Itt vagyok

,,Az inspirációm Budapest” – Czank Lívia

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit

 

Akkor találkoztunk utoljára, amikor együtt fotóztunk egy balerinát, emlékszel? Mi történt veled azóta?

Igen, emlékszem – az már hét éve volt. Azon a fotózáson elindult bennem valami, érdekelni kezdett a balettművészek élete. A fotózás után néhány héttel láttam életem első operaházi balett előadását, a Rómeó és Júliát, Seregi László gyönyörű darabját. Onnantól kezdve gyakorlatilag folyamatosan ott motoszkált bennem újságíróként, hogy milyen érdekes ez a téma. Elkezdtem interjúkat készíteni az ottani művészekkel. Ez körülbelül olyan három évig tartott, majd megjelent a Daalarna Secret Stories online magazinja, ahol alapító főszerkesztő voltam. Mivel Secret Stories – titkos történetek – így kitaláltuk Benes Anitával, a Daalarna márka alapítójával, hogy mi lenne, ha bemutatnék egy balett előadást a kulisszák mögül. Öt héten keresztül a Csipkerózsika című mesebalett történéseit követhettem végig a premierig. Ezek után, 2015 áprilisában fogalmazódott meg bennem a könyv megírásának ötlete, és szeptemberben már az Operaházban kezdtem. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy beköltöztem a színházba.

1

Ha jól értem, akkor az volt a munkád, hogy az életük része legyél.

Én választottam magamnak ezt az utat, szerettem volna minél többet velük lenni, hogy a bizalmukba tudjanak fogadni, hogy őszintén tudjanak mesélni nekem a mindennapjaikról. Hihetetlen élmény volt számomra a velük töltött egy évad. Az elején kis nehézségekkel indult, ugyanis mindenkit meggyőzni arról, hogy most itt van velük valaki, aki nem a családhoz tartozik – mert egy nagyon összeszokott társaságról van szó-, és jegyzetel róluk valamit egy fekete füzetbe, érthető, ha ezt eleinte fenntartásokkal kezelték. Időbe telt, amíg megszokták a jelenlétemet, de mára már van, aki úgy emleget, mint családtagot, és ez nagyon jól esik. Hihetetlen belegondolni, honnan hová érkeztünk meg. A függöny mögött könyvemet tartom az eddigi legkedvesebb kihívásnak a karrierem alatt.

2

Úgy tudom az Igen! – Minden, amit az esküvőről tudnod kell című könyved korábban jelent meg.

Igen, egy évvel A függöny mögött előtt jelent meg. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a könyv borítóját közösen tervezhettem meg Csöllei Balázs grafikussal, és végül megnyerte az év borítója címet. A menyasszonyról készült fotót Dégi Attila esküvőfotós fotózta.
Nem hittem volna, hogy egyszer könyveket fogok írni. Nekem az újságírásban pont az tetszett, hogy minden interjúalany más-más történetet mesél el, hogy változatosak a témák. Sokan meg szoktak lepődni, amikor azt mondom, a balett sem szenvedély vagy rajongás nálam, hanem mint írót kezdett érdekelni a téma. Végül olyan sok érdekes interjú született, hogy már csak egy könyv terjedelmében lehetett megmutatni a teljes történetet. Illetve kettőben, mert most készül a folytatás.

3

Ez a könyv A függöny mögött című könyved folytatása vagy egy teljesen más irányba nyúló történet?

A függöny mögött a Magyar Nemzeti Balett együttesének mindennapjait mutatja be, tehát felnőtt balettművészekét. Jelenleg a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeiről írok. Ez egy teljesen más könyv lesz, mivel itt az oktatásról van szó, így kicsit informatívabb, de nagy hangsúlyt fektetek majd a fotókra is. Már A függöny mögött illusztrációit is én készítettem, fontosnak tartom ugyanis, hogy a szöveg és a képek egymásra épüljenek, kiegészítse egyik a másikat. Néhány évvel ezelőtt eljött egy pont, amikor azt éreztem, hogy az íráson kívül kell még valami más eszköz is, amivel ki tudom magamat fejezni. Tökéletesen igaz az a mondás, hogy ‘Egy kép felér ezer szóval’. A balettre pedig szerintem ez hatványozottan igaz. Addig is, amíg a növendékekről szóló könyv elkészül, a Magyar Táncművészeti Egyetem oldalán van egy Életképek rovatom, ahol rendszeresen publikálok cikkeket és fotósorozatokat az intézmény mindennapjairól, a táncos növendékek életéről. Emellett az újságírói munkáimat is folytatom, van egy állandó interjú rovatom a Marie Claire Online-on, illetve szabadúszóként több női magazinnak is írok.

