f1

Elképesztő káoszfutam: Verstappen nyert, a Merci nullázott, Vettel utolsóból 2.

Hihetetlen káoszfutamot hozott a Német Nagydíj, az eső alaposan és sokszorosan megkavarta a kártyákat. A sorozatos balesetekből Lewis Hamilton sem maradt ki, a címvédőnek több incidense is volt, így végül csak a 11. helyen zárt.
Hamiltonnak olyan elképesztő mázlija volt, hogy csapattársa, Valtteri Bottas néhány körrel a leintés előtt összetörte az autóját a száradó pályán, így mindkét Mercedes pont nélkül maradt a csapat jubileumi futamán.
eaknr2qxsaee9t_
A számtalan biztonsági autós szakaszból jól jött ki Sebastian Vettel, az utolsó helyről indulva második lett, csapattársa, Charles Leclerc is azok egyike volt, akik a falba állva fejezték be a versenyt. Leclerc néhány száz méterrel arrébb csúszott ki, mint tavaly Vettel.
A győzelmet a rajtnál ezúttal is beragadó Max Verstappen nyerte meg, akinek a lefulladás Ausztriához hasonlóan ezúttal is szerencsét hozott. A Red Bull végig elképesztően kontroll alatt tartotta a versenyt, a kétes helyzeteket is rendre jól oldotta meg a csapat, annak ellenére is, hogy Verstappen is keresztbe állt egyszer. Verstappen a leggyorsabb körös pluszpontot is elvitte.
A cikk befejezéséért kattints IDE!

Nincs megegyezés a tankolás visszatéréséről

Noha Jean Todt FIA-elnök szerint jót tenne a Forma-1-nek, ha újra bevezetnék a tankolást, a csapatokat erről eddig nem sikerült meggyőzni. A 2021-es szabályváltoztatásokról, köztük konkrétan a tankolásról tartottak egy megbeszélést Genfben a csapatok, az FIA és az FOM képviselői, de nem sikerült egységes álláspontot kialakítani.
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke szerint még sok nyitott kérdést kell tisztázni az ügyben. “Sok munka vár még ránk, hogy tisztán lássuk, megéri-e vagy sem” – fogalmazott Steiner.
A cikk befejezéséért kattints IDE!