Itt vagyok

,,A világon bárhol megállja a helyét a magyar filmgyártás“

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit

 

Gyönyörű magyar színésznő, műsorvezető és modell, akit legutóbb a Korhatáros szerelem Szandrájaként láthattunk a televízióban – Szorcsik Viktóriával beszélgettünk.

Mi vonzott téged a színjátszás világába?

Gyermekkoromtól fogva mindig is a társaság középpontjában éreztem jól magam, már a játszótéren, a homokozóban eldőlt a “sorsom“ – szerettem nevettetni, szórakoztatni más gyerekeket. Ez persze megmaradt mostanra is, csak a homokozót felváltotta a színpad. Korán eldőlt, hogy a színészi pálya az, ami leginkább nekem való és amit szívvel, lélekkel, odaadással szeretnék csinálni. Az első komolyabb szereplésem általános iskola harmadik osztályában kezdődött, mikor édesanyám kezembe adta Petőfi Sándor verseskötetét, és a híres Falu végén kurta kocsma című verssel elindultam a suliban rendezett szavalóversenyen. Nagy sikert aratott az előadásmódom, így nem volt kérdés, hogy a további években is megmérettetem magam. Siker sikert hozott, majd nagyobb vizekre evezve meglovagoltam a városi, megyei versenyeket, ahol szintén élmezőnyben végeztem. Ezt követte az országos verseny, ahol találkoztam az akkori Veszprémi Petőfi Színház igazgatójával, aki ígéretes tehetségnek tartott és felkínált egy lehetőséget, így lettem fiatalon, tizenhét évesen a színház stúdiós növendékeinek tagja. Hat hosszú évet eltöltöttem ebben a remek társulatban, olyan csodás színészekkel, mint Tordai Terike, Kézdy Gyuri bácsi, Trokán Péter, Koltai Róbert, Benedek Miklós, Verebes István, Blaskó Péter vagy Novák Péter. Rengeteget tapasztaltam ott a szakmáról, és megtanultam alázatosnak lenni a hivatásom előtt. Én még a klasszikus neveltetésben részesülhettem; szerencsés vagyok az ott eltöltött éveimért és a fantasztikus szerepekért, amiket eljátszhattam. Majd hívott a nagyváros, Budapestre költöztem, hogy feljebb lépjek a szakmámban. Rengeteg színházban játszottam országszerte – sokat küzdöttem, hogy eljussak oda, ahol most tartok. Minden nap úgy kelek fel, hogy küzdeni kell, menni előre, hiszen az egész életünk egy nagy kihívás és megmérettetés. Én ettől lettem az, aki, így érzem igazán jól magam. Szeretem az életem, és imádom, hogy minden nap tartogat számomra valami újat – ezért lelem örömöm az élet nevű játékban. Az országos ismertséget egy napi sorozat hozta meg
számomra, ahol Judit főnővérként ismert meg egy ország.

Kinek a szavára adsz a legjobban? Van mentorod?

Fontos a családom, hiszen ők azok, akik feltétel nélkül szeretnek és őszintén beszélnek velem. Édesanyámmal mindent megosztok és minden kritikát fogadok, megpróbálom építő jelleggel beékelni az életembe. A szüleim soha nem dicsértek túl egyik szereplésem után sem, inkább visszafogott gratulációt kaptam a televíziós vagy színházi szerepeim után. Úgy érzem, ettől maradtam egyszerű és tisztán látó ember. Nem gondolok többet bizonyos dolgokról, mint amik. Rengeteg ismerősöm van, ám nagyon kevés az őszinte barát, aki véleményére adok. Nagy példaképem Leonardo DiCaprio és Bono. Csodálatos emberek, akik nemcsak a szakmájukban kiemelkedőek az egész világ előtt, hanem követendő és példaértékű, amit az emberiségért és a földünkért tesznek! Csodálom őket, lehengerlő a zsenialitásuk.

Van kedvenc szereped? Ha igen, mi?

Rengeteg kedvenc szerepem van. Imádom, hogy színészként mindig új kihívások elé nézek; annyira izgalmas tud lenni. Persze más a film és más a színház. Nem összehasonlítható. Megvan mindkettőnek a varázsa, mindegyik mástól izgalmas. A filmforgatáson van lehetőséged többször is kihozni magadból a legjobbat és újra felvenni, ha hibázol, míg a színházban erre nincs lehetőség. Ott akkor és ott, abban az adott pillanatban lehetsz jó és megismételhetetlen, így sokkal nagyobb a kockázat. Csodálatos, ahogy a színész működik egy-egy munkafolyamat alatt, és ahogy alkalmazkodik az adott helyzetekhez – ezért imádom. A kedvenc szerepem egy kortárs, magyar író, Thúróczy Katalin Macskalépcső című művében Gitta volt. Mindössze kétszereplős stúdiódarabról beszélünk másfél órában. Két nő, két különböző sors, egymástól eltérő vágyak, amelynek tárgya a férfi. Izgalmas, morbid, tragikus, humoros és kicsit abszurd. Imádtam –
hatalmas ívet lehetett benne hozni színészileg, nagy kihívás volt. Nekem ez volt életem jutalomjátéka eddig.

