A SzkiTon Productionst három évvel ezelőtt alapította meg Virsinszki Zoltán és Márton Gábor. Később felkérték Haintz Olivért, hogy csatlakozzon, vele együtt háromfős csapatot alkotnak, amely humoros és görbe tükröt állító videóinak köszönhetően több, mint 250 ezer követőt tudhat magáénak a Facebook-oldalán. A közösségi médiás rajongás és siker, a videók milliós nézettsége mellett azonban nem volt elhanyagolható a televíziós megjelenésük, amelynek köszönhetően még nagyobb körben lettek ismertek. Erről is beszélgettünk Virsinszki Zoltánnal.
A Facebookról indultatok, és egészen a televíziós megjelenésig vittétek. Milyen út vezetett a kettő között? Hogyan kezdődött a történetetek?
Röviden és tömören, egy mobiltelefonnal. Először egy szűk kis baráti csapat követett bennünket Facebookon, majd jött az SzkiTon-féle ősrobbanás! Ez a „Meleg van? Tűz a Nap?” című videónk volt, amit Gabiéknál vettünk fel az előbb említett mobiltelefonnal. Aztán sorban jöttek a videóink, a követőink pedig őrületes mértékkel gyarapodtak. Pilláztunk is, mint pocok a lisztben.
A privát életben is barátok vagytok vagy csak munkatársak?
Nagyjából tizenöt éve ismerjük egymást, és jó barátok vagyunk azóta is! A munkában vannak súrlódások, de anélkül nem is menne. Ugyanakkor külön tudjuk választani a barátságot a munkától. Úgy vagyunk vele, kit érdekel, ha valaki megsértődik, a cél a lényeg!
Munkának veszitek azt, amit csináltok, vagy ennél többről van szó?
Lehet, hogy nem látszik de ez kőkemény meló. Óriási felelősség van az ember hátán, hiszen nem mindegy, kinek, hogyan és mikor szól. A humor különös és megfoghatatlan. Hiszen a nevetés orvosság arra, hogy az ember ne kezdjen el bombaként ketyegni.
SzkiTon – FIZU🎬!!!KLIPPREMIER!!!📸
SzkiTon – FIZU 💸💵💲😎🤣A MEGOSZTÓK KÖZÖTT 3db női és 3db férfi SzkiTon póló kerül kisorsolásra 😉
/Köszönjük a helyszínt az érdi Bluestanyának/
Posted by SzkiTon Productions on Sunday, June 10, 2018
Hogyan jött a Comedy Central-lehetőség?
Nagyon régóta figyeltek már minket, de a felkeresést, a „Beszabadultunk a boltba” című zenei videóklipünk hozta, amin látták, hogy tudunk mi ilyet is! Meglátták bennünk a fantáziát, és együttműködést ajánlottak.
Milyen megállapodásotok van?
Olyan titkos… Sokoldalas, aláírásos. Szép pecséttel a végén. Megnyugtatunk mindenkit, láthatnak még minket a csatornán.
Saját dalok
Érzitek a különbséget, hogy a televíziós megjelenés óta többen ismernek titeket?
A közösségi média felületei által jöttek a nagy számok igazán, azok hozták meg a számunkra a népszerűséget és a tömeget. A tévé egyelőre minimális médialöketet adott, hiszen nem vagyunk folyamatosan a képernyőn, de természetesen dobott rajta az is!
Mostanában kijöttetek videoklipekkel is.
Mindig is a színész-zenész individuum dominált az életutunkban. Alapvetően mindhárman színpadi emberek vagyunk. Gyerekkorunk óta léptünk fel rendezvényeken, mint énekes, táncos, színházban pedig mind a mai napig űzzük ezeket. Összességében elmondhatjuk, hogy a „SzkiTonizmus” – így definiáljuk az általunk képviselt humort, és közlendőnk egyvelegét – értékes táptalajból szökkent szárba. A humorral együtt tudatosan hozzuk felszínre a zenei énünket, mert ez is nagyon kikívánkozik belőlünk.
Mik a további tervek, mi a következő lépés? Újabb klipek, koncertek? Nagyszínpad?
Sok tervünk van, a zene az egyértelmű, ugyanakkor kisfilm, sorozat és nagyfilm is köztük lehet, de szeretnénk lépésről lépésre haladni. Most a videóinkon kívül a zenéinkre fektetjük a hangsúlyt, és gyártjuk a klipeket, szóval kúszunk a nagyszínpad felé! Reméljük, jövőre már nem lesz szabad hétvégénk a koncertek miatt! A fellépések, megkeresések folyamatosan érkeznek, hiszen az emberek lassan feleszmélnek, hogy a SzkiTon Productions nem csak online elérhető. Idén nyártól saját dalokkal és stand up-elemekkel tarkított színpadi műsorral járjuk az országot, hogy megmutassuk, milyen is az, amikor sírva vigad a magyar!