,,Egy nagyon szenzitív srác, aki a saját belső érzékenységét pillanatok alatt szenvedéllyé tudja formálni, és az egész mögött mindig ott van Kovács Tamás, az ember.” – ezek a sorok Dudás Balázstól, a Welcome rendezőjétől vannak, aki már 2016-ban tudta, mi is lakozik igazán ebben a bizonyos srácban. Pimaszság? Vagányság vagy ambiciózus? A vajdasági magyar színművésszel, Kovács Tamással beszélgettünk.
Tavaly szerezted meg a diplomádat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és ezek után három helyről is megkerestek. Végül a Székesfehérvári Vörösmarty Színház mellett döntöttél. Hogy érzed magad az új kihívásokban és a városban?
Szerencsésnek gondolom magam, hogy több megkeresésem is volt. Székesfehérvár mellett döntöttem, mert nem kíván egy folyamatos itt tartózkodást, hiszen közel van a fővároshoz, továbbá azt éreztem, hogy szükség van rám ebben a színházban. Jól érzem itt magam, nagy feladatok várnak rám idén is. Külön öröm, hogy rendkívül tehetséges kollégákkal van szerencsém együtt játszani a jövőben.
Sokan a következő Jávor Pált látják benned, és az egyik legmenőbb magyar színészként tartanak számon. Te milyennek látod magadat valójában 24 évesként?
Nem tudom, mit takar az, hogy menő. Mitől menő, vagy nem menő valaki? Szerintem sokkal fontosabb, hogy hiteles, önazonos és egyenes tudj maradni. Igyekszem helytállni a feladatokban, ami vagy sikerül vagy nem. Egyébként most jó helyen vagyok, szeretem ezt az időszakot az életemben. Nyáron a Sztalker csoporttal – Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös színházi előadásai – bemutattuk a Gyulai várszínházban a Vízkereszt, de amúgy mindegy c. előadásunkat, volt egy kis turné, majd két hónap pihenés következett. Októberben kezdődnek el ismét a próbák.
1994-ben Zentán születtél, és a gyönyörű Szabadkán nőttél fel. Mik azok az értékek és dolgok, amiket fontosnak tartasz, és magaddal hoztál 2013-ban vajdaságiként Magyarországra, azon belül is Budapestre?
Mivel Zentán születtem és Szabadkán nőttem fel, oda jártam óvodába, általános iskolába, gimnáziumba is, oda köt igazán minden. Mindent onnan hoztam. Szeretek hazajárni, ugyanakkor amint átlépem a határt és meglátom a cirill feliratokat az utcán, valami keserédes fájdalom fog el, nem is tudom jobban leírni. Mindig kell 1-2 nap az embernek, míg belerázódik az otthoni levegőbe. Húszan érettségiztünk, abból tizennyolcan eljöttünk, főleg Magyarországra, Ausztriába, Angliába, de egyik osztálytársam Amerikában folytatta a tanulmányait. Fáj látni, hogy fogyunk el a Vajdaságban, ugyanakkor én is ugyanúgy eljöttem otthonról, és meglehetősen keveset járok haza.
Fotó: Bezzeg Gyula
Emlékszel az első emlékeidre Budapesttel kapcsolatban?
Nem tudom, mikor lehettem életemben először Pesten. Valamikor kölyökkoromban, az biztos. A családdal jöttünk a Csodák Palotájába, de egészen pici voltam, nincs is róla emlékem. Később volt kirándulás az általános iskolával is, amikor megnéztünk egy előadást a Nemzeti Színházban, és azt követően körbevezettek minket.
Az egész családodat igencsak a színház és a filmes szellem jellemzi, mivel édesapád Kovács Frigyes színész, testvéred K. Kovács Ákos pedig operatőrként építi karrierjét. Emellett ott van édesanyád, aki újságíróként dolgozik. Mikor jött el az a pont, amikor végleg beszippantott a színházi közeg?
Focista szerettem volna lenni egész életemben, aztán egyik edzésen éreztem. hogy mégsem ez lesz az én utam. Rengeteg versmondó versenyre és amatőr színjátszó csoportba jártam a gimnáziumi évek alatt. Sok pozitív visszajelzést kaptam, úgyhogy úgy döntöttem, belevágok. Nem nagyon tudtam, hová jövök, talán ezért is sikerült elsőre bekerülnöm Színház- és Filmművészeti Egyetemre 2013-ban.
Kit tartasz a legnagyobb példaképednek?
Azokat az idős kollégákat, akik 40-50 pályán eltöltött év után is jókedvvel és hittel tudnak színpadra állni estéről estére.
A legjobban mit szeretsz a hivatásodban?
Mindig más történik az emberrel. Sohasem ugyanolyan egy-egy próbafolyamat és egy-egy előadás sem. Szerintem ez adja a szakma izgalmát.
Kiknek köszönhetsz a legtöbbet az eddigi életed során?
A családomnak. Az határozza meg leginkább az ember személyiségét, amit otthonról hoz. Különösen fontos, hogy 12-14 éves koráig milyen impulzusok érik a gyereket.
Mi volt az eddigi legmeghatározóbb színházi vagy filmes élményed?
Rengeteg emlékezetes pillanat van, már csak az egyetemről is. Sűrű öt év volt, amit ott eltöltöttem. Talán amikor elszáll egy előadás és sikerül belekerülni abba a bizonyos flow-ba… Na, az hihetetlenül jó érzés.
Fotó: Baksa Norbert
Ilyen sok elfoglaltság mellett hogyan és mivel tudsz kikapcsolódni?
Jelenleg épp semmit sem csinálok, mivel van két hónap szünetem. Ráadásul szeptemberben és októberben is nagyon keveset játszom. Októberben ugyan már elkezdünk próbálni, de előadásom még mindig alig van. Az évad eleje sajnos többnyire ilyen, úgyhogy amikor csak tudok, focizok. Ezenkívül még nagyon szeretem olvasással elütni a szabadidőmet.
Megosztanád a BP Magazin olvasóival a közeli és a távoli terveidet a jövőre nézve?
Bízom benne, hogy a már említett Sztalker csoport kinövi magát, és ez a csapat hosszú évtizedeken keresztül együtt lesz még. Továbbá szeretnék színészileg megizmosodni és sokféle műfajban kipróbálni magam. Erre a Vörösmarty Színház egy jó terep. Ezenkívül jó volna világot látni.
Mit jelent Kovács Tamásnak a főváros, Budapest?
A belvárosban lakom, és egyre idegtépőbb, amikor éjjel üvöltenek az angol turisták. Borzalmas, nem lehet aludni, szóval ezt a részét gyűlölöm a fővárosnak. Másrészt szeretem azt, hogy minden itt van egy karnyújtásnyira. Sokáig csak az egyetem jelentette számomra Budapestet. Az utóbbi egy-két évben kezdtem el igazán megismerni a várost és felfedezni azt, hogy mennyi mindent nyújt az ittenieknek, így nekem is.
bzsm
