Idén 27. alkalommal rendezik meg a Sziget Fesztivált, amely minden évben tud valami újat mutatni. A rendezvény nő, egyre monumentálisabb, ám ezt nem újabb és újabb területek elfoglalásával éri el, hanem a hatékonyabb helykihasználással. Az újdonságok mellett persze a szervezők arra is figyeltek, hogy az eddigi kedvenc “spotjainkat” is megtaláljuk az egyhetes folyamatos bulizás alatt. Összeszedtünk öt helyszínt.
Green Sziget Center
A Green Sziget Center helyszínén klíma start-upokkal ismerkedhetnek a fesztiválozók. A Sziget környezetvédelmi intézkedéseinek középpontjában idén a műanyaghulladék csökkentése, a víztakarékosság és a Duna megóvása áll. Mindemellett eltűnik a fesztiválról a műanyag szívószál, amit 100%-ig újrahasznosított, papírból készült szívószálak váltanak fel, sőt idén már nejlonzacskókkal sem fogunk találkozni a Sziget területén.
Artzone
Mondhatjuk, hogy ez a kreativitás tisztása, ahol meditatív ütemek segítenek, hogy begyűjtsd az alkotáshoz szükséges energiákat. A hely szellemét minden évben különböző fantázialények testesítik meg. A művészkedésre csábító sátrakban a hangszerektől kezdve a festményeken át egészen a gördeszkalapig bármit összetákolhatsz, amit csak a kreativitásod és a kézügyességed megenged, ha éppen rád törne az alkotási vágy.
Nagy utcaszínház
Bár a zene áll a Sziget központjában, a művészet is kulcsszerepet játszik minden évben. Cirkusz, tánc, színház, performanszok, múzeumok, képzőművészeti helyszínek programjai várnak minden fesztiválozót.
A Nagy utcaszínház a színházi produkció fogalmát teljes mértékben újradefiniálja. Ezen a helyszínen világhírű társulatok nyers erőkkel szakítanak ki a valóságból. A cikázó lézerfények és a dübörgő elektro káoszában még akrobaták is tekereghetnek a fejünk felett.
Sziget strand
Napközben a Hajógyári északi csücskében található strandon lustálkodhatunk. A fák közé kifeszített vásznak alatt megfáradt szitizenek szellőztetik állandósuló másnaposságukat, miközben lágy dallamok simítanak végig a folyó felszínén. A bátrabbak a napra is kimerészkednek, míg mások társasjátékozhatnak, kártyázhatnak, beszélgethetnek, fetrenghetnek, vagyis kiélvezhetik a fesztivál nyughatatlan szívétől távol eső menedék minden percét. A Duna tisztán tartása érdekében a Sziget önkéntesei naponta tartanak majd közös szemétszedést.
Global Village
Megújul a Global Village is, ami minden nap nyitott koncertsátorral, interaktív beszélgetésekkel, örömzenéléssel, bállal, artistákkal, táncosokkal és DJ-kel, sőt esténként hatalmas tábortűzzel várja a fesztiválozókat. Itt biztosan mindenki talál kedvére való programot.