Élete 101. évében elhunyt Bálint György kertészmérnök és tévés személyiség, akit mindenki csak Bálint gazdaként ismert.
A környezet ápolása a legcsodálatosabb foglalkozás, amit egy ember kívánhat magának az életben
– nyilatkozta egyszer az ország kertésze. Bálint gazda egy igazi intézmény lett, akiért nemtől, kortól, világnézettől függetlenül tudtak rajongani tízezrek. Élete átívelt a 20. századon, igazán ismert és közkedvelt azonban nyugdíjasként lett.
Bálint György 1919. július 28-án született Gyöngyösön egy mezőgazdássággal foglalkozó, zsidó középbirtokosi családba, két lánytestvér mellé. Csak később tudta meg, hogy apja, Braun Izidor nem vér szerinti szülője.
Be volt hozzánk szállásolva egy huszár főhadnagy. Kubinyi Arisztidnek hívták. Nagyon-nagyon jóképű fiatalember volt. Az anyám is egy feltűnően szép nő volt. Szép, sudár termetű, égővörös hajú. Az apám pedig beteg volt. Így én tíz évre születtem a fiatalabb nővérem után. Ez csak egy rövid flört lehetett. Úgyhogy énnekem soha senki még egy apró megjegyzést se tett a gyöngyösi emberek közül, de a halmajiak se, pedig falun gyorsan terjednek az ilyen hírek.
A gyöngyöshalászi és halmaji birtokán gazdálkodó, szeszfőzdét és kertészetet is létesítő Braun Izidor saját gyermekként nevelte. Bálint György úgy fogalmazott, ő volt a világítótorony az életében, mindennek az lett az alapja, amit tőle tanult, mind szakmailag, mind emberileg. Négyéves volt, amikor édesapja kivitte a földekre, és hatévesen kapott egy pónifogatot, a lovakról magának kellett gondoskodnia.
Nálunk fontos volt, hogy kis jótetteket hajtsunk végre… Azt kell mondanom, hogy az életemnek ez az első tizennyolc-húsz éve az, ami nyugodt, békés, kiegyensúlyozott körülmények között zajlott le.
Bálint György 1941-ben kapott diplomát a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben. Ekkor hazaköltözött, és apja betegsége miatt átvette a birtok vezetését, gyakorlatilag családfenntartó lett. Aztán jött a harmadik zsidótörvény, és a családi gazdaság egy részét államosították, csak száz holdjuk maradt. 1942 decemberében az akkor 23 éves fiatalembert behívták munkaszolgálatra. Először Erdélybe, az Ojtozi-szoroshoz került, ahonnan 1943-ban a német betörés miatt menekülniük kellett. A nyugati határszélen dolgoztatták tovább, innen 1944 karácsonyán halálmenetben hurcolták Mauthausenbe, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba. A holokauszt életre szóló traumát jelentett számára, többször került közvetlen életveszélybe, a munkaszolgálat alatt flekktífuszt kapott. Mivel a vidéki társadalomba integrálódott családból származott, az antiszemitizmus felhorgadása is megdöbbentette:
Akkor alakult ki bennem az a gondolat, ha túlélem ezt a megkülönböztetést, meg ezt a rasszista világot, akkor mindent el fogok követni, hogy ez ne történjék meg még egyszer
– írta később.
