A Roberts család tudta, hogy szeretett kutyájukat, Duke-ot el kell altatni, a rák ugyanis rohamosan terjedni kezdett a testében. Bár hihetetlenül fájdalmas volt megszokni ezt a gondolatot, elhatározták, gyönyörűvé teszik a négylábú utolsó napját.
Duke, a szépséges fekete labrador egyik lábában néhány éve diagnosztizáltak oszteoszarkómát (az egyik leggyakoribb csontdaganat). Bár az állat egyik mellső végtagját amputálták, nem lehetett megállítani a kórt: a tumor a tovább növekedett, és Duke bordáit is megtámadta. A család állatorvosa azt mondta, mindenképpen el kell altatni a kutyust.
A végső búcsú előtt azonban a család szeretett volna eltölteni egy utolsó, boldog napot kedvencükkel: nem sírással, szomorkodással, vagy aggódással, inkább hálával, vidámsággal és – amennyire lehetett – gondtalansággal próbálták megélni azt a néhány órát, ami még megadatott nekik együtt. A megható pillanatokról Robertsék barátja, a fotós Robyn Auroty készített felvételeket.
Duke azon a bizonyos utolsó napon hamburgert és sütit evett, játszott egy víziparkban, de ami a legfontosabb: azokkal töltötte el az időt, akiket szeretett és akik szerették őt. “Gyönyörű volt, tényleg. Hamburgereztünk, majd megjöttek a barátok, a rokonok, és eldöntöttük, hogy elmegyünk fürdeni. Mikor odaértünk, Duke átsétált a Szivárvány Hídnak nevezett rész alatt – mindannyian összetörtünk egy kicsit, mert pontosan ez a neve annak a helynek, ahova az elhunyt állatok kerülnek” – mesélte a fotós.
A fotósorozat azóta bejárta a világot, és rengeteg volt vagy jelenlegi gazdit inspirált arra, hogy megossza saját elhunyt állatának történetét. “Csak később jöttünk rá, hogy a drága Duke egy igazi összetartó közösséget hozott létre, amelynek mind a gazdik, mind pedig az eltávozott kedvencek a tagjai” – folytatta Auroty.
“Azzal, hogy megörökítettük Duke utolsó napját, sok embernek adtunk erőt. Erőt, hogy kezelni tudják a fájdalmukat, elfogadják az elfogadhatatlant és képesek legyenek szeretni a végsőkig – addig, amíg még velünk vannak.”
I died today (Ma haltam meg) – a megható történet Duke Roberts prezentálásában:
“Sokat nevettem.”
“És elgondolkodtam, mennyi minden fog hiányozni nekem innen.”
“Vicceket meséltünk.”
“De voltak komoly pillanatok is.”
“Átjöttek a barátaim a szomszédból: ikrek. Amikor megkínálták őket hamburgerrel, azt válaszolták: nem akarjuk elvenni Duke-tól a finomságokat.”
“Kristen is meglátogatott.”
“Míg az állatorvosra vártunk, valaki felvetette, hogy menjünk el fürödni, csúszdázni a parkba. Rögtön elindultunk.”
“Ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni?”
“Te is nekem.”
“Vigyázz a családomra helyettem is, jó?”
“Figyelsz rám? Semmi mást nem akarok, csak ezt!”
“Vizesek lettünk.”
“Mosolyogtunk.”
“Remekül éreztük magunkat.”
“Megszegtük a szabályokat.”
“Miközben hallgattam a gyerekzsivajt, a két kicsinyemre gondoltam. Szerettem védelmezni őket.”
“Kicsit pihentem is.”
“Nem éreztem fájdalmat, pedig a tumor már nagyon nagy volt.”
“A szeretetet viszont éreztem.”
“Kira is elbúcsúzott tőlem. Ott volt, amikor az orvos megmondta, hogy itt az idő. Ugráltam izgalmamban és örömömben.”
“Nem búcsúztam el, mert tudtam, hogy úgyis találkozunk még.”
“Szerencsés voltam, pedig csak rövid időt tölthettünk együtt.”
“Mindig: Dukey.”
Nyugodj békében, Duke!