A rendezvény nagyközönség által nyílt része ezúttal két napos lesz. Kapunyitás szombat reggel, a rendezvény zárása pedig vasárnap este, a döntő után lesz. A fesztivált Budapesten a Hungexpo F és G pavilonjaiban rendezik meg.
A V4 Future Sports Festival legkorszerűbb e-sport megoldások és eredmények bemutatója, amely egyben a régióban érintett legjobb csapatok és egyéni e-sport játékosok, edzők, menedzserek, kutatók és sport vezetők találkozója.
A V4 Future Sports Festival célja, hogy idén is minél többen betekintést nyerjenek az e-sportok világába. A tavalyi évben közel 16 ezren követték figyelemmel a helyszínről a mérkőzéseket, illetve rengetegen kapcsolódtak be a küzdelmek izgalmaiba a Twich felületén is.
A nagysikerű rendezvény szellemiségének folytatásaként hagyományteremtő céllal a visegrádi összefogás jegyében a sport és az e-sport szinergiára fókuszálva alakítják ki idén is az aktivitásokat. Céljuk a szélesebb versenyzési lehetőség biztosítása: a profik mellett lehetőséget adnak számos játékban az amatőrök számára is, hogy a helyszínen bizonyítsák rátermettségüket. 2018-ban 4 versenyjáték volt fókuszban, ez 2019-ben 6 játékra (CS:GO, Fortnite, Gran Turismo, Tekken, NBA2k, FIFA) gyarapszik.

Fotó: Sean Do – www.unsplash.com
Ezért érdemes kilátogatni a V4 Future Sports Festival-ra:
- Magyarország első, világszínvonalú nemzetközi e-sport tornája
- Lehetőséget biztosít a játékosoknak, csapatoknak az elektronikus sportokban való kitűnésre
- Lehetőséget biztosít színvonalas helyi versenyek lebonyolítására
- A közösséget és a professzionális videojátékot állítja középpontba, de emellett figyel a hétköznapi játékosokra is, akik azért mennek el, hogy jól érezzék magukat egy baráti társaságban
- Ügyel arra, hogy minden támogatást megadjon a helyszínre érkezőknek a zökkenőmentes játék élményhez
- Segít abban, hogy a hazai és régiós játékosok és csapatok utolérjék játéktudásban a nemzetközi szintet, hogy ott is versenyképesek legyenek.
A rendezvényre való belépés ingyenes. Bővebben tájékozódni V4 Future Sports Festival hivatalos oldalán lehet:https://v4futuresports.eu/
(szponzorált tartalom)