Itt vagyok

A Jóbarátok-rajongóknak kedveskedik a Google

Pár napja elérhető egy szuper „easter egg”, amihez nem kell mást tennünk, csak beírnunk a Google keresőjébe, hogy Friends, és utána kedvenc karakterünk nevét.

Amint ezt megcselekedtük, a Google a szokásos találatok mellett kiadja a karakter Wikipédia-oldalát is, ami még mindig nem rendkívüli, de a figura neve mellett láthatunk egy kis rajzot. Arra kell rákattintani, és máris jön a meglepetés! Joey neve mellett nem túl meglepő módon egy szelet pizzát helyeztek el, amire ha rányomunk, egy csomó más kaja is megjelenik, majd egy rövid kis animációt láthatunk.

34FF698B-FC1D-4428-A61E-4C0415B70721

Monicához természetesen felmosóvödröt raktak ki (és az animáció is ennek megfelelő), Rossnál pedig azt az ominózus kanapét, amit a jóbarátok megpróbáltak felcipelni a lépcsőn (és közben hallhatjuk is a karakter akkor mondott szavait). Phoebe elénekli a Büdös macska című örökzöld slágert, ha a gitárjára kattintunk, míg Chandler foteljéből előbújik a csibe és a kacsa.

16C1F7E8-0013-4736-A068-7262D34F041B
Egyedül Rachelnél nem kapunk animációt: nála az ikonikus Rachel-frizura képtalálatait listázza a Google. Ha pedig beírjuk, hogy Friends Glossary, a sorozatban elhangzott szavak magyarázatát mutatják. A meglepetés minden bizonnyal annak szól, hogy nemrégiben jelentették be: május 27-én végre látható lesz az HBO Maxon az a különkiadás, amit már vagy egy éve terveznek az alkotók, csak a vírus mindig közbeszólt.

Megkérdeztük a magyar HBO képviselőit, hogy nálunk mikor lesz látható a várva várt reunion (amelynek keretében nem fiktív epizódot láthatunk, hanem a szereplők és egyéb hírességek fognak beszélgetni), és azt a választ kaptuk, hogy májusban sajnos még biztos nem lesz nálunk, és egy későbbi időpontban kapunk tájékoztatást a magyar premier pontos dátumáról. Ez a mostani Jóbarátok-„easter egg” egyébként ugyanaz, mint amivel már 2019 szeptemberében is meglepték a rajongókat – akkor a sitcom indulásának 25. évfordulója alkalmából.