Itt vagyok

BÜSZKE VAGYOK ARRA, HOGY TÉNYLEG A KÉT KEZEMMEL ÉPÍTETTEM FEL VALAMIT.

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit

 

Én világéletemben vártam a hétfő reggeleket, hogy tehessem a dolgom, mert nem vált külön a hobbim és a munkám, ezáltal a hét minden napján jól éreztem magam a bőrömben. Ez szerintem fontosabb még az anyagi sikernél is. – Gerendai Károllyal beszélgettünk

Plakátragasztással kezdted a karriered. Ez volt az első munkahelyed vagy saját vállalkozás volt? 

Inkább saját vállalkozásnak nevezném, de bonyolultabb volt a helyzet, hiszen a rendszerváltás előtti időszakban, még nehezebb volt egy vállalkozást definiálni, akkoriban átmeneti időszakot éltünk meg, a hivatalos státuszom szerint szellemi szabadfoglalkozású voltam. Már a gimnáziumban is rendszeresen zenei programokat szerveztem, mellette Gödöllőn egy ifjúsági klubot irányítottam. Tudtam, hogy számomra ez nem csupán hobbi, hanem valami ilyesmivel szeretnék majd foglalkozni az életemben. Emiatt viszont a szüleimmel kialakult egy komolyabb nézeteltérésem, mert nem nézték jó szemmel ezeket a tevékenységeimet, úgy gondolták, a tanulás rovására megy és abban sem bíztak, hogy ez egy rendes szakma, amiből majd meg tudok élni. Megpróbáltak eltiltani a szervezéstől, ezért inkább 16 évesen elköltöztem otthonról. A suli mellett mindenféle munkákat vállaltam, hogy el tudjam tartani magam. Adta magát, hogy a szervezkedésekből addig megszerzett kapcsolataimat keressem fel és tőlük kérjek munkát, például az első megbízóm a régi Beatrice zenekar akkori menedzsere volt. Innen is onnan is kaptam komolyabb szaktudás nélkül is elvégezhető megbízásokat, mint a plakátragasztás, jegyszedés a koncerteken, hangfalak pakolása vagy a zenekar levelezésének intézése. Tehát kaptam apróbb, lepattanó feladatokat, amit egy tizenhat éves gyereknek lehetett adni.

Mikor jött az áttörés?

Egyre több zenei csapatnak problémát okozott, hogy hogyan hirdesse meg a koncertjeit, mert felmentek a hivatalos hirdető felületek árai. Akkoriban kezdődött az ún. „vadragasztás”, nem volt még leszabályozva, büntetlenül lehetett ragasztgatni bármilyen felületre. Hamar felfutott, elkezdtek a zenekarok mellett mások is felfigyelni erre, jelentkeztek nyelviskoláktól, utazási irodákig, mindenféle társaságok, hogy nekik is ragasszunk plakátot. Elég hamar bepörgött, néhány hónap alatt azon vettem észre magam, hogy annyi munkám van, hogy nem győzöm, így elkezdtem beszervezni magam alá ismerőseimet, barátaimat, osztálytársaimat. Mire leérettségiztem, nagyjából tizenöt-tizenhat ember dolgozott nekem, akik az általam felhajtott munkákban segédkeztek, én pedig egyre több és egyre komolyabb feladatot kaptam a rendezvényszervezés területén is. Már 18 évesen turnémenedzser voltam akkoriban népszerű együttesek mellett, ami nagyjából azt jelentette, hogy utaztam a zenekarral a vidéki koncertekre és az engedélyek beszerzésétől, a helyi szervezőkkel való elszámolásokíg, sok minden már felelősségteljesebb feladatot is rám bíztak.

43131643_2197619060476653_2685138670704394240_n

Fotó: Kis Liliána Photography

Szépen fokozatosan léptem bele ebbe a világba. Tizenkilenc éves voltam, amikor először, saját jogon zenekart menedzseltem, a szombathelyi Lord együttest. 20 évesen kezdtem el együtt dolgozni Müller Péter Sziamival, mert felkért, hogy az ő zenekarával is foglalkozzak. Közben mellékállásként bekerültem egy hanglemezkiadóhoz is, ahol a hozzájuk tartozó produkcióknak szerveztem fellépéseket, majd mivel sokat jártam a vidéket, rámbízták, hogy vigyek le CD-ket, kazettákat az ottani lemezboltosoknak. Rá pár hónappal már 4 barátom dolgozott alám és járta az országot lemezterjesztőként. Nemsokkal később egy másik kiadónak már a vezetője lettem. Így például a Sziaminak nemcsak a menedzsmentje lettem, hanem a kiadója is.

