edzés

Fitspiration World: Így állj neki az életmódváltásnak

A testépítés-fitnesz immár világszerte hódít, Magyarországon pedig gyakorlatilag a legnépszerűbb sportággá vált. A szakma egyik meghatározó alakjával, Turós Györggyel beszélgettünk, többek között a sikeres életmódváltásról, nemrég indult vállalkozásukról és Schobert Norbiról is.


Most decemberben startolt az oldalatok itt Magyarországon, milyen a fogadtatás?

Gy: Remek! Hálásan köszönjük a követőinknek, a feliratkozóinknak, az érdeklődőinknek. Alig másfél hónapja működünk és már ügyfélszolgálati vonalakat kellett nyitnunk. Úgy tűnik, hogy az emberek a testük formálásával, a fogyással-hízással, izmosodással, étrendi- és életvezetési tanácsokkal kapcsolatban még mindig keresik a megbízható forrást, a helyes kiindulási pontot, a fenntartható fejlődést és a teljesíthető célrendszer megalkotásához vezető utat. A hiteles személyeket, akik példát tudnak mutatni és akik tényleg segítettek, segítenek és a jövőben is segíteni kívánnak az embereken. Mi az elmúlt több mint három évtized tapasztalatainak kivonatát nyújtjuk át már az internet adta lehetőségeken keresztül is. És örömmel mondhatom, hogy magánszemélyek mellett már cégek is megkeresnek bennünket.

Mi a véleményetek a magyar emberek étkezési és sportolási szokásairól?
Mit tanácsoltok, hogyan kezdjék el a változást?

Gy: Mint máshol, ezen a téren is félrevezető az általánosítás. A magyar emberek jó része sokat olvasott, látott és tapasztalt a különféle étrendekkel kapcsolatban, ám az egymásnak gyakran ellentmondó állításokat – érthető okokból – nehezen tudják rendszerezni és a saját javukra fordítani. Az amúgy hitelesnek tűnő forrásokból származó rengeteg információ már inkább zavaró mintsem segítő hatású, főleg, ha egymásnak ellentmondóak.Továbbá nem mindenkinek ugyanolyanok a hozzáférési lehetőségei az egészségesnek mondott alapanyagokhoz, akár anyagi okokból, akár a családi szokások, akár egyéb eredők miatt. És ugye, van egyéni ízlés is a világon!
Összegezve azt látjuk, hogy azon emberek, akik tenni kívánnak magukért, pontosan szeretnék tudni, hogy mi az, amit megehetnek és mi az, amit megtehetnek az étkezési szokásaik kapcsán.
A sportolási trendekkel összefüggésben pedig azt vesszük észre, hogy növekszik azok száma, akik mozgással is igyekeznek tenni az egészségükért. Manapság egyre elterjedtebbek a konditermek és egyre több mozgásformát kínálnak. A szabadtéri lehetőségek mellett kézenfekvő megoldást jelentenek a formálódni vágyóknak és már rég nem csak egy réteg igényeit elégítik ki. A konditermi edzésformák ma bizonyítottan a leghatékonyabbak testünk célzott alakításának szemszögéből. Ahhoz azonban, hogy ezt harmonikusan, hatékonyan és helyesen tegyük, tudásra van szükségünk, hiszen, mint annyi máshoz, a fitnesz világában való eligazodáshoz is szakmára, szakmai tudásra van szükség. Az emberiség számtalan mesterségben jártas, ám az egyén tudása specifikáltabb. Természetes, hogy nem érthet mindenhez. Azaz végezheti valaki csodásan a munkáját, értheti a saját szakmája csínját-bínját, más témában mégis érezheti magát elveszve. Tehát az életmódjukon változtatni akarók egyeztessenek szakemberrel, edzővel, étrendi tanácsadóval, hogy a ráfordított energiáik mihamarabb megtérüljenek és már a kezdetektől a helyes irányba haladhassanak. Persze, annak a szakembernek, akihez fordulnak, nem árt, ha vannak hiteles referenciamunkái és tényleg érti a dolgát és nem csak prédikálja a hozzáértését minden alapot nélkülözve.

hazassag nok norbi

Ti is hallottátok a nagy port kavart Norbi nyilatkozatot, illetve láttunk is róla egy véleményt tőled. Elmondanád nekünk is néhány szóban a gondolataidat?