Sokak számára nagy kedvenc lett a Korhatáros szerelem. Mesélj kicsit a forgatásról, az élményeidről!

A sorozat második évadában debütáltam Szandraként – amikor megkaptam a szerepet, szinte repdestem az örömtől. Egy szuper, és az egész ország által kedvelt sorozat második szériájában kapni egy ilyen lehetőséget fantasztikus érzés volt. Büszke voltam. Csodálatos emberekkel és ilyen stábbal együtt dolgozni felemelő érzéssel töltött el több héten át. Egy ilyen forgatás alkalmával jövök rá, hogy érdemes volt eddig küzdeni. Szerettem minden pillanatát, még azt is, amikor egy hosszú forgatási nap után éjszakába nyúlóan kellett hozni a karakterem. Szerencsére ma már itthon is profin működik ez az iparág. Meggyőződésem, hogy a világon bárhol megállja a helyét a magyar filmgyártás. A remek forgatókönyvek, a fiatal, lendületes rendezők és nem utolsó sorban zseniális színészi alakítások felveszik a versenyt a világ minden országával.Büszkeséggel tölt el, hogy ennek én is részese lehetek.

Mi volt az eddigi karriered legszebb pillanata?
Felsorolni is nehéz lenne, mennyi kedvenc karakter színesíti a pályafutásom. Kiemelni belőle csak egy bizonyosat nem is tudnék, hiszen csodás önmagában mindegyik. Minden szerepemet kedvelem és odaadással, átéléssel tökéletesítem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ez megadatott nekem. Szerettem Jordán Tamással együtt dolgozni, imádok filmeket forgatni és találkozni olyan nagy színészekkel, mint Agárdy Gabi bácsi vagy Gera Zoli bácsi. Rengeteg állomása volt a pályafutásomnak, és rendkívül színes amplitúdókon mozog a mai napig. Csodának élem meg, és hálával tartozom minden egyes pillanatért.

Mik a további terveid? Van olyan célod, amit a közeljövőben szeretnél megvalósítani?
Sok tervem van még az élet nevű játékkal. Nagy hobbim évek óta az utazás: több mint negyven országban jártam már, és vezetek egy utazós blogot is, a Viktória világát, ahol sajátos stílusban számolok be az élményeimről sok fotóval színesítve. Imádok írni. Azt hiszem, ez az, ami a színészeten kívül feltölt. Utazni kell, mert jó – szuper megismerkedni új emberekkel, kultúrákkal és helyekkel. Amikor csak tehetem, megyek; számomra ez olyan dolog, mint mikor az ember levegőt vesz: szükségem van rá. Ki kell szakadnunk sokszor saját környezetünkből, hogy értékelni tudjuk életünket. Az utazás élménye az egyetlen, amit soha senki nem vehet el tőlünk. Csodálatos bolygón élünk, aminek látni kell minden szegletét. Az élet sajnos túl rövid, így nem mindegy, milyen minőségben, hogyan éljük meg a napjainkat és az adott pillanatot. Nagy vágyam, hogy készítsek egy utazós realityt, ami most nagyot ütne. Öt évvel ezelőtt Thaiföldön készítettem egy pilotot külföldön élő magyar emberekkel. Sajnos nem tudtam szponzorokat gyűjteni rá, mert nem vagyok producer, de hiszek még a mai napig benne, sőt úgy érzem most a legaktuálisabb. Az embernek
több lábon kell állnia – nagy a verseny, és ha ki akarunk emelkedni a szürkeségből, nagyon oda kell tenni magunkat. Ezen dolgozom én is.

Mit adott neked Budapest?

Húsz éve élek Budapesten, ez a város az otthonom. Tudom, a szakmám Budapest-központú, hiszen itt van minden, ami számít. Vidéki lányként viszont én is a nyugalmat keresem hosszú távon, de amíg hajt a vágy, hogy maradandót alkossak, itt a helyem a nagyvárosban. Imádom a nyüzsit, de már a másik oldal erősebb bennem. Sokszor keresem a nyugalmat, szeretem a csendet, amikor nincs semmi zaj és csak a belsőre figyelhetek. Szeretek kirándulni, a természet a lételemem. Minden hétvégén görkorcsolyázom és sokat sportolok, amikor csak tehetem, edzek. Magyarország az egyik legcsodálatosabb helyek egyike. Itt minden megvan, amire az ember vágyik: csodás tavak, hegyek, várak. Budapest mára a világ leglátogatottabb nagyvárosai között van számon tartva. Szeretek reggel felpattanni a rolleremre és végighasítani a rakparton a Duna mellett. Gyönyörű helyen élek és szeretném, ha ez így is maradna.

Share on FacebookShare on LinkedInTweet about this on TwitterShare on TumblrShare on Google+Pin on PinterestShare on Reddit