat, hogy azóta nagyjából 2,3 millióan látták a 9 filmemet a mozikban, ami kimagasló szám és ebbe a máig tartó televíziós ismétléseket milliós nézőtáborát nem is számoljuk.

Színészként mi az ars poeticája?

Mindig az volt a legfontosabb, hogy az összes filmemmel, színházi szerepemmel át tudjak adni valami szépet a közönségnek, amelyben együtt található meg a nevetés mellett a fájdalom is. A mindennapi élet dolgait hoztam felszínre a szerepeimben, hol humoros, hol szomorú köntösben. Nagy siker, hogy ezek a számomra fontos filmjeim nemtől, kortól és generációtól függetlenül fogyaszthatóak és egyben szórakoztatóak lettek, amit a közönség reagálása többszörösen visszaigazolt. Külön öröm, hogy a színházak és magyar közönség a szívébe zárta ezeket a műveket.

Van tervben újabb film akár színészként, akár rendezőként?

Tervek vannak, de most a fővonal a SZÍNHÁZ. Csupa nagy betűvel.

Koltai Róbert

Az embernek valahogy az az érzése, hogy ön mindig képes megújulni. Folyamatosan a vidámságot és az erőt sugározza, most is ezt hallom ki a szavaiból. Honnan ez a kifogyhatatlan energia?

Sokan mondják ezt rólam, és bevallom én se érzem, hogy 75 éves vagyok. Tény, hogy sose dohányoztam, alkoholt is csak nagyon keveset ittam. Viszont tudom, hogy a vitalitásomban a legnagyobb szerepe a kapott génjeimnek van. Édesapám egy igen életerős, kiváló humorú ember volt, aki mindezek mellett gyönyörűen mondott verseket. Kifogyhatatlan energiáját örököltük mindkét húgommal.  A megújulásról pedig annyit, hogy nekem hatalmas erőt ad, ha örömet szerezhetek másoknak, elsősorban persze a közönségnek. A mindennapos szereplés, a színpadi jelenlét tart egészségben, még ha el is fáradok benne – mert jóleső fáradtság, hiszen imádom a munkámat. Hálás vagyok érte, hogy azt csinálhatom, amire születtem, ami igazán boldoggá tesz.

A Drága örökösök című magyar sorozatban mindenki Kálmán bácsiját alakítja. Mi a legemlékezetesebb történet a forgatásokról, amit megosztana a BP magazin olvasóival?

Sajnos a szerződés kiköti, hogy nem oszthatunk meg belső történeteket, viszont annyit elmondhatok, hogy az unokáimnak nagyon bejött az egész sorozat.

Nemrég könyve jelent meg Sose halok meg? címmel. Ennyire meghatározó fejezet az életében ez a film, hogy ezt a címet választotta a kötetének?

Természetesen van szándékos utalás a Sose halunk meg című filmemre. Viszont meg kell mondjam, 75 évesen akaratlanul is számot vet az ember (Koltai Róbert 75. születésnapján jelent meg a könyv – a szerk.). Így jött a cím is – Sose halok meg? – egyfajta “na tessék, itt vagyok! Még meddig?”. Bár engem a korom sose foglalkoztatott, inkább csak tényleg jó elmesélni azt a rengeteg történetet és élményt, amiben eddig részem volt. Ez a könyv nem egy szokásos életrajzi mű, inkább sztorik tömege. Miután kikerült a polcokra, akkor jöttem rá, hogy mennyi minden fontos dolog kimaradt a könyvből. Így már el is kezdtük a következő könyvet a Jaffa kiadó felkérésére Gaál Ildikó szerkesztőmmel, amiben a kimaradt sztorik szerepelnek majd, ezen belül az Én Kabarém világába kalauzolom el az olvasókat. Még az is lehet, hogy valami ilyesmi lesz a november végén megjelenő írásom címe.

Beszélgetésünk végén a kötelező kérdést is felteszem, ahogy azt a BP Magazin olvasói már megszokhatták: mit jelent Koltai Róbert számára Budapest?

Budapest? Ez a szülővárosom, itt nőttem fel. A legtöbb időt az életemben ebben a városban töltöttem, az itteni iskolák padjait koptattam és itt teljesedtem ki. Azonban ez a hely egyenlő a számomra legfontosabb dologgal, mégpedig a színházzal. Bár az igazat megvallva legbelül mindig is vidéki színésznek éreztem magam. Sok-sok más színházban voltam megannyi évet, többek között 25 esztendőt Kaposvárott, aztán Pécs, Szolnok, Veszprém és Szombathely következett. Imádom Budapestet, de a vidéki nézők szeretete épp olyan fontos számomra. Engem a közönség szeretete tart fiatalon, életben, forrón. És ezt nem lehet elvenni.

Fotók: Jakkel Rudolf

bzsm