Gy: Én őt a szakmából egyáltalán nem, személyesen pedig alig ismerem. Talán, ha háromszor köszöntünk egymásnak életünk folyamán. A véleményem nem róla vagy neki szól, hanem a saját meggyőződésemről, amiket, mint magánember és mint a hivatalos sportági szakszövetség fitnesz szakágvezetője is tartok. Én a házasság, a család és a nők csodájáról írtam. Kiegészítve itt a facebook oldalamon megosztottakat annyi, hogy mindenkinek az Egyéni Fittségi Nívóján kell javítani. Nem hasonlítható össze a körte az almával, a dinnye a petrezselyemmel. Nem követelhető és nem is szabad megkövetelni ugyanazt a fittségi színvonalat egy hivatásos sportolótól, egy fitnesz influenszertől, egy családanyától, egy egyedülálló, két műszakban dolgozótól, egy tanulótól, egy kezdőtől, egy programozótól… stb. Ami az egyiknek hőstett, az a másiknak bemelegítés. De annak a másiknak ez a hivatása, a küldetése, a munkája. Nem ugyanaz a kávéház! Bármilyen szinten is legyen az illető, a saját Egyéni Fittségi Nívóján szükséges javítania. Nem célravezető és nem hasznos, sőt kifejezetten hátráltató másokkal összevetni magunkat. Egy dolgozó, háromgyermekes családanyától hőstett, ha heti kétszer-háromszor tud a maga sporttevékenységére egy-egy órát szakítani.
Egy fitnesz versenyzőtől ez édeskevés. Tehát arra buzdítok, buzdítunk mindenkit, hogy tegye meg most azt, amit jelen helyzetében meg tud az egészségéért, aztán egy következő lépésben feljebb léphet a létra fokán.

Nemrég válogatót rendeztetek, mint sportegyesület, mióta létezik, mik az idei és a jövőbeni tervek?

Gy: A versenyzőkkel való foglalkozásom kezdete 1995-re datálódik. Az első hölgy, aki a segítségemet kérte, fitnesz világbajnok lett, aztán Európa-bajnok. Ő Béres Alexandra. Őt követte még egy világbajnoknő, közben egy férfi fekvenyomó világbajnokot is sikerült kinevelnem. Ekkor már magam is kezdtem pedzeni, hogy ez nem lehet véletlen. Meglehet, hogy volt és van némi érzékem ahhoz, hogy embereket segítsek céljaik eléréséhez. 🙂 Az út akkor is helyes volt és azóta ez kétséget kizáróan, folyamatosan igazolódik, így egyre újabb és újabb jelentkezők tűntek fel és sokukkal meglehetősen eredményes volt az együttműködésünk. 2010-re a megnövekedett számú sportoló segítését a legcélszerűbben egy sportegyesület keretei között tudtam megvalósítani. Ekkor született az Se. Azóta újabb és újabb versenyzőket neveltünk, akik tovább növelték a magyar sport nemzetközi jó hírét. A tavalyi évben két tanítványom – egy lány és egy fiú – államtitkári dicséretben részesült, amiért a junior világbajnokságon ezüstérmet szereztek. Célom és az Se célja az utánpótlás-nevelés, a sport megszerettetése a fiatalokkal. Tapasztalat, hogy a rendszeresen sportoló fiatalok jobban tanulnak és könnyebben felelnek meg életük kihívásainak. Nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak és nehezebben térnek le a helyes útról. Emellett minden korosztálynak igyekszünk lehetőséget biztosítani, hogy megmérettethesse magát, ha úgy kívánja.

Milyen szakmai kihívásokat tartogat Neked személy szerint a 2020?

Gy: Két fő halmazát látom most a megmutatkozó szakmai kihívásoknak. Az egyik folytatni azt a munkásságot, amit eddig is végeztem. Személyesen foglalkozni a versenyzőkkel és a hobby sportolókkal egyaránt. Az amatőr fitneszelők a kedvenceim, ugyanis nagyon jól tudom, hogy mivel jár egy remek forma elérése és fenntartása, ezért nagyra tartom, tisztelem és elismerem azokat az embereket, akik a fitnesz világán kívülről érkeznek és tesznek erőfeszítéseket.
A kihívások másik halmaza pedig az, amely azokat a feladatokat tartalmazza, amelyek kifejezetten a hobby sportolóknak nyújtanak online megoldásokat, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy az évtizedek alatt felgyülemlett tapasztalati anyagot az interneten is átadhassuk az arra kíváncsiaknak. Mindezt igyekszünk azon a színvonalon tenni, ahogy eddig is tettük offline. Ez persze folyamatos fejlődést, fejlesztést, munkát jelent, hiszen 30 év tapasztalatát összefogni, leírni és vizualizálni komoly feladat úgy, hogy határozottan ragaszkodom elsősorban a tartalmi minőséghez, mely látvánnyal, trendi dolgokkal nem helyettesíthető, csak kiegészíthető.

Mit adott neked Budapest?

Gy: Számos települést ismertem meg valamelyest és szerettem meg valamiért a világon és hazánkban méginkább. Számomra Budapest a Város, ahol élek, létezem. Kiindulási és érkezési pont egyben.