Itt vagyok

Lehet szeretni hatféleképpen? Az ókori görögök szerint igen!

 

A történelemórákon mindannyian megtanultuk, milyen sokat köszönhetünk az ókori görögöknek, akik fontos tudományok és művészeti ágak alapjait rakták le az utókor számára. Arról azonban kevesebb szó esett, hogy az antikvitás emberét az érzelmek szakértőjeként tartották számon – pedig így van. A görögök évezredekkel ezelőtt rájöttek, hogy a szeretetnek több, szám szerint hat fajtája van: kategóriáikból és jellemzéseikből még ma is sokat tanulhatunk.

1. Erósz – a szexuális szenvedély

A szerelem első típusát Erószról, a szerelem és a szexuális vágy istenéről nevezték el. Bár Erósz alakja nem feltétlenül negatív figura, maga a fogalom nem jelentett jót a görögök számára: szerintük az erósz egy veszélyes, kiszámíthatatlan formája a szeretetnek, ahol a szerencsétlen „áldozatot” birtokolják, lekötik és nem engedik kibontakozni.

a7bb5c29c88c056478b7975587ed6204e193f5c7

2. Philia – a mély barátság

A szerelem második típusa a philia, vagyis a szoros barátság, amit a görögök sokkal többre becsültek, mint a fent már említett szenvedélyt. A philia olyan erős érzésekre utal, mint a lojalitás, az önfeláldozás és a nyíltság – ezek azok, amelyekkel csak a legigazabb barátainkat jutalmazzuk.

Mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: milyen mértékben szerepel a philia az éltünkben? Úgy hisszük, abban a korban, ahol a Facebookon és a Twitteren kötünk „barátságokat”, érdemes elgondolkodni a válaszon.

3c2f6aad742dfb473615f8aa480087598518d7b2

3. Ludus – a játékos szerelem

A gyerekek és a fiatal szerelmesek között von párhuzamot a szerelem harmadik típusa, a ludus. Méghozzá nagyon okosan, hiszen a kamaszkori afférok ugyanolyan pajkosak, féktelenek és izgalmasak, mint a legapróbb lurkók kalandjai. Persze felnőttként sem kell lemondanunk a ludusról: menjünk el szórakozni, cicázzunk, barátkozzunk, táncoljunk, és legyünk újra gyerekek!

6bd89186b5467cf95d2237a7d103c819464b7cf4

 

A cikk folytatásáért kattints ide!