Korábban a több nemzetközi márka hazai és régiós integrált marketing- és online stratégiáért is felelős szakember jelenleg az egyik legnagyobb magyar reklámügynökségnél, a HPS-nél a PR divízió vezetői szerepet tölti be. A mongol származású, magyar lelkű szakemberrel, Zorigt Batjinnal (Battal) beszélgettünk.

Már huszonévesen egy nemzetközi cég magyarországi képviseletének ügyvezetője lettél. Minek köszönheted a korai sikeredet?

Öt éve lettem ügyvezető a nemzetközi Lewis PR ügynökség magyarországi irodájánál, és visszatekintve azt gondolom, nagyon sok mindennek kellett egyszerre összejönnie ahhoz, hogy ez sikerüljön. A legfontosabb talán a megfelelő partnerség kiépítése a kollégákkal, ügyfelekkel, az alvállalkozókkal és a média képviselőivel, illetve ezek kiépítéséhez a megfelelő szakmai tudás, alázat és lelkiismeretesség. Magánéletben és munkában is mindig csapatjátékos módon állok hozzá mindenkihez, a szakmai feszültség mellett ez nagyon fontos szerepet játszik, amikor az ember előtt adódik egy jó lehetőség, és te épp ott vagy jó időben, és egy támogatói közeg vesz körül.

Ki volt az, aki végig támogatott a karriered során?

Szüleimmel tízéves koromban költöztünk ide, ez huszonkét éve volt. Teljesen más kultúrából jöttünk, Mongóliából, egészen más háttérrel. Annak ellenére, hogy mindent a nulláról kezdtek itt el a szüleim, minden körülményt megteremtettek nekem és testvéreimnek ahhoz, hogy elinduljuk azon az úton, ahol most vagyunk. Utólag örülök, hogy szakmai szempontból szerencsére sosem volt meg nekem az a fajta hátszelem, ami támogatott volna, így a kényelmes gyorsított út helyett inkább meg kellett dolgoznom érte. Ez a támogató kör a munkám során és a magánéletben természetes módon épült ki. Fontos, hogy olyan körülményt teremtsünk mindig, mindenhol, amitől támogatóvá válik a közeg, nem erőltetett módon akarjuk elérni mindezt. Szerencsére eddig bárhol dolgoztam, bármilyen csapathoz tartoztam, mindig megvoltak azok az emberek, akik inspiráltak, akikre felnéztem és mentorként támogattak.

Van valaki, akinek különösen számít a véleménye, aki inspirál?

Eléggé érzékeny embernek tartom magam, akinek mindenki véleménye számít, legyen szó ügyfélről, kollégáimról, barátokról. Korábban makacs voltam, viszont azt tapasztaltam, hogy a makacsság rengeteg görcsöt tud okozni. Vélemények kikérése, megfontolása viszont rengeteget fejleszt engem abban, hogy több oldalról közelítsem meg a helyzeteket. Minden korszakban megvolt az az ember, akinek a véleménye különösen számított. Gimis koromban atletizáltam, fociztam, és mindkét területen voltak olyan edzőim, akikre fel tudtam nézni, ahogy bánnak a tanítványaikkal, rajonganak értük és hisznek abban, hogy sikeresek lesznek.

Akkor még nem tudtam teljesen értékelni, viszont most, csapatvezetőként már látom, hogy óriási örömet okoz, ha az általad mentorált ember sikereket ér el. Jó átélni, hogy picit én is részese lehetek az ő sikerének. Régen sokat vitatkoztam az edzőimmel, akik, ha abba akartam hagyni, nem fogadták el. Most már én is kudarcként élem meg azt, ha tegyük fel az egyik kollégám motiválatlan, fel akar mondani. Látom azt, amiket fiatalként nem vettem észre, ehhez azonban el kellett jutnom egy bizonyos szintre, szerepbe. Az első munkahelyemen a főnököm egy iszonyat energikus olasz üzletember volt, Stefano Favaro, akitől mentalitásban, problémamegoldásban és kitartásban is sokat tanultam.

Legyen szó bármilyen területről, nagyon tud inspirálni, ha valaki elkötelezetten akarja azt csinálni. Kifejezetten inspirál például egyik barátom, Istenes Bence szakmai alázata és kitartása, aminek köszönhetően szakmailag ott van, ahol most. Felnézek arra, ahogy Adéllal együtt két gyermek mellett is helyt állnak.

A másik ilyen személy számomra Fluor Tomi, aki a Wellhelloval az egyik legfelkapottabb zenekar frontembere, mégis naprakész minden új YouTube-on megjelenő dallal.
Elképesztő szakmai alázat számomra az, hogy ennyi koncert és utazás mellett folyamatosan fejleszti magát, figyeli a trendeket és képes mindig megújulni. Szeretném én is ezt a gondolkodást bevezetni, hiszen a reklámszakma is erről szól, hogy figyeljük a trendeket, a konkurenciát, és ezek alapján tudunk megújulni.