4

Milyen témákban írsz ezeknek a magazinoknak?

A Marie Claire Online-on ismert emberekkel készítek interjúkat. Nagyon szeretem, mert az elmúlt másfél évben rengeteg érdekes találkozást köszönhetek a rovatnak. Egyébként pedig nagyon változó, milyen témákban kérnek fel magazinok, van közöttük utazás, dizájn, divat.
Most azt mondhatom, hogy kezdem megtalálni az utamat, és tudom, hogy mi az, ami igazán boldoggá tesz. Az írás mindig is az életem része marad, ez már biztos, de jelenleg úgy látom, hogy a fotózás egyre inkább kitölti a mindennapjaimat. Szinte állandóan fotózom valakit vagy valamit. November óta az Olympus Magyarország lett a hivatalos szponzorom, akiknek nagyon sokat köszönhetek.

Melyik volt a legnehezebb pillanatod az elmúlt években?

Ez egy nagyon érdekes dolog. A függöny mögött megírása, ahogyan az elején már említettem, hihetetlen élmény volt. De minden éremnek két oldala van. Az Operaház zárt világában élni, egy éven keresztül csak a balettművészettel foglalkozni teljesen kizökkentett a való életből. Még a kézirat megírása is különleges élmény volt, mert sok mindent megismerhettem általa önmagamból is, amelyekről azelőtt nem is tudtam. De utána visszatérni a magazin újságíráshoz, pörögni, határidőre dolgozni, közben költözködni egyet…Nehezen engedtem el az Operaházat, több balettművész is a barátom lett, nagyon hiányoztak, sőt, hiányoznak mind a mai napig. 2017 vége, 2018 első fele nagyon nehéz időszak volt, össze voltam zavarodva, nem tudtam, mivel is akarok foglalkozni. Talán ez volt az a bizonyos kiégési faktor, amiről olyan sokan beszélnek. Úgy éreztem, többet nem fogok tudni úgy írni, annyira beleadni a szívemet semmibe, mint A függöny mögöttbe. Ebből a helyzetemből rázott fel a fotózás. Vettem egy új gépet, egy Olympus Pen-F-et, és nyáron mindent megtudtam róla, amit csak lehetett. Egyszer csak a National Geographic megosztotta az egyik képemet, ami nekem hatalmas megtiszteltés volt. És természetesen a balett maradt az egyik kedvenc témám.

5

Mit csinálna Czank Lívia, ha nem fotós és újságíró lenne?

Utazna. De biztos, hogy végig dokumentálnám az egészet, szóval ez lehet nem akkora coming out.

Ha jól értettem, akkor a következő könyved már megírtad?

Még folyamatban van. De a címét már tudom: Az első balettcipőm.

Sok munkát és energiát igényel?

Hát megküzdök vele, igen. A függöny mögött esetében volt két balett-terem, egy kulissza és az a körülbelül százhuszonöt balettművész e három helyiség valamelyikében volt mindig. Most van tíz-tizenöt balett-terem, kilenc évfolyam -ha külön veszem a fiúkat és a lányokat, akkor még több csoport, összesen körülbelül százhatvan növendékkel. Néha azt kívánom, bár lehetnék egyszerre több helyen.

Mit adott neked Budapest?

Mondhatom, hogy inspirációt, mivel én sokszor írok kávéházakban, és ott készítem az interjúimat is. Kellenek olyan biztos bázishelyek, ahol tudom, hogy tudok valami maradandót alkotni.

ttttttttttttt

 

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit