Minőségi Újságírásért-díjat kapott a Figyelő munkatársaként; a lap indulása óta a Forbes Magyarország főszerkesztője és társtulajdonosa– Galambos Mártonnal beszélgettünk.

Hogy indult a karriered?

Egy barátom a Kreatív magazinnál dolgozott, számomra pedig akkoriban indult a Web, ami akkor még gyerekcipőben járt. Webszerkesztő lettem, én voltam az, aki hírleveleket küldött ki és folyamatosan frissítette az oldalt. Egyszer történt velem egy nagyon kínos eset, amire ahányszor visszaemlékszem, úgy érzem, mintha meg sem történt volna. Bejött egy e-mail a privát postafiókomba, amiben azt írták, ha elküldöm a tartalmát tíz címre, akkor történik valami. Sosem küldtem semmi ehhez hasonlót tovább, nem is szoktam az ilyen üzenetekkel foglalkozni. Ez azonban valahogy kiment hírlevélben az összes kreatívos feliratkozottnak. Ez jelentette a végét a webszerkesztői tevékenységemnek (mosolyog).

Honnan jött az újságírás?

A szerkesztőségben megismerkedtem egy újságíróval, aki mondta, hogy próbáljak meg megírni egy cikket – így az egyetemi éveim alatt egy-két cikket írtam a Kreatívnak. Ezután egy-egy évet tanultam Amerikában és Németországban. Amikor hazajöttem, elmentem gyakornokoskodni egy médiaügynökséghez, aztán rájöttem, hogy nem az én utam, és bejelentkeztem újra a Kreatívhoz újságot írni. Lelkes és elhivatott csapatnak lettem a tagja – akkor döntöttem el, hogy újságíró leszek. Ösztöndíjjal elmentem egy évre a Freie Universitaet Berlinre, hogy beletanuljak a szakmába. Életem egyik első újságírói munkája a Kreatívban jelent meg még az egyetemi időszak alatt, Káel Csabával készítettem interjút.

Mesélj kicsit magadról! Ki Galambos Márton?

Néhány éve megkérdezték ezt már tőlem – akkor azt válaszoltam rá, hogy egy budapesti újságíró vagyok. Pár évre rá volt egy follow up interjú, amiben azt mondtam, budapesti főszerkesztő és egyben kétgyermekes apuka vagyok – ez azóta nem változott. Van egy nyolcéves kislányom, Julcsi és egy ötéves kisfiam, Ábel. Elég ”klasszik” életet élek: van egy családom és munkám.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

A szabadságot és az alkotás lehetőségét, magazint készíteni. Az érzést, amikor elolvasok egy jó cikket, bejön hozzá egy erős fotó, valami érdekességgel kiegészítem és az elkészült oldal arányait alakíthatom. Azt hiszem, ez az érzés nektek is ismerős lehet.

Miért működik a Forbes Magyarországon?

Nyitott a piac egy amerikai márkára, különösen ötvözve magyar vállalkozói hősökkel.  Szerintem ez a két tényező egyben adja a márka sikerességét; emiatt működhetett 2013-ban egy havilap elindítása, és valószínűleg ezért sikeres a mai napig is.

Mennyi előfizetőtök van?

Számuk hat- és hétezer között mozog, az utcán pedig attól függően, mennyire népszerű a címlap kilenc-és tizenegyezer között adunk el. Van olyan is, amikor ez a szám megugrik tizenkettő-tizenháromezerre, a csúcs az volt, amikor összesen több, mint húszezer lapot eladtunk egy hónap alatt – ez a tavaly augusztusi Mácsai címlap volt.

A nyár utolsó hónapja egyébként is erős szokott lenni, hiszen akkor még nyaralnak, pihennek az emberek. Ehhez hozzájárult, hogy Mácsai Pál maga is egy erős, az újságot jól vivő arc volt. Előfizetőkkel együtt tizenhétezren veszik jelenleg az újságot. Amikor elindultunk, tizenháromezerrel kezdtünk, és már akkor is összetettem a két kezem, hogy ez egy csoda. Nem gondoltam volna, hogy sokkal feljebb fog menni ez a szám. Fantasztikus.

Máshogy kel fel az ember a Forbes főszerkesztőjeként, és most már társtulajdonosaként?

Határozottan igen. Ebben van egy kevés önvallomás is, hiszen szeretném azt gondolni magamról, hogy nem, de közben teljesen természetes, hogy az egóm és az identitásom része az, hogy a Forbes főszerkesztője vagyok. Ez hasznos is perpillanat. Akkor tud veszélyessé válni, amikor már nem leszek az – találnom kell majd valamit a helyére, hogy ne hiányozzon.

Hogy kerültél a Forbes-hoz?

A kiadó tulajdonosai eljöttek Magyarországra és érdeklődtek újságíróknál, szakmabelieknél, hogy szerintük ki lenne megfelelő a pozícióra, tehát körbekérdezéses módszerrel keresték a főszerkesztőket. Nem volt olyan hosszú folyamat: májusban kezdtünk el beszélgetni, és szeptembertől már dolgoztam is. Szerencsére nagy egymásra találás volt a miénk, olyan embert kerestek, mint én. Akkor nem igazán kerestem állást, de tudtam, hogy nagyon nekem való ez a termék, és a tulajdonosokkal is könnyen megtaláltuk a közös hangot.

