“A nagy kérdés, amelyet a női lélek harmincéves tanulmányozása ellenére sem sikerült megválaszolnom, a következő: mit is akar egy nő valójában?“– Sigmund Freud
A téma örök érvényű és mindig aktuális. Hogyan határozzuk meg magunkat a világban és a világ miként határoz meg bennünket? Én úgy látom, hogy a nők (és néhány feminista férfi) lassú és kiterjedt munkájának gyümölcseként már nem vagyunk beszoríthatóak a tipikus háztartásbeli konvencióba, hiszen néha harcos amazon mására tudunk formálódni és fellépni a saját érdekeink mellett. Mégis, hol maradunk ebben az egészben mi, önmagunk? Hiszen a felvállalt szerepek nem fedik le a valóságot, valahol ennek a keresztmetszetében tartózkodunk. A mi mostani feladatunk az, hogy felelősséget vállaljunk azért, amit eddig megszelidítettünk. A nemek egyenlősége nem abban rejlik, hogy végül elérjük, nem kell cenzúrázni internetes fórumokon a női mellet a férfiakéval szemben, hanem, hogy kiszabadulhatunk abból a fogságból, amit a saját testiségünk magában hordoz. Ez egy egészen önmagát gerjesztő folyamat. A női test hozzáférhetővé vált a médián keresztül, így az értéke is módosult. Ennek eredményeként a testképzavarok és a nők identitásválsága létező problémává fejlődte ki magát. Az evolúciós pszichológia kutatásainak margóján szerepelnek az étkezési zavarok és a testképzavarok lehetséges adaptív magyarázatai, de az egész kép egyelőre homályos. Jó érzés lenne egy magyarázatot találni minderre, amely megnyugtatna bennünket, ez csak egy természetesen végbemenő tendencia.
A mai nőideál végletes minden szempontból. A sportos nő olyan maszkulin, melyet néhány férfi is megirigyelne, míg a sovány test az egészségtelen szinten lebeg, gyakorlatilag a pubertás előtti alak számít ideális testnek. A probléma mindezzel az, hogy még mindig azt érezteti velünk a társadalom, hogy ha nem is árucikkek vagyunk, de gyakorlatilag teljesen meghatározhatóak a súlyúnk és a testzsírszázalékunk alapján. Rá kellene eszmélnünk arra, hogy a nők helyzetét nem csak a férfiak határozzák meg, hanem ők maguk is! Természetesen, egy nő csak a férfi viszonylatában lehet kellőképp nő, viszont maguk a nők nem csak általuk értelmezhető entitások. Ebben a kis írásban igazából a nyugati világra gondolok, mert a számtalan kulturális eltérés nem enged betekintést abba, hogy merre tart igazán a női lét (nem hordunk csadort, burkát, sem pedig lábzsugorító cipőt, még ha némelyik magassarkú fel is érne vele)
Azt gondolom, hogy óriási dolog történt akkor, amikor először érezték a nők azt, hogy nem különböznek olyan nagy mértékben a férfiaktól. Ez az öntudatra ébredés hólabdaszerűen görgette maga előtt az élet számtalan területét, ahol már megjelentek a nők, mi több, helyt is szándékoztak állni és valami maradandót létrehozni benne. Addig viszont, ameddig nem érezzük, hogy a létezésünk értéke nemünktől független dolog, addig nem fogjuk tudni igazán érvényesíteni az akaratunkat. A különböző kategóriákat és címkéket mi magunk teremtettük meg, mint a soványt, a kövéret, az x-lábút, a nőt és a férfit. Félreértés ne essék, kellenek nemek az életben, viszont nem tartom helyesnek, hogy értéket rendeljünk hozzájuk. Ez csak egyfajta nominális változó, ami adhat egy iránymutatást számunkra, de ráébredhetnénk, nem a címkéink vagyunk mi magunk.
Ez csak egy kis zárójeles gondolat volt, a fősodorhoz visszatérve, úgy hiszem lassan meg kellene értenünk, a kritikai hozzáállás segítene bennünket abban leginkább, hogy előbbre jussunk. Nem tartom egészségesnek azt, hogy a nők nagy százaléka szorong nap mint nap azért, mert nem érzi jól magát a bőrében és épp ezért képtelen kibontakoztatni saját egyéniségét. Ameddig három falat bonbon azt érezteti velünk, hogy bűnbe estünk, nem lehet egészséges viszonyunk az ételekhez, így önmagunkhoz sem. Egy vonzó külső mélyebb hallgatóságot tud megszólítani, sugallják felénk. Mi történik akkor, ha valaki nem tud igazából azonosulni ezzel a nőképpel? Ha az illető meglátja benne a helytelen értékközvetítést, de egyedül képtelen tenni ellene? Innentől kezdődik a korábban említett identitásválság, hiszen számtalan kérdőjel marad bennünk azzal kapcsolatosan, hogy vajon mi vagyunk képtelenek beilleszkedni a világba, vagy talán igazunk van és a „rendszerrel” van gond? Nehéz, mert azok élnek túl, akik alkalmazkodnak. Egészen addig, amíg nem formáljuk át a környezetet a felelős gondolkodással és tettlegességgel. Az a probléma, hogy ez a folyamat túl lassú. Mellette az élet különböző területein sérülünk és a fő célok a „túlélésig” zsugorodnak. Addig, amíg kettős mércét alkalmaz a társadalom és implicit módon is háttérelemként működünk, nem érezhetjük magunkat biztonságban a saját testünkben és nem lehetünk bizonyosak önmagunkban sem. Nagy a nyomás, az idő pedig egyre csak fogy. Félreértés ne essék, nem azt gondolom, hogy az emberiség nem javult fényéveket az egyenjogúság szempontjából, itt most nem erről van szó. Az a probléma, hogy nem jutunk hozzá ahhoz a felvilágosult gondolkozáshoz, hogy a női test nem egy formálható agyagdarab, hogy a prostitúció jelenlététől az önértékelés egyszerűen szétmállik és, hogy a reklámoknak nem a testiségen kellene alapulnia. Meg lehetne teremteni azt a kultúrát, amely sokkal befogadóbb a nők személyiségére, ötleteire és érzéseire egyaránt. Az egész mögött egy pszichológiai spirál húzódik. Már fiatal korukban is kiteszik a nőket a bizonytalanságnak, ameddig még nincs kiforrva az értékítéletük. Ez labilis lelki folyamatokat eredményezhet, melynek végén ott maradunk két fogyókúra és pár megkezdett műszak között, egymagunk. Talán, ha a lelki életünk kibontakozása nagyobb teret kapna, nem próbálnánk ennyire megfelelni a külsődleges dolgoknak, mivel ilyenkor ezt tudjuk csupán kontroll alatt tartani.
Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy az utóbbi időben egyre több férfi (!) ébred rá hamarabb ezekre az összefüggésekre és szólítanak fel bennünket arra, hogy értékeljük magunkat többre. Ha meglátjuk azt, hogy fantasztikus dolog alkotni, életet adni egy gyermeknek, egészben tartani egy családot, vagy csak vállalni a saját sérült oldalunk meglétét, nagyot tudunk előre haladni, hogy ránk is másképp tekintsenek. Ebben rejlik a női lét, önmagunk kiteljesítésében és értékelésében.
