A TV2 gasztro-tehetségkutatójának zsűritagja húszéves koráig csupán szalámis szendvicset tudott csinálni, mára azonban az egyik legismertebb séf itthon.
Krausz Gáborral beszélgettünk.

Az iskola befejezése után Londonban kezdtél el dolgozni. Hogy jött az ötlet és a lehetőség, miért próbáltad ki magad egyből az országhatáron kívül?

Nem egyből az iskola befejezése után kerültem ki külföldre, két-három évet dolgoztam itthon is a Gundel étteremben és a Café 57-ben. Összeszedtem egy kisebb tartozást, melyet édesapám fizetett ki helyettem. Akkor nem voltam vele olyan jóban, mint most. Otthon éltem Kerepesen, nem volt még pénzem külön lakni, aztán jött egy lehetőség. Az egyik barátom kint dolgozott Londontól délre egy kisvárosban, és jelezte, hogy haza szeretne jönni. Megkérdezte, hogy van-e munkalehetőség abban az étteremben, ahol én dolgozom – mondtam neki, hogy van, mi lenne, ha cserélnénk. Úgyhogy ő került az én helyemre, én meg kimentem Angliába. Egy nagyon egyszerű kis pubban dolgoztam egyedül a konyhán. Szeptemberben mentem ki azzal a céllal, hogy három hónap alatt összeszedem ezt a pénzt, és akkor karácsonyra már itthon is vagyok. De megtetszett, elég hamar új barátokat szereztem. Tényleg jó hely volt, a pub fölött laktam, még bejárni sem kellett. Minden este munka után a helyi arcokkal ment az iszogatás, biliárdozgatás. Gondoltam, hogy erre akkor egy kicsit ráhúzok, szerzek egy kis pénzt pluszba is és majd hazajövök március fele. Márciusban már nem akartam annyira hazajönni, és elköltöztem Londonba.
Egészen jó volt, nagyon sok tapasztalatot szereztem, sok helyen dolgoztam. Kilenc év lett ebből a három hónapból.

Mit volt az eddigi legnagyobb sikered, elismerésed?

Sok kisebb sikerem van, de azt mondhatom, hogy egy olyan műsorba, mint a Séfek séfe inkább elismerésnek számít bekerülni – mentorként vagy zsűriként szerintem nem kis dolog. Azzal, hogy engem egy ilyen műsorba beválogattak, valamilyen szinten elismertek. Főleg úgy, hogy nem kis nevek vannak velem, mellettem a zsűriben, gondolok itt Andrásra és Fricire, akik elég komoly szaktekintélyek. Eddigi életemben talán ez a legnagyobb siker és a legnagyobb elismerés.

Televízióban szerepelni nem mindenkinek való. Nem féltél először a feladattól?

Sosem gondoltam, hogy én televíziózni fogok, hiszen mindig is visszahúzódó voltam, nem nagyon szerettem szerepelni. Jött egy felkérés még annak idején a másik csatornán egy másik gasztro műsorban vendégszerepelni. Úgy gondoltam, hogy ez egy beugrás, nézzük meg, mit hoz. Minden más jött magától, sodort az élet. Aztán kaptam egy felkérést a Séfek séfe műsorba, amire először nem mondtam igent. Az egómnak azért nyilván tetszett, hogy felkértek és castingokra jártam. Egy kicsit megijedtem, hogy én ezt nem biztos, hogy meg tudom ugrani, mert nem is tartottam magamat erre képesnek. Nagyon új volt helyzet. Aztán rábeszéltek a barátaim, ismerőseim, családtagjaim, hogy ez kihagyhatatlan, meg kell próbálni, mert ha nem próbálom meg, lehet, hogy bánni fogom. Úgyhogy végül azt mondtam, hogy csináljuk. Meggyőztek, és nagyon örülök, hogy elfogadtam.

Mit tett az életeddel egy olyan nő megtalálása, mint Tóth Gabi?