Szakmailag vezetőként, a HPS-nél a feletteseim, kollégáim véleménye az, ami leginkább számít, ők azok, akiknek a visszajelzése által iszonyat sokat fejlődtem az utóbbi időben.

Óriási szerencsém, hogy ilyen támogató közeg és vezetők vesznek körül, akikkel megtaláltam az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Úgy érzem, az a támogatói közeg, ami alapvetően nekem nem volt meg, nem ”örököltem”, azt itt a HPS-nél megtaláltam.

Budapesten születtél, de mongol származású vagy, tehát mondhatni két kultúrát is a magadénak tudhatsz. Melyik áll közelebb a szívedhez?

Az életem intenzívebb szakaszát, amikor az ember kamasz, fejlődik és nyitott szemmel járja a világot Magyarországon éltem át. Inkább a magyar kultúrával tudok jobban azonosulni, viszont nagyon sokat köszönhetek a Mongóliában töltött tíz évemnek is, hiszen a tiszteleten és az alázatosságon alapul az ottani kultúra. Ez az, ami engem mind a munkában, mind a magánéletben jellemez, ennek köszönhetően találom meg az egyensúlyt.

Mások szokták mondani, hogy a PR nagyon stresszes munka, mert nekünk mindig újat kell kitalálni, mindig valamit ’virítani’ kell. Aki csapatot vezet és emberekkel dolgozik tudja, ha nincs meg az egyensúly, az rá tud menni a munkára, illetve a kapcsolatokra is. Így meg kell találnom az egyensúlyt, és úgy érzem, a mongol kultúra az, ami bennem van, és ebben segít nekem.

Mi volt eddigi életed legnagyobb sikere, és mit éltél meg kudarcként (ha volt ilyen)? Volt, amikor megtört egy picit a balance?

Nem fogok fel kudarcként semmit. Az, aki annak éli meg a dolgokat, nem pedig lehetőségként arra, hogy fejlődjünk, az nem is tud olyan messzire eljutni. Amikor egy ügyfelet meg kell győzni egy koncepcióról, inkább kihívásként élem meg. Több ügyfél is mondta már, hogy nincs rosszabb egy megsértődött ügynökségnél vagy tanácsadónál. Kudarcként főként a csapatommal kapcsolatos rossz érzéseket élem meg. Megtanultam azonban gyorsan túllépni ezeken, hiszen fontos, hogy a jövőben a megoldásra fókuszáljak a kudarcélményen való rágódás helyett.
Ezekből is folyamatosan tanulok, fejlődök, mert megtapasztalom, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, hogyan lehetett volna másképp kommunikálni.
Minden egyes ilyen szituáció segít abban, hogy egyet csiszoljak magamon.

Mi köt leginkább Budapesthez, mit köszönhetsz a városnak?

Nagyon otthon érzem magam Budapesten. Az utóbbi időben sokat utaztam és azt tapasztaltam, hogy bárhova mész – nyilván vannak jól hangzó városok, mint Los Angeles, Barcelona – de egyik sem ennyire pezsgő, élhető város, mint Budapest. Ami engem itt tart, az a közösség.
Nincs olyan hely a városban, ahol az ember ne futna össze egy ismerőssel, és számomra ez az egyik legnagyobb értéke. A fociból, a munkából, mindenhonnan vannak ismerőseim, és ez az a közösség, ami eléggé köt ide.

A fürdőktől kezdve a parkok, éttermek, szórakozóhelyek, kulturális programok terén nincs a világon Budapesttel összehasonlítható hely, mert egyszerűen hétfőtől vasárnapig van valami nyüzsgés, ami miatt sosem tudom megunni ezt várost.

Mostanában sokat láttunk ismertebb, a médiában felkapott emberekkel. Honnan jöttek ezek a barátságok?

A munkám során rengeteg ismertebb emberrel dolgozom együtt, akiket gyakran különböző kommunikációs kampányokba is bevonunk. Korábban volt nekem zenei és sport múltam – olyan közegben mozogtam mindig is, ahol adott volt a lehetőség, hogy találkozzak olyan emberekkel, akik ismertek. Az a szerencsém, hogy barátaimnak tudhatok olyan embereket, akik a saját szakmájukban sikeresek, legyen az sport, zene vagy média.
Akár őket is mondhatnám a hátszelemnek, az inspirációmnak.
Hiába más területen dolgoznak, a hozzáállásuk, az, hogy sosem elégednek meg annyival, amennyit elértek, hogy vágynak az újításra és mindig van valami, amivel elő tudnak rukkolni számomra nagyon inspiráló. Ez a versenyszellem rám is átragad, illetve a pozitív gondolkodás is.

Aki alapvetően sikeres, ahhoz hozzátartozik, hogy jól érzi magát a bőrében.
Ők nem a kudarcra koncentrálnak és nem bánkódnak azon, hogy mit lehetett volna tenni.

Arra fókuszálnak, hogy mit lehet csinálni.

Ez a fajta szemlélet hat rám, és ilyen emberek között érzem jól magam.