Itt vagyok

Óriási a lelkesedés a Bohém rapszódia iránt

 

November 1-jén mutatták be Freddie Mercury életéről és a Queenről szóló életrajzi drámát, a Bohém rapszódiát.  A film hatalmas sikernek örvend, ötven millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozik első vetítésén, ami tetemes összegnek mondható, hiszen ötvenkét millióból készítették a produkciót. Bepillanthatunk a Queen-zenekar felemelkedésébe a kezdetektől és a legendás frontember, Freddie Mercury életének fontosabb történéseibe.

A film rengeteg kritikát kapott a történeti pontatlanságra, valamint Mercury HIV-diagnózisának és szexualitásának bizonyos aspektusaira vonatkozóan – a közönség azonban ennek ellenére is lelkesen fogadta. A legendás zenészt egy harminchét éves egyiptomi-amerikai színész, Rami Malek játszotta, aki mindenki elvárásait túlszárnyalta lenyűgöző teljesítményével.

Az embereket nemcsak Malek hasonlósága döbbentette meg, hanem az is, hogy a tehetséges színész tökéletesen elsajátította Mercury minden mozdulatát, tapsolását, ugrását. Ez a videó vírusszerűen terjed az interneten – több, mint nyolcmillió alkalommal nézték már meg.

rami-malek-reddie-mercury-performance-bohemian-rhapsody-2-5bf2c0f1bef4b__700

rami-malek-reddie-mercury-performance-bohemian-rhapsody-3-5bf2c5f41ba0f__700

rami-malek-reddie-mercury-performance-bohemian-rhapsody-5-5bf2c7e6ed719__700

rami-malek-reddie-mercury-performance-bohemian-rhapsody-5bf2ca4ab40ed__700

via BoredPanda