Itt vagyok

Daily Archives: 2019-06-05

A Ford okos ágya megmentheti a kapcsolatát

Éjszaka, alvás közben öntudatlanul mozgunk – mondja Dr. Neil Stanley,  alvás szakértő. „12-20 pozícióváltást végzünk alvás alatt, és ezzel megzavarjuk a velünk egy ágyban alvó partnerünket, aki könnyen felébred emiatt és kialvatlan lesz. Az alváshiány a fizikai, szellemi és érzelmi egészségünk egyik legnagyobb problémája.” A probléma tehát nem az, hogy mozgunk alvás közben, hanem, hogy eközben, „átmegyünk társunk térfelére”, megzavarva pihenését és akaratlanul is felébresztve őt. Tanulmányok kimutatták, hogy kapcsolatokban minden negyedik ember egyedül jobban alszik. Dr. Stanley szerint együtt alvás közben sok párnak kevesebb helye van, mint egy gyermeknek a kiságyában! Az emberek alvás közben a leginkább sérülékenyek, így ha valaki, vagy valami váratlanul megérinti őket, akkor könnyen felébrednek. Láttam már nem egy kapcsolatot tönkremenni emiatt. – mondja a szakember.

Ford-Smartbed (1)

A Ford arra törekszik, hogy változtasson ezen, ezért megálmodták és el is készítették a Lane-Keeping Bed-et. Azt az ágyat, amely segít megőrizni nyugalmát az ágyban és ezzel segít megőrizni partnerét. Amikor valamelyik fél  akaratlan mozgása közben áttéved párja oldalára, az ágy visszahúzza őket a saját oldalukra, mindezt anélkül, hogy bármelyiküket is felébresztené. Ez ugyan csak egy egyszerű innováció, de hatalmas lépés abba az irányba, hogy megőrizzük nyugodt alvásunkat és ezzel egészségünket, nem utolsó sorban pedig  partnerünket. Az biztos, hogy ezzel az ággyal élmény lesz az együttalvás, mindenféle zavaró tényező nélkül.

Via Manofmany