Kellemes nyári napok után ismét itt van a tikkasztó hőség. Valószínű azonban, hogy csak néhány napig lesz hatalmas forróság, aztán megint enyhül az idő. Kedd Csak kevés felhő zavarja a forró júliusi napsütést. Eső nem lesz sehol sem. Az északi, majd a keleti szél gyenge marad. 29 és 34 fok közé melegszik a levegő, szinte →
A műholdas felvételek szerint az eddiginél gyorsabban töredezik az Antarktisz gleccsereit a tengerbe omlástól védő selfjég, azaz a parti síkságról a tengerbe nyúló jégtömeg. Az antarktiszi selfjegek mintegy kétszáz méterrel emelkednek a tenger színe fölé, tehát az ezek elolvadásából keletkező víz hozzájárul az óceánok vízszintjének emelkedéséhez. A nyugat-antarktiszi Pine Island-gleccser selfjegének vesztesége 2017-ben felgyorsult. A tudósok →
A hidegfront hétfőn még érezteti a hatását, kedden és szerdán azonban felmelegszik a levegő, és többnapos hőség várható – írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu. Hétfő: A sok napsütés mellett déltől megnövekszik a gomolyfelhőzet, de zápor esetleg csak a tiszántúli tájakon alakul ki. Mérsékelten meleg időre számíthatunk 20-26 fokos csúcsértékkel. Estig erős lesz az északnyugati szél. Kedd →
Nagy-Britanniába már be is hurcolták, az ázsiai ország onnan vár segítséget. A magyar csoport visszafordult. Kapcsolódó Kiszivárgott egy titkosított jelentés, nem kizárt, hogy a koronavírus egy laboratóriumból szabadult el A koronavírus-járvány helyi tombolásának közepén lepték el a hegymászók Nepálban a Mount Everest környékét, miközben Kína lezárta a kínai oldal felől a hegycsúcs környékét. Ott ugyanis attól →
Ismét űrszondát küldtek 21 év után a Naprendszer legnagyobb holdja, a Ganymedes felé. Ezúttal olyan fotók készültek róla, mint még soha. A NASA Juno nevű szondáját küldte a Jupiter holdja felé, ami a legnagyobb a Naprendszerben. Közel 1000 kilométerre sikerült megközelítenie, így rendkívül részletgazdag fotók kézültek róla a mérések mellett. Ezt pedig meg is osztotta →
Itt a nyár, a napozás ideje. Noha a nap az elsődleges D-vitamin-forrásunk, a túlzott sütkérezés károsítja a bőrünket. Török Mária bőrgyógyászt kérdeztük. Kapcsolódó Helyenként továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. Beköszönthet a hőség hét elején, csak kevés zápor, zivatar frissítheti a levegőt. Az Időkép előrejelzése szerint hétfő délután már mindenhol a napsütésé lesz a főszerep, és →
Örülhetnek a kánikula szerelmesei, az előrejelzések szerint meleg napok várnak ránk. Szerda Sok napsütésre számíthatunk, melyet kevés gomolyfelhő zavarhat. Csak néhol alakul ki frissítő zápor, zivatar. 26 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet, több helyen várható tehát kánikula. Az északias szél északkeleten élénk, zivatarok környezetében viharos lesz. Csütörtök Gyakran törnek magasra a gomolyfelhők és →
Szombaton a többórás napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és késő délutántól északon és nyugaton már zápor, zivatar is kialakul. A déli szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 25-26 fok körüli nyári meleg napunk lesz. Vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég. Hajnalban és reggel még szórványosan, majd napközben már csak néhol fordul elő zápor, zivatar. →
A világ már teljesen kifejlett óriás mamutfenyőinek legkevesebb egytizedét elpusztította tavaly egyetlen bozóttűz, amely a kaliforniai Sierra Nevada hegység déli részén tombolt – derülti ki a Nemzeti Parkszolgálat kutatóinak előzetes jelentéséből. Az augusztus közepén kitört Castle bozóttűz több mint 700 négyzetkilométeren perzselte fel a hegység területén fekvő Sequoia Nemzeti Parkot. A szakemberek műholdfelvételek és korábbi →
Végre megértük, hogy már inkább az UV-sugárzás miatt kell aggódni, mint a fenyegető felhőszakadások és jégesők okán. Tegnap este még viharfelhőket vonultatott fel az Időkép webkamerája a Prédiákálószéken, de a naplementével a rossz idő is nyugovóra tért. Mindenesetre csodás gyorsított felvétel készült az eseményről. Míg az elmúlt napokban olyan fogalmakkal kellett behatóan megismerkednünk, mint a tölcséres fúvókájú →