Van olyan emlékezetes pillanat, amit azért élhettél meg, mert a Forbes főszerkesztője vagy?

Végtelen sok olyan helyzetet tudnék felsorolni, amikor azt mondtam magamnak: ,,Ezt is a Forbes hozta el az életembe”. A nyilvános szereplés gyakorlatát és élvezetét biztosan ennek köszönhetem.

,,Egy flow a Forbes-szal együtt élni.”

Nagyon jó érzés, hogy megveszik az újságot, hogy jegyet vesznek az eseményeinkre. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először megjött a példányszámadat; megjelent a képernyőn egy szám, és egyszerűen nem hittem el. Úgy érzem, az utamon vagyok.

Ki segített a legtöbbet? Ki az, akitől mindig tanácsot kérhettél?

A feleségem és a nagyszülői gárda áll mögöttem. Az első két-három év meredekebb volt munka szempontjából, de az utóbbi időben figyelek arra, hogy eleget legyek otthon és normál keretek között tartsam a munkát. Azt szoktam mondani, ha az ember nem tudja, hogy mit csináljon, akkor kérdezze meg a főnökét és a feleségét. Örülök, hogy én mindkettejük véleményét meg tudom kérdezni és örömmel is meghallgatom. Ha valamiért mégsem megy egyik sem, akkor felhívom Generál Pétert, akihez volt szerencsém járni, mint coach és akinek a pszichodráma csoportjában ma is részt veszek.

Melyik interjúdra vagy a legbüszkébb?

Nem tudnék egyet kiemelni. Minden esetre mesés kaland volt, amikor Péterffy Tamást saját házában meginterjúvoltam, ahol egyébként étlen-szomjan ültem öt órán keresztül (mosolyog). Az egy más dimenzió, amikor egy ilyen villába belép az ember West Palm Beach-en. Mindenképpen emlékezetes volt, bár ehhez biztos az is hozzájárult, hogy előtte tizennyolc órát utaztam.

Szeretem még a Baló Györggyel, Demján Sándorral és Csányi Sándorral készített interjúimat. A Corvinuson tartott beszédemben is elmondtam, hogy szerintem akkor halad egy ember jó úton, ha a terméke mellett könnyű szívvel kiáll bármennyi ember elé, és büszkén vállalja, hogy ő hozta létre. Elengedésben azért jó vagyok, valószínűleg bármely cikkemet elővenném, mindegyikben találnék olyat, ahol lehetett volna mélyebbre ásni.

Hogy telik egy átlagos napod?

Be van írva a naptáramba heti négy jóga és pilates edzés, amiből kettő-három szokott sikerülni. Sokszor az utca túloldalán lévő jógastúdióban kezdem a napom, de még azelőtt uzsonnát csomagolok Julcsinak. Heti egyszer-kétszer viszem a gyermekeimet suliba és oviba, mostanában kevesebbszer van erre példa, régen többször volt az én feladatom. Jó dolog úgy kezdeni a napot, hogy megfogod a kislányod vagy a kisfiad kezét, és együtt elindultok. Utána van, hogy edzem, aztán legtöbbször bent, a szerkesztőségben kezdek. Mostanra megtanultam, hogy úgy szervezzem a napomat, hogy délelőtt inkább dolgozom, délután pedig találkozókra megyek, amiket már csak a legszükésegesebbekre redukálok. Fél hétre szoktam általában hazaérni. Hetente háromszor van olyan este, amikor együtt tud leülni a család vacsorázni. Esténként igyekszünk a klasszikus rutinokat tartani a gyerekekkel: vacsora, fogmosás, meseolvasás és lefekvés. Utána szoktunk még Zsuzsival beszélgetni, a családi telefonokat elintézni és az a cél, hogy fél tizenegykor lefeküdjek. Ez egy tipikus nap, ettől lehetnek eltérések.

Öt év múlva hol leszel?

Még biztosan a Forbes-nál, mert szerintem ezt tíz évig biztos érdemes csinálni, aztán át kell gondolni. Sok függ attól, hogyan változik azon a munkám. Elindítottuk a MesterAkadémia.hu-t, ami egy új, online, videós oktatási oldal, tavaly ősszel Alföldi Róberttel debütáltunk. Különszámokkal, online oldallal,  eseményekkel is újítottunk az elmúlt 5 évben –rengeteg minden változott. Remélem ez hasonlóan lesz a következő öt évben is, szeretek új dolgokkal foglalkozni.

Mit jelent számodra Budapest?

Sokat jelent és sokat ad számomra a főváros. Gimnazistaként városjáró emberré váltam, aki kedveli az utcákat, a házakat, magát a városi hangulatot. Otthon érzem magam a kávézókban, fürdök ebben az új kávéházi kultúrában. Öröm minden alkalommal átkelni a Margit hídon, sétálni a Deák téren, naponta élvezem, hogy ilyen szép lett a Széll Kálmán tér, amit azért simán moszkvaterezek, ha az jön a számra.

PH