Az, hogy Gabival megismerkedtem hatalmas boldogság. Amikor két ember elkezd ismerkedni, még nem tudja, hogy ebből mi fog kisülni. Tudtam természetesen, hogy ő kicsoda, mivel foglalkozik, hol tart és mi történt vele. Nekem mindig is szimpatikus volt, így az elmúlt pár évben figyelemmel követtem. Sosem gondoltam volna, hogy bármi is lehetne köztünk. Mindig is az ilyen tüzes nőket szerettem, főleg a habitusa, energiája miatt. Kicsit félve, de ráírtam úgy, hogy veszíteni valóm nincsen. Éreztem, hogy jó úton járok, hiszen elkezdte lájkolgatni a képeimet – úgy gondoltam, ezt nem csinálta volna, ha nem tetszenék neki. Összeszedtem a bátorságomat és randizni hívtam, aminek nagyon örülök, hogy sikerült. A legjobbkor jött az életembe, valószínűleg, ha öt-tíz évvel előbb találkozunk, neki sem fértem volna bele az életébe, és valószínűleg ő sem az enyémbe. Az első alkalomkor már tudtam, nem szeretnék tovább keresgélni, és bíztam benne, hogy ezt ő is így gondolja. Teljesen normális párként élünk, úgy, ahogy mindenki más. Általa jobban rálátok a munkájára és a showbizniszre. Kicsit jobban kinyílt a világ, nyitottabb vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy elkezdek majd hinni olyan dolgokban, amikben amúgy soha, és sokkal inkább élvezem az életet, mint előtte.

Mi volt a legnehezebb pillanat az életedben?

A legmegrázóbb élményem édesanyám elvesztése volt. Nem mondanám, hogy a legnehezebb, mert egy tízéves gyerek még nem fogja fel, mi is történik, csak azt veszi észre, nincs anya. Utólag azt gondolom, hogy ez egész nagyban befolyásolta az életemet, illetve talán a személyiségfejlődésemet. Életemben a legnehezebbek inkább a döntéseim voltak, hiszen bármelyik nagy változást okozhatott. Amikor kitaláltam, hogy Londonból hazaköltözök, fogalmam sem volt, hogy mibe csöppenek vagy, hogy hova visz. Egyszerűen elegem lett a külföldi életből, honvágyam volt, és elfogadtam egy itthoni lehetőséget.
Megdolgoztam a sikerért és azért, hogy idejussak, de mindig jókor kell jó helyen lenni. Ezt nem szabad elfelejteni. Nehéz döntés volt, hogy hazajöjjek, mert már úgy rendezkedtem be, hogy kint maradok, ott alapítok családot, és majd néha hazajövök. Ehhez képest volt egy hét, amikor elment a kedvem, pont jött egy lehetőség, pont olyan hangulatomban, én meg pont elfogadtam.
Onnantól fogva zajlik és dübörög az életem.

Milyen kihívások vannak előtted, mik a személyes céljaid?

Célokról és kihívásokról nem szeretek beszélni, mert nem szeretek nagyot álmodni. Mindig attól félek, hogy nem sikerül, ezen agyalok, ezen depressziózok. Kisebb célokat tűzök ki – nyilván egy szakácsnak álma, hogy egyszer legyen egy saját étterme, hogy szakácskönyveket adjon ki, saját tv műsora legyen vagy csak egyszerűen sikeres legyen a szakmájában. Most nagyon jó helyen vagyok mind szakmailag, mind lelkileg.

Hosszú távú céljaim nincsenek, mindig egy-két évre előre tervezek, és ha azok megvalósulnak, ugrok egy szintet. Most forgatjuk ezt a műsort, nagyon remélem, hogy a második széria sikeres lesz. Utána, ha lement, akkor tudok koncentrálni a munkára. Nagyon sok helyen dolgozom, sok helynek segítek. Apró célok vannak, jövő nyárra szeretnék egy saját kis boltot, ahol tényleg az én ételeimet adjuk, ahol ki van írva, hogy Krausz Gábor, ami az enyém minden felelősséggel és sikerrel együtt. Ebben reménykedek.

Ha elmész egy étterembe akár itthon, akár külföldön, el tudod engedni magad vagy az étel, mint ”munkaterület” jelenik meg ott is?

Szakácsként nagyon nehéz úgy elmenni bárhova is, hogy ne bontsam szét az ételeket elemeire. Még, ha nem is mondom, mondjuk egy társaságban, magamban azért átrágom, hogy én mit csinálnék máshogy. Nincs olyan szakma szerintem, amitől ha szabadnapos vagy, el tudnál vonatkoztatni.
Csak akkor küldök vissza ételt, ha tényleg olyan hiba van, ami mellett nem tudok elmenni.
De ez hála istennek nagyon ritka. Nem vagyok finnyás, ha valami romlott vagy nagyon ehetetlen, azt azért jelzem, de olyan nincs, hogy nekiessek a szakácsnak. Ha kikéri a véleményemet, akkor nagyon szívesen elmondom, de ez ritkább. Volt már rá példa, hogy látták, valami nem oké.
Amikor visszaküldtem egy ételt, a séf kijött, megkérdezte mi a baj, elmondtam, rámutattam a problémára, és tényleg láttam rajta, hogy igazat ad nekem.

Eltelt pár nap, és amit megbeszéltünk, hogy min kéne korrigálni, betartotta és küldött nekem egy képet azzal, hogy megfogadta a tanácsomat és köszöni szépen.

A BRKLYN-ban te is barátokra leltél?

A BRKLYN egy nagyon furcsa történet. Ezelőtt sosem dolgoztam olyan helyen, ahol egyébként éjszaka szórakozóhely van és house, előtte pedig vacsora és csönd, illetve lágy, hangulatos zene. Tetszett az ötlet, az imidzsembe nagyon belefér, nagyon én vagyok.
Örültem, hogy kialakíthattam a BRKLYN-nak az új gasztróarculatát. Az fura volt, hogy este fél tíz fele azért fölerősítették a zenét, egymást is alig hallottuk. Vacsora után lejöttek a konyhára, elbeszélgettünk, mindenki sokkal nyitottabb, felszabadultabb volt.
Persze van a másik oldal, amikor már nagyon felszabadultak az emberek, sokat szeretnek beszélni, sok mindenről, ami megmondom őszintén egy hosszú munkanap után nem biztos, hogy igényem.
Nagyon sok barátom lett és sok új emberrel találkoztam mind a munkatársaim, mind a vendégek között. Nagyon az éjszakában már nem szoktam maradni, London után ez az élet engem már nem vonz. Szeretek pihenni, frissen felkelni és tiszta fejjel menni dolgozni.

„Krausz Gábor heavy metal ételeit kedvenc külföldi városok ihlették. Vagány kompozíciók, szépen megkomponált ízek és minőségi alapanyagok várnak a vendégekre a BRKLYN megújult éttermében!”

Mesélsz egy picit erről nekünk?

Úgy jött, hogy szerintem az ember bárhová megy, ott inspirálódik. Sokat voltam Londonban, nagyon sokat jártam kézműves street food-os helyekre, piacokra, olyan éttermekbe, amik nincsenek szem előtt, de aki körbemegy, azért megtalálja.
Nagyon sokat jártam Tel Avivban, látogatás, és nyaralás céljából. Volt egy lehetőségem, hogy hosszabb ideig, három és fél hónapig voltam Los Angelesben, ott egy étteremnek az arculatát raktuk össze Wossala Rozinával. A munka mellett jutott idő járni a jobbnál jobb helyeket. Szerettem volna valami újat csinálni – innen is egy pici, onnan is.
Az, hogy egy olyan ételt étlapra varázsolni, olyan étellel dolgozni, amit a piacon látsz és azt éttermi környezetben, szépen feltálalva, jó alapanyagokból felszolgálni, azt nem nagyon láttam, illetve nagyon ritka. A BRKLYN erre igazán jó, mert olyan helyen van – a Gozsdu közelében – ahol sok ember megfordul, turisták és magyarok is, tényleg világjárt emberek, akiknek van igényük a jó ételekre.

Az egész így a BRKLYN-ban egybeforrt.

Hol látod magad és a brandet öt év múlva?

Öt év múlva nem tudom elképzelni, hol leszek, nem azért, mert nem akarom, hanem mert tényleg nem tudom. Gabival csináltunk most egy videós blogot, amiben olyan utazós kisfilmet szeretnénk, ahol a zene és a gasztró van főszerepben. Ez is ritka, hogy egyszerre van megmutatva a kettő. Együtt vagyunk, szeretjük egymást, és nagyon szeretünk utazni. Ez a két szakma amennyire távol áll egymástól, annyira közel. Ott is az utazások, különböző kultúrák megismerése inspirál.

És persze a kihagyhatatlan kérdés: mi a kedvenc ételed?

A kedvenc ételem a lecsó, a lecsónak minden formája. A klasszikus, a tojásos, a rizses, a lecsópizza, a leves, a főzelék. Minden, ami lecsó, azt nagyon szeretem. Azzal mindig le tudnak venni a lábamról.