Mi vezetett a Sziget megálmodásához?

Valamilyen új táborozási lehetőségen gondolkodtunk Müller Péter barátommal, mert a rendszerváltással megszűntek az építőtáborok, ifjúsági táborok, azaz a fiataloknak szervezett nyaralási lehetőségek. Úgy éreztük nagy kereslet volna valami jó nyaralós, bulizós táborra, hiszen akkor még nem volt tele a nyár hasonló rendezvényekkel. A fesztivál megálmodásakor még csak a lelkesedés hajtott minket, fel sem merült, hogy ez később a főállásunk lesz. 

Az első rendezvényt – akkor még Diáksziget néven indítottuk el. Összköltsége huszonhat millió forint volt, és már az elején negyvenháromezer látogató jött el, ami akkori viszonyok között elég soknak számított. Mivel szakmai értelemben sikeres esemény volt, jól érezték magukat az emberek, a következő évben még nagyobbat álmodtunk és ötször akkora kiadást vállaltunk magunkra. A látogatószám is megnőtt, de nem eléggé, ezért anyagilag csődhelyzetbe kerültünk. Ott álltunk a végén, közel 20 milliós tartozással, és főszervezőként nekem kellett leülni az alvállalkozókkal elmondani nekik, hogy nem tudjuk kifizetni a számlákat. Szerencsére adtak egy esélyt arra, hogy folytassuk, hiszen látták, a rendezvény jól sikerült, csak mi voltunk amatőrők. Azt szabták feltételül, hogy mostantól ezt főállásban, komolyan kell csinálni, profi csapattal. Így aztán a Sziget lett a munkahelyem, fesztiválszervező lettem. 

Szerencsére a következő években nagyon látványosan fejlődött a rendezvény. Egyrészt kitermelte a veszteségeket, másrészt egyre inkább sikeressé vált nemzetközi pályán is. Nagyon hamar kinőttük az országot, és tudtuk, ha fejlődni akarunk, meg kell szólítani a nemzetközi közönséget is. Elindult egy tudatos építkezés, de azt fontos még egyszer kihangsúlyozni, hogy az elején még teljesen más volt a helyzet, azt sem tudtuk, hogy milyenek a nemzetközi fesztiválok, hiszen egyikünk sem vett még részt ilyen rendezvényen. Nem mintákat követtünk, ami szerencsére később az előnyünkké vált. Amikor már nagyon sok fesztivál lett a világon mindenütt, akkor a Sziget számos dologban nem olyan volt, mint a többi. Sokszínűbb, hosszabb volt időtartamában, a helyszínen lehetett lakni, százhatvannyolc órán keresztül zajlottak programok, színesebb volt a vendéglátás és a program kínálata. Azon vettük észre magunkat, hogy később már a Sziget mintát próbálták sok helyen lekövetni.

43122675_253235455395016_3398882619490828288_n

Fotó: Kis Liliána Photography

„Büszke vagyok arra, hogy tényleg a két kezemmel építettem fel valamit.”

Olyan dologgal lettem sikeres, amihez sok esetben az elején én sem értettem, de nagyon érdekeltek és úgy éreztem, valami hiányt töltök be velük. Persze menet közben megtanultam rendezvényt szervezni,  éttermet vagy akár strandot üzemeltetni, de engem kifejezetten inspirál, amikor valamit úgy hozol létre a nulláról, hogy nincsenek előtted jól ismert példák, nem tudsz elővenni egy konkrét modellt és azt lemásolni. Alulról kell építkezni, de úgy, hogy te magad találod ki azt is, mit akarsz elérni és milyen út vezet odáig. Nagyon fiatal, huszonkét éves voltam, amikor belekezdtünk a Szigetbe, és bár fesztivált soha nem szerveztem előtte, a korábbi koncertszervező tapasztalataimnak köszönhetően nem úgy álltam hozzá, hogy csak néztem ki a fejemből, mert ötletem sincs mit, hogyan kell csinálni. Persze sokat bénáztunk, amíg rátaláltunk a legoptimálisabb megoldásokra, de büszke vagyok arra, hogy nem örököltem egy vállalkozást, amit „sikerült tovább vinnem”, hanem tényleg a két kezemmel építettem fel valamit. Persze egyedül nem ment volna, kellett hozzá egy jó csapat is.

Volt olyan akadály, megoldandó feladat, ami akkor szinte megoldhatatlannak tűnt, de most már mosolyogsz rajta?

Volt sok olyan helyzet, ami akkor éppen elkeserítőnek vagy kilátástalannak tűnt. A legtöbb nehéz helyzeten valójában az segített túl, hogy sikerült kompromisszumos megoldást találni – például amikor azt mondták, hogy mostantól csak úgy lehet Szigetet csinálni, ha a környéken nem lehet belőle semmit hallani.

amikor azt mondták, hogy mostantól csak úgy lehet Szigetet csinálni, ha a környéken nem lehet belőle semmit hallani. Ez egyértelműen olyan feltétel volt, amit nem lehetett megoldani, ha a fejem tetejére álltam volna, akkor sem. Volt olyan is, amikor peres úton próbáltak minket betiltani. Ezekkel a dolgokkal nem könnyű megbirkózni, hiszen egyrészt számos embernek munkát adsz, valamit lelkesen, szívből csinálsz és egy csomó fiatalnak örömet okozol a tevékenységeddel, aztán egyszer csak azon veszed észre magad, hogy egy bíró fog ítéletet hirdetni feletted és megmondja, hogy csinálhatod tovább vagy sem. Szerencsénk volt, mert egy idő után már a lakosság többsége is mellénk állt, hiszen látták igyekszünk mindent megtenni, hogy békében éljünk egymás mellett. Sosem az volt a célunk, hogy ezzel bántsunk másokat vagy kiszúrjunk a környező lakókkal, hanem az, hogy örömet okozzunk azoknak, akik eljönnek. Eddig mindig meg tudtuk találni az egészséges egyensúlyt.

Több interjúban említetted, hogy sok esetben nem a pénzügyi siker a legfontosabb. Mi motivál téged?

A pénzügyi siker is egy fontos motiváció, de engem ez önmagában nem elégít ki. Nekem is volt olyan vállalkozásom, – amikor például egy barátom ötletébe befektettem, – amibe csak azért vágtam bele, mert azt gondoltam, hogy pénzügyileg sikert hozhat, de eszemben sem volt vele foglalkozni, mert nem érdekelt maga a tevékenység. Sajnos a vége kudarc lett, így megtanultam, hogy inkább maradok azoknál a tevékenységeknél, amik érdekelnek, amikben szívesen veszek részt. Nekem a legnagyobb motiváció az, hogy szeressem, amit csinálok. Legyen kedvem vele foglalkozni, reggel ne úgy ébredjek, hogy ”szent anyám, hétfő van”. Én világ életemben vártam a hétfő reggeleket, hogy tehessem a dolgom, mert nem vált külön a hobbim és a munkám, ezáltal a hét minden napján jól éreztem magam a bőrömben. Ez szerintem fontosabb még az anyagi sikernél is.

Te vagy Magyarország első Michelin-csillagos éttermének, a Costesnek a tulajdonosa. Mióta érdekel a gasztronómia?

Ennek az előtörténete, hogy válogatós vagyok gyerekkorom óta, és voltak olyan helyzetek például az iskolai menzán, ahol egyáltalán nem tudtam mit enni. Próbálok jó minőségű alapanyagokból készült ételeket fogyasztani. Amikor először elmentem külföldre, az akkori feleségemmel Balira és Bangkokba mentünk. A barátok által ajánlott olcsóbb szállásokon egymás után minden éjszaka valami trauma ért minket, én pedig besokalltam. Fogtam egy taxist és megkértem, hogy vigyen el minket egy tisztességes, jó színvonalú hotelbe. Onnantól fogva soha többé nem tettem ki úgy a lábamat, hogy előre nem néztem volna utána annak, hogy milyen hotelbe szeretnék menni. A jó szállodáknak pedig általában jó az étterme is, ezáltal jutottam el először Michelin-csillagos éttermekbe. Egy idő után erre felfigyelve már tudatosan nem csak a szállodát kezdtem el előre kiválasztani, hanem az éttermeket is. Ha mentünk valamilyen országba, megnéztem, hogy ott milyen kiemelkedő éttermek vannak és oda is foglaltunk. Ehhez képest, amikor hazajöttem, nem értettem, hogy itthon miért nincs ilyen.

Hogy telnek a napjaid most, hogy átadtad másnak a Szigetet?

Mondhatni félig-meddig nyugdíjba mentem, hiszen 25 évig a Sziget volt a fő tevékenységem és abbahagytam. Azóta sokkal több szabadidőm van, sokkal inkább vagyok a magam ura, de most sem unatkozom, hiszen maradt jópár projektem és újakba is belekezdtem. Frusztrált a helyzet, hogy sokszor túlvállaltam magam amiatt, hogy kedvem volt ezt is, meg azt is csinálni. Egy idő után túl sok minden érdekelt, állandóan új dolgokba fogtam bele. Azt éreztem, miközben azért csinálom ezeket, mert kedvem van hozzájuk, mégsem érzem tőlük igazán jól magam a bőrömben, mert nyomaszt, hogy nem tudom elég odaadással végezni a dolgom, mert valahol mindig a körmömre ég valami. Egy ideig ment, hogy a szabadidőmből rengeteget feláldoztam a munka kedvéért, de ez később a család és a barátok rovására ment. Elkezdett rámtelepedni, és egy idő után a hangulatomat is rontotta. Most végre újra van időm és kedvem az új ötleteimet is megvalósítani, és mellette még marad lehetőségem utazni és a magánéletemre is.

A Szigetnél egy ideje már azt éreztem, hogy kiöregedtem, már nem értem eléggé a fiatalok világát, hiszen egyre nagyobb szakadék van a saját életem, gondolkodásom és a célközönségünk életmódja között. Nem alkalmazkodtam a mai világhoz abból a szempontból, hogy nem vagyok fent a Twitteren, az Instán, a Facebookon, semmilyen hasonló közösségi felületen, ahol a mai fiatalok az életük jelentős részét töltik. Fontos és értékes lehetőségnek tartom a közösségi médiát, de tudatosan döntöttem úgy, hogy nem használom, mert erre is időt kéne szánnom. Ezzel a döntéssel azonban azt is tudomásul vettem, hogy lemaradok. A Sziget viszont nem maradhat le miattam, ezért az elmúlt években kineveltem az utódomat és felkészültem a váltásra.

43220513_683538488695113_9219931364323753984_n

Fotó: Kis Liliána Photography

Mi inspirált abban, hogy ennyi helyen otthagyd a kéznyomod a fővárosban?

Én szeretek Budapesten élni, de azt is szeretném, ha minél több okom lenne mind nekem, mind a környezetemnek, hogy jól érezhessem magam benne.

Ehhez, jó helyekre, szolgáltatásokra van szükség, az éttermektől a strandokig, a rendezvényektől a szórakozóhelyekig sok-sok mindenre. A legtöbbször egy hiányérzetből táplálkozva vágtam bele a projektjeimbe, ahogy a Sziget esetében is. Alapítottunk anno egy vendéglátóhelyet a Liszt Ferenc téren, amivel ugyan sokat kellett küzdenünk, de elértük, hogy ez a tér volt az első olyan pontja Budapestnek, ahol lehetett közterületen is teraszozni. Ha lett volna Budapesten teraszkultúra, valószínűleg bele sem kezdtem volna a vendéglátásba. Ha már akkor lett volna világszínvonalú étterem itthon, akkor 12 éve nem kezdtem volna bele a Costes éttermek alapításába sem. A Ráday utcai éttermünk azért lett az első Michelin-csillagos hazánkban, mert mi voltunk az elsők, akik igazán komolyan vettük, hogy nem kötünk kompromisszumokat és akkor is kitartunk a minőség mellett, ha az nem éri meg. Ha nem zárják be a Zöld Pardont valószínűleg nem kezdünk bele a Budapest Parkba, ha lett volna valami hasonló, mint a Lupa tó, nem fogtam volna ebbe sem bele, de hiányzott, hogy itthon is színvonalas körülmények között lehessen strandolni, hiszen a jó szolgáltatáshoz nem kell valódi tenger. Persze arra is vannak példák, hogy egyszerűen azt látom, hogy van valami, ami máshol működik és itt is érdemes lekopírozni, például rengeteg helyen van óriáskerék, így gondoltam ide is jó lenne egy, de az esetek többségében nem lehet egyszerűen más példákat lemásolni, mert a helyi sajátosságok nagy mértékben befolyásolják, hogy mi mennyire működik ebben a közegben. Például a Sziget sosem lett volna ilyen sikeres, ha nem Budapesten van.

Budapest szerintem tényleg gyönyörű és szerethető hely. Nem véletlen, hogy a külföldiek imádnak idejönni, itt élni.

Remélem, ehhez egy picit nekem is sikerült hozzátennem a tevékenységemmel. Nekem fontos ez a város, szeretek itt élni és meggyőződésem, hogy az adottságait tekintve még mindig komoly lehetőségek vannak benne, több terület még mindig nincs megfelelően kiaknázva.

 

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit