A legjobb dolgok teljesen váratlanul történnek. Milyen közhelyes és milyen igaz! Ez a történet Lanee Lee nyaralásáról szól, aki egy csendes, nyugodt tengerparti pihenésre vágyott a Fidzsi-szigeteken, ám ehelyett, egy elképesztő esküvői buliba csöppent. Szerencsére Lana fényképeket is készített az őrült eseményekről. Lássuk a történetét!
Én+egy izmos szigetlakó=háton utazás. Így érkeztem Turtle Island-re. Mivel a hidroplánnak kell egy mélység, hogy fenntartsa magát, a háton utazás volt az egyetlen módja a partra jutásnak. Ez volt az első, furcsa meglepetése az őrült nyaralásomnak.
A szobámban egy hófehér lepedővel letakart, puha franciaágy várt, rajta bambuszlevelekkel a következő felirat:
„Welcome home,
Mama”
Hogy mi? Igen, nem írtam el, valóban volt egy Fidzsi-szigetei mamám, egy ötvenes évei közepén járó, imádnivaló hölgy, akit Waimie-nek hívtak, ő viselte gondomat az ott töltött napokon. Minden luxusbungalóhoz járt egy „mama”, aki egyfajta útbaigazítóként, segítőként szolgált a vendégeknek.
A Turtle szigeti mamák nem csak az ágyat vetik meg, de kivasalják a ruháid, programot szerveznek, ebédet csomagolnak neked, pezsgőt hoznak, amikor csak jól esik, sőt még talpmasszázzsal is kedveskednek vagy egy aloés hátpakolással, ha esetleg lesülnél a napon.
Egyik délután, boldogságtól bódultan sütkéreztem a függőágyban, mikor kipattant a fejemből az ötlet, hogy nekem most gyümölcskoktél kell. Meg is céloztam a bárt, ahol Bill, a barátságos, száz wattos-mosolyú pultos srác örömmel kevert nekem egy strawberry coladát. Egyszer csak kiszúrtam a távolban két, félmeztelen, fűszoknyás férfit, akik egy nőt cipeltek a vállukon.
Egy egyszerű, fehér, lenge ruhát viselt és minden bizonnyal ő volt a menyasszony. Lecsusszantam a bárszékről, hogy követhessem szememmel az eseményeket. A menyasszony útja egy virágokkal feldíszített fatutajon folytatódott, ez a „limó” vitte őt a várva várt lakodalomba.
Waimie mama intett nekem, azt akarta, kövessem. Tiltakoztam, mondván, jó itt nekem a nyugiban, majd távolról szemlélődöm és amúgy is meg akarom nézni a naplementét.
„Nem, ez egy óriási esküvő! Gyere, látnod kell!”- ragaszkodott, hogy kövessem, én meg vallásos családból származván, a belém nevelt engedelmességnek köszönhetően szót fogadtam.
A szertartás helyszínére érkezve a helyi fidzsi személyzet egy egyszerűen feldíszített színpaddal szemben, törökülésben ült a földön, a hagyományos szoknyáikban (sulus) és virágos pólójukban. A nők öltözékét az un. sula-jaba ruha jelentette.
Én gyorsan leguggoltam a személyzethez és közéjük csücssentem, mielőtt valaki észrevesz.
De ekkor megint jött Waimie mama…jött és felhúzott a földről, mint egy neveletlen kislányt, miközben ezt mondta: „A vendégek nem ide ülnek! Gyere!” – azzal a félkörbe rendezett székek irányába terelgetett. És ezzel hivatalosan is része lettem egy olyan pár esküvőjének, akiket aznap láttam először. Nagyon jól tudom, hogy Amerikában mekkora ügyet csinálnak az emberek az esküvőkből és milyen átgondoltan válogatják össze a násznépet, erre én, vadidegenként betoppanok ide. Elvörösödtem.
Szerencsére nem rám figyeltek az emberek, hanem a menyasszonyra, aki egy trópusi csokorral a kezében, kecsesen végigsiklott a számára kialakított kis folyosón, majd megállt szerelme előtt, jelentőségteljesen nézve rá. A ceremóniát egy protestáns, helyi pap tartotta, gyönyörű volt és viszonylag rövid. De nem elég rövid. Mivel még a repülőúton megfáztam a légkonditól, az egészet végighapciztam és köhögtem. Ennyit az elvegyülésről…
A szertartást a mindent megpecsételő csók zárta, majd az emberek ünneplésbe törtek ki, pezsgőesőben. Eljött a fotózás ideje…menekülőre fogtam, de Waimai újra elkapott.
Nem sokkal később a friss házasok között találtam magam és egy képen pózoltam velük…mondanom se kell, hogy az arcomra volt írva, mennyire kínosan érzem magam, így muszáj voltam mondanom valamit: „Ne haragudjatok, hogy belerontottam az esküvőtökbe, a bungaló-anyukám kényszerített rá. Új vagyok itt és fogalmam sincs, hogy mennek a dolgok.”- magyarázkodtam egy kínos műmosollyal.
A menyasszony és vőlegény elmagyarázta nekem, hogy az ilyen nagy esküvők alkalmával, minden szigeten tartózkodó hivatalos a partira. Ettől kissé megnyugodtam és kíváncsian vártam a tradicionális esküvő folytatódását. A személyzet mély, karakteres hangon, tökéletes összhangban énekelni kezdett, ezzel elkezdődött az un. Kava-ceremónia. A kava egy helyi gyógynövény, ebből italt sajtolnak, aminek meglehetősen kellemetlen íze van, de állítólag olyan nyugtató hatással van a szervezetre, mint egy szem Xanax, csak persze ez egészséges. A menyasszony és vőlegényé az első korty, amit jókívánságok és imák elhangzása alatt fogyasztanak el.
Később megjelent pár személyzeti tag egy hatalmas tortával és egy tálca aranyszínűen gyöngyöző pezsgővel. Tánc a naplementében, a puha, fehér homokban, nevetés, boldogság, szerelem, óceán, torta, pezsgő, kell több?
Így utólag nagyon örülök, hogy Wiamie mama rám erőltette a részvételt, ki hitte volna, hogy ez lesz a legszebb napja a nyaralásomnak?!
Sztori és fotók: Lana Lee