fotós

Kiss Márk – ,,Sokan furcsának vagy akár extrémnek találják munkáimat…”

 

Semmi sem véletlen, hogy mit miért tervezek vagy mit állítok össze egy szettben, mert arányokat, formákat, színeket, hangulatokat, emlékeket párosítok – Kiss Márkkal beszélgettünk.

Hogyan kezdődött a karriered?

Nehéz lenne beazonosítani a karrierem kezdetét, mert vannak fordulópontok a karrierem során, amik előre lendítettek, de gyakorlatilag mindig is tudtam, hogy divattervező szeretnék lenni, hiszen gyermekkorom óta erre a pályára készültem – mindig is érdekelt a divat és a művészetek.

Művészeti szakközépiskolában tanultam divattervező szakon, később pedig Budapesten a Modart Francia Divatiskola divattervező szakán dipomáztam. Mondhatni ezután indult be a karrierem, amikor Oleg Borisuk és menedzsere, Taranenko Viktro felkértek stylistnak a csapatukba. Rengeteg közös munka után egyre több felkérésem érkezett, így főleg stylistként kezdtem tevékenykedni. Természetesen a tervezés továbbra is a stylist munkáim szerves része maradt. Később a Megasztár ötödik szériájában szereztem nagyobb tapasztalatot televíziós showműsorok stylistja és costume designereként. Gyakorlatilag a karrierem folyamatos felkérések sorozata, ami számomra egyben folyamatos visszajelzés is.

15_720

Miből inspirálódsz?

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy az öltözködéstörténet inspirál leginkább. Folyamatosan jelen van a munkáimban a különböző korok divatjának nyoma. Nem feltétlenül tudatos, de mostanában jöttem rá, folyamatosan változik, hogy éppen mi van rám nagy hatással. Ez azonban valahogy most jó ideje jelen van. Számomra ez egy tanulmány is egyben – például tervezéskor, mikor párhuzamokat keresek különböző korok vagy stílusok közt, vagy talán nem létező párhuzamokat keresek, amiből újszerű dolgok születnek. Sokan furcsának vagy akár extrémnek találják munkáimat, legyen szó saját kollekcióról vagy styling munkáról. Valójában főként ezek kerülnek publikálásra vagy ezekre figyel fel inkább a közönség.
Épp annyira kedvelem a minimált, mint mondjuk a giccset, az artosat, vagy a kommercialisabb vonalat, és a legszórakoztatóbb számomra ezeknek az arányaival játszani és mixelni.

Tény, hogy szeretek mély vagy a szokásosnál szélsőségesebb témákhoz nyúlni, de fontosnak tartom, hogy mindig legyen értéke. Semmi sem véletlen, hogy mit miért tervezek vagy mit állítok össze egy szettben, mert arányokat, formákat, színeket, hangulatokat, emlékeket párosítok. Ezt ugyanúgy alkalmazom egy high fashion divatanyag összeállításán, mint mondjuk egy reklámkampány esetében vagy egy ismert ember vörösszőnyeges szettjének kigondolásánál, nem beszélve egy Tv műsor produkciójának fellépőruháiról.

6q8a2869a_1024 (1)

Nagyon fontosnak tartom, hogy a megrendelő igényeit úgy teljesítsem, hogy közben adtam hozzá valami pluszt, ami miatt engem kért fel. Minden munkát ugyanolyan komolyan kell venni, és mind egyformán számít – kisebb vagy nagyobb megrendelésről legyen is szó. Természetesen a saját projektjeimben vagy kollekciómban kiélem az elvontabb, művészibb oldalát a szakmának és ez mindig feltölt.

Kikkel szeretsz a legjobban dolgozni?

Csak olyanokkal dolgozom, akiket szeretek, így nehéz kiemelni egyiket vagy másikat.
Imádok Oleggel fotózáson dolgozni, mert olyankor mindig csodás a végeredmény, mert úgy érzem, inspirálóan hatunk egymásra, ráadásul a legjobb barátaim is egyben Viktorral. Imádom Udvardi Attilát, akivel közös munkáinkra mindig büszke vagyok és nagy helyet foglalnak a portfóliómban. Imádom a TV2-nél a showműsorok stábját, akik mindig kedvesek egymással, segítik egymás munkáját, iszonyat kitartóak, hihetetlenül klassz csapat a gyártástól a szerkesztőkig.

Mindig jó hangulat van ott, még ha mindenki fáradt is. Imádom az asszisztenseimet, akik egyben a legjobb barátaim is. Imádom a koreográfusunkat Szabó Anikót és a táncosokat, akik elképesztően rengeteg és minőségi munkát tesznek le hétről hétre az asztalra.
Imádom a szereplőket, akiket öltöztetek – nagyon boldoggá tesz, hogy bíznak bennem, jól és magabiztosan érzik magukat a ruháimban, összeállításaimban.

Imádom a varrónőmet, Fekecs Katát, aki ugyanannyira kitartó és robot, mint én, és félszavakból is megértjük egymást, s mindig kifogástalan a munkája. Imádom a tervező kollégáimat is, akiknek a ruháival öröm dolgozni, mikor stylingot állítok össze. Imádom Koczkát, aki szintén barátom ( Ő a mi barátunk is – a szerkesztőség), és az egyik legcsodálatosabb fodrász. Közben imádom a Zsidró szalont és a csapatát és éppúgy a Hajas Lacit és csapatát és megannyi fodrászt, akikkel együtt dolgozom és megannyi fotóst és sminkest, modellt, modellügynökségeket egyaránt. Mindegyiküknek hálás vagyok, hisz az én karrierem az övék is, mind a részei.

unnamed__15_

Nehéz a stylistok élete? Hogy alakul egy napod / heted?

Nem tudnám általánosítani a stylist létet, mert szerintem stylistonként más és más.
Van, aki bizonyos területre specializálódik, úgy mint reklámok vagy TV műsor, esetleg valaki személyes vagy fashion stylistja.

Én személy szerint mindegyiket szeretem valamiért, és mindbe bele is tudtam kóstolni.
Tudatosan próbáltam mindenféle oldalról megtapasztalni a divatszakmát és tanulni valamit, amit később más munka során hasznosíthatok. Ez az út hasznosnak is bizonyult, hisz ezért tudok különböző projekteket akár egyszerre is vinni, mert át tudom kapcsolni olyankor az agyam, ha egy nap akár két-három munkán is dolgozom.

A tavalyi Sztárban sztár, a Sztárban sztár + 1 kicsi, majd a Nagy Duett után most éppen a Csak show és más semmi című műsornak a jelmezeit terveztem, valamint stylingoltam közben a Sztárban sztár mostani évadában Tolvai Renit. Saját kollekciómon dolgozom és közben egy másik magyar divatház ruháinak tervezését is átvettem, de ennek részletei maradjanak egyelőre titokban – mosolyog Márk.

Közben tanítom a Modart Francia Divatiskolájának stylist hallgatóit, emellett két barátommal és egyben kollégámmal, Horváth Szilviával (volt tervezéstanárom) és Peleskey Zsuzsával (volt stylist diákom), nemrég alapítottunk egy magyar trend irodát, a Trendmuse Agency-t, illetve különböző klipforgatásokon veszek részt.
Szeretek ennyi mindent csinálni és mindig a határaimat feszegetni, de imádom azt, hogy a végén azt mondhatom a csapatommal, hogy megcsináltuk.

Szeretek így élni. Felgyorsultan élünk, így igyekszem ezt a tempót tartani, és egyelőre úgy tűnik, megy.
Nem szeretnék panaszkodni és a szakma negatív részleteit kiemelni, hisz még nem éreztem azt, hogy cserélnék bárkivel, így ezek a dolgok eltörpülnek amellett, hogy azt csinálom, amit szeretek, és többet ad számomra, mint bármi más.

Milyen terveid vannak 2019-re?

Nehéz előre terveznem, hisz folyamatosan új projektek és felkérések jönnek, sőt sokszor olyanok, amikre nem számítok, így mindig az aktuális munkáimra koncentrálok.
Nehéz a jövőbe tekintenem, de egy biztos: szeretnék újabb saját kollekciót készíteni, illetve divatshow-t 2019-ben.

Ki adta életed legjobb szakmai tanácsát?

Ez nehéz kérdés, mert mindenkitől tanultam valamit, és minden szituációban tanultam valamit.
Negatív csalódások is értek természetesen a karrierem során, ez talán természetes, de azokat is igyekszem hasznosra fordítani és megtanulni, legközelebb mit csináljak másképp.
Szakmai tanácsot egyébként általában Taranenko Viktortól kérek, mert számít nekem a véleménye, talán legfőképpen azért, mert sok mindenben máshogy látjuk a világot, így mindig jó egy másik szemszögből is rávilágítást kapni a dolgokra.
Ő például nagyon racionalista, míg én sokkal inkább érzésből hozok döntéseket, ezért mindig mérlegelem az ő véleményét is.

Szívesen kérdezem ki környezetem véleményét, legyen szó akár szakmai vagy kreatív dolgokról, de nem mindig fogadom meg.

Mégis fontos a véleményük, hiszen abból tudom, hogy a közönség hogyan, hányféleképpen reagál az adott munkámra.

6q8a1143aaa